HU/SB 4.22.30
30. VERS
- indriyair viṣayākṛṣṭair
- ākṣiptaṁ dhyāyatāṁ manaḥ
- cetanāṁ harate buddheḥ
- stambas toyam iva hradāt
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
indriyaiḥ—az érzékek; viṣaya—az érzéktárgyakhoz; ākṛṣṭaiḥ—vonzódnak; ākṣiptam—izgatott; dhyāyatām—mindig rájuk gondol; manaḥ—elme; cetanām—tudat; harate—elvész; buddheḥ—az intelligenciának; stambaḥ—nagy szalmaszálak; toyam—víz; iva—mint; hradāt—a tóból.
FORDÍTÁS
Amikor az elme és az érzékek az érzéktárgyakhoz vonzódnak az élvezet reményében, az elme izgalomba jön. Annak eredményeképpen, hogy az ember állandóan az érzéktárgyakra gondol, igazi tudata csaknem elvész, akár egy tó vize, amit a partján élő erős szalmaszálak lassan teljesen felszívnak.
MAGYARÁZAT
Ez a vers nagyon szépen leírja, hogyan szennyeződik be eredeti Kṛṣṇa-tudatunk, és hogyan felejtkezünk el lassanként csaknem teljesen a Legfelsőbb Úrral való kapcsolatunkról. Az előző vers azt ajánlotta, hogy mindig maradjunk kapcsolatban az Úr odaadó szolgálatával, hogy az odaadó szolgálat lángoló tüze fokozatosan hamuvá égethesse az anyagi vágyakat, és kiszabadulhassunk a születés és halál körforgásából. Közvetve ugyanígy őrizhetjük meg megingathatatlan hitünket az Istenség Legfelsőbb Személyiségének lótuszlábában. Ha az elmének megengedjük, hogy örökké az érzékkielégítésre gondoljon, az anyagi rabságunkat idézi elő. Ha az elménk csak az érzékkielégítéssel van teli, akkor, noha vágyunk a Kṛṣṇa-tudatra, állandó gyakorlással sem tudunk megfeledkezni az érzékkielégítés tárgyáról. Ha valaki a sannyāsa életrendbe lép, ám nem képes szabályozni az elméjét, akkor az érzékkielégítés tárgyaira fog gondolni — a családra, a társadalomra, drága házra stb. Még ha elvonul a Himalájába vagy az erdőbe, elméjében továbbra is az érzékkielégítés tárgyaira fog gondolni, s így intelligenciája fokozatosan beszennyeződik. Ha az intelligencia beszennyeződik, az ember elveszti eredeti vágyát a Kṛṣṇa-tudatra.
Az említett példa nagyon találó. Ha egy nagy tavat körös-körül hosszú, oszlopszerű kuśa fű borít, a tó lassan kiszárad. Amikor elszaporodnak az anyagi vágy nagy oszlopai, a tudat tiszta vize ugyanígy felszárad. A kuśa fű oszlopait ezért már az elején ki kell vágni, vagy el kell távolítani. Śrī Caitanya Mahāprabhu azt tanította, hogy ha nem vigyázunk már az elején a nemkívánatos gyomokra a rizsföldeken, akkor elhasználják a tápanyagokat és a vizet, a rizspalánták pedig kiszáradnak. Annak, hogy ebbe az anyagi világba zuhantunk, az érzékkielégítésre irányuló anyagi vágy az oka. Emiatt a háromszoros szenvedéstől valamint a folytonos születéstől, haláltól, öregkortól és betegségtől kell szenvednünk. Ha azonban vágyainkat az Úr transzcendentális szerető szolgálata felé fordítjuk, vágyaink megtisztulnak. Nem pusztíthatjuk el a vágyakat; csupán meg kell tisztítanunk őket a különféle megjelölésektől. Ha állandóan arra gondolunk, hogy egy bizonyos nemzet, társadalom vagy család tagjai vagyunk, és örökké ők járnak a fejünkben, akkor a születés és halál feltételekhez kötött élete nagyon erősen leláncol bennünket. Ám ha vágyainkat az Úr szolgálatába állítjuk, a vágyak megtisztulnak, és így azonnal megszabadulunk az anyagi szennyezettségtől.