HU/SB 4.22: Prthu Maharaja találkozik a négy Kumarával
4.22.1. vers: A nagy bölcs, Maitreya így szólt: Miközben alattvalói így imádkoztak a hatalmas Pṛthu királyhoz, megérkezett a négy Kumāra, akik oly ragyogóak voltak, mint a nap.
4.22.2. vers: Amint a király és társai megpillantották az égből alászálló négy Kumārát, minden misztikus erő urait, sugárzó ragyogásukról nyomban felismerték őket.
4.22.3. vers: A négy Kumāra láttán Pṛthu Mahārāja alig várta, hogy üdvözölhesse őket. Minisztereivel együtt egy pillanat alatt talpra szökkent, akár egy feltételekhez kötött lélek, akinek érzékeit azonnal elragadják az anyagi természet kötőerői.
4.22.4. vers: A nagy szentek a śāstrák utasításainak megfelelően fogadták az üdvözleteket. Amikor végül a király hellyel kínálta őket, s leültek, dicsőségük hatására a király azonnal leborult előttük, s így imádta a négy Kumārát.
4.22.5. vers: Ezután a király fogta a vizet, amely a Kumārák lótuszlábát mosta, és a hajára locsolta. E tisztelettudó tettével példamutató személyiség lévén bemutatta, hogyan kell a fejlett lelki szinten állókat fogadni.
4.22.6. vers: A négy nagy szent idősebb volt, mint az Úr Śiva, s amikor az arany trónra ültették őket, olyannak tűntek, akár a lángoló tűz egy oltáron. Pṛthu Mahārāja rendkívül kedvesen, végtelen tisztelettel és nagy önuralommal így szólt:
4.22.7. vers: Pṛthu király így szólt: Kedves nagy szentek, minden jó szerencse megtestesítői! Még a misztikus yogīk sem pillanthatnak meg egykönnyen benneteket, s valóban nagyon ritkán lehet benneteket látni. Nem tudom, milyen jámbor tettet hajthattam végre, amiért abban a kegyben részesítetek, hogy ily könnyen megjelentetek előttem!
4.22.8. vers: Akivel a brāhmaṇák és a vaiṣṇavák elégedettek, az megkapja mindazt, amit oly kevesen érnek el ebben a világban és a halál után. Ezen felül elnyeri az áldott Úr Śiva és az Úr Viṣṇu kegyét is, akik a brāhmaṇákkal és a vaiṣṇavákkal tartanak.
4.22.9. vers: Pṛthu Mahārāja így folytatta: Bár minden bolygórendszert bejártatok, az emberek nem ismerhetnek benneteket, ahogyan a Felsőlelket sem ismerik, holott Ő mindennek a szemtanújaként mindenki szívében ott lakozik. Még az Úr Brahmā és az Úr Śiva sem érthetik meg a Felsőlelket.
4.22.10. vers: Az, aki nem túl gazdag és ragaszkodik a családi élethez, dicsőségessé válik, amikor szentek látogatnak a házába. A házigazda és a szolgák, akik vízzel, ülőhellyel kínálják és a vendégfogadás egyéb kellékeivel köszöntik a magasrangú látogatókat, valamennyien dicsőségesek, magát a házat is beleértve.
4.22.11. vers: Ezzel szemben hiába fényűző és gazdag egy családos ember háza, mert ha az Úr bhaktái sohasem léphetnek be ajtaján, és nincs számukra ott víz, amivel a lábukat megmosnák, olyannak kell tekinteni, mint azt a fát, amelyen mérges kígyók élnek.
4.22.12. vers: Pṛthu Mahārāja a brāhmaṇák legkiválóbbjainak szólítva köszöntötte a négy Kumārát: „Születésetek óta szigorúan betartjátok a nőtlenségi fogadalmat, s noha jól ismeritek a felszabadulás útját, olyanok maradtatok, mint a kisgyermekek.”
4.22.13. vers: Pṛthu Mahārāja azokról az emberekről kérdezte a szenteket, akik múltbeli tetteik miatt e veszélyes anyagi lét útvesztőjébe kerültek. Remélhetnek-e bármiféle jó szerencsét azok, akiknek egyetlen célja az érzékkielégítés?
4.22.14. vers: Pṛthu Mahārāja így folytatta: Kedves uraim! A ti jó és rossz szerencsétekről nem szükséges kérdeznem, hiszen ti mindig lelki boldogságba merültök. Az elme kitalációja, a kedvező és kedvezőtlen felfogása számotokra nem létezik.
4.22.15. vers: Bizonyos vagyok benne, hogy az olyan személyiségek, mint ti, az egyetlen barátai azoknak, akik az anyagi lét tüzében égnek. Ezért kérdezem hát tőletek: Hogyan érhetjük el nagyon gyorsan az élet végső célját ebben az anyagi világban?
4.22.16. vers: Az Istenség Legfelsőbb Személyisége mindig vágyik rá, hogy felemelje az élőlényeket, akik szerves részei, s hogy különleges áldásban részesítse őket, az egész világot bejárja olyan önmegvalósított személyek formájában, mint amilyenek ti vagytok.
4.22.17. vers: A nagy bölcs, Maitreya így folytatta: Miután Sanat-kumāra, a szentek vezetője végighallgatta Pṛthu Mahārāja sokatmondó, alkalomhoz illő és szabatosan megfogalmazott beszédét, mely nagy örömet okozott a fülének, teljes elégedettséggel elmosolyodott, s így válaszolt:
4.22.18. vers: Így szólt Sanat-kumāra: Kedves Pṛthu királyom! Kérdéseid, melyeket feltettél nekem, kiválóak. Az ilyen kérdések minden élőlény számára hasznosak, főképp mert tőled származnak, aki mindig mások javára gondolsz. Noha mindent tudsz, mégis ilyen kérdéseket teszel fel, mert így viselkedik egy szent életű ember. Ez az intelligencia méltó a helyzetedhez.
4.22.19. vers: A bhakták társaságában elhangzó beszélgetések, kérdéseik és válaszaik mind a beszélő, mind a hallgatóság számára bizonyító erejűek. Az ilyen találkozók mindenkit valódi boldogsággal áldanak meg.
4.22.20. vers: Sanat-kumāra így folytatta: Kedves királyom, te máris nagy kedvvel dicsőíted az Istenség Legfelsőbb Személyisége lótuszlábát. E ragaszkodásra szert tenni rendkívül nehéz, de ha valaki ilyen rendíthetetlen hitet nyer az Úrban, az az érzéki vágyakat automatikusan kitisztítja a szív legmélyéből.
4.22.21. vers: A szentírások azt a határozott döntést hozták, hogy az emberi társadalom jólétének végső célja nem más, mint megszabadulni a testi életfelfogástól, valamint egyre erősebben és kitartóbban ragaszkodni a Legfelsőbb Úrhoz, aki transzcendentális, és az anyagi természet kötőerői fölött áll.
4.22.22. vers: A Legfelsőbbhöz fűződő ragaszkodásunkat úgy fokozhatjuk, hogy odaadó szolgálatot végzünk, kérdéseket teszünk fel az Istenség Legfelsőbb Személyiségével kapcsolatban, a bhakti-yoga szerint élünk, imádjuk Yogeśvarát, az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, valamint hallgatjuk és énekeljük dicsőségét. Mindezek már önmagukban is jámbor cselekedeteknek számítanak.
4.22.23. vers: Az embernek azáltal kell fejlődnie a lelki életben, hogy nem tart kapcsolatot olyanokkal, akiket csak az érzékkielégítés és a pénzszerzés érdekel. Nem csak az ilyen embereket kell elkerülnie, hanem azokat is, akik velük társulnak. Úgy kell alakítania az életét, hogy ne éljen békében, ha nem ihatja az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Hari dicsőítésének nektárját. Az érzéki élvezet ízétől ily módon megundorodva feljebb emelkedhet.
4.22.24. vers: Annak a jelöltnek, aki fejlődni kíván a lelki életben, tartózkodnia kell az erőszaktól, követnie kell a nagy ācāryák nyomdokait, mindig emlékeznie kell az Istenség Legfelsőbb Személyisége kedvteléseinek nektárjára, anyagi vágy nélkül követnie kell a szabályozó elveket, és a szabályok követése során nem szabad másokat sértegetnie. Egy bhaktának nagyon egyszerűen kell élnie, és nem szabad, hogy az ellentétek kettősségei megzavarják. Meg kell tanulnia eltűrnie azokat.
4.22.25. vers: A bhaktának azzal, hogy örökké az Istenség Legfelsőbb Személyisége transzcendentális tulajdonságairól hall, fokozatosan erősödnie kell az odaadó szolgálat végzésében. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége kedvtelései a bhakták fülének legszebb ékességei. Azzal, hogy valaki odaadó szolgálatot végez és túllép az anyagi kötőerőkön, könnyen megszilárdulhat a transzcendensben az Istenség Legfelsőbb Személyiségében.
4.22.26. vers: Miután a lelki tanítómester kegyéből, valamint az ébredő tudás és elkülönülés segítségével az Istenség Legfelsőbb Személyiségéhez való ragaszkodása megingathatatlanná vált, az élőlény, aki a test szívében él, s akit az öt elem borít be, felégeti anyagi környezetét, éppúgy, ahogyan a fából keletkező tűz égeti el magát a fát.
4.22.27. vers: Amikor valaki megszabadul minden anyagi vágytól és anyagi tulajdonságtól, akkor túllép a kívül és belül végrehajtott tettek közötti megkülönböztetéseken. Ekkor megsemmisül a lélek és a Felsőlélek közötti különbség, amely az önmegvalósítás előtt létezett. Amikor egy álom véget ér, nincs többé különbség az álom és az álmodó között.
4.22.28. vers: Amikor a lélek az érzékkielégítésért él, különféle vágyakat teremt, és emiatt függővé válik a megjelölésektől. Amikor azonban transzcendentális szinten áll, semmi sem érdekli többé azon kívül, hogy teljesítse az Úr vágyait.
4.22.29. vers: Csupán az eltérő okok miatt lát valaki különbséget önmaga és a többiek között, éppen úgy, ahogy egy test tükörképét másként látjuk megjelenni a vízen, az olajban és a tükörben.
4.22.30. vers: Amikor az elme és az érzékek az érzéktárgyakhoz vonzódnak az élvezet reményében, az elme izgalomba jön. Annak eredményeképpen, hogy az ember állandóan az érzéktárgyakra gondol, igazi tudata csaknem elvész, akár egy tó vize, amit a partján élő erős szalmaszálak lassan teljesen felszívnak.
4.22.31. vers: Amikor valaki eltér eredeti tudatától, elveszti a képességét, hogy emlékezzen korábbi helyzetére és felismerje a jelenlegit. Ha az emlékezet elvész, akkor minden elsajátított tudás hamis alapokra épül. A művelt tudósok úgy tartják, hogy ha ez bekövetkezik, a lélek elveszett.
4.22.32. vers: Semmi sem veszélyezteti jobban az ember saját érdekét, mint ha azt gondolja, hogy vannak jobb dolgok, mint az önmegvalósítás.
4.22.33. vers: Ha az emberi társadalom másra sem gondol, mint hogy hogyan keressen pénzt és hogyan költse az érzékkielégítésére, az minden ember érdekeinek gátat vet. Amikor valaki nem tesz szert tudásra és nem végez odaadó szolgálatot, a fákéhoz és a kövekéhez hasonló létformákba kerül.
4.22.34. vers: Azoknak, akikben erős vágy él, hogy átszeljék a tudatlanság óceánját, nem szabad a tudatlanság kötőerejével kapcsolatot tartaniuk, mert a vallásos elvek megvalósításának, az anyagi gyarapodásnak, a szabályokhoz kötött érzékkielégítésnek és végül a felszabadulásnak az élvhajhász cselekedetek a legnagyobb akadályai.
4.22.35. vers: A négy alapelv, a vallás, az anyagi gyarapodás, az érzékkielégítés és a felszabadulás közül a felszabadulást nagyon komolyan kell vennünk. A másik hármat a természet szigorú törvénye, a halál menthetetlenül elpusztítja.
4.22.36. vers: Áldásként fogadjuk a magasabb rendű élet különböző szintjeit, megkülönböztetve azokat az élet alacsonyabb szintjeitől, de tudnunk kell, hogy e különbségtétel csupán az anyagi természet kötőerőinek kölcsönös váltakozása miatt létezik. Valójában az élet szintjei nem léteznek állandóan, mivel a legfelsőbb irányító mind el fogja pusztítani őket.
4.22.37. vers: Sanat-kumāra így szólt a királyhoz: Ezért, kedves Pṛthu királyom, próbáld megérteni az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, aki az egyéni lélekkel együtt mindenki szívében, minden egyes testben, a mozgóban és a mozdulatlanban egyaránt ott lakozik! Az egyéni lelket teljesen befedi a durva anyagi test, valamint a finom test, amely az életlevegőből és az intelligenciából áll.
4.22.38. vers: Az Istenség Legfelsőbb Személyisége a testen belül úgy nyilvánítja meg Magát, hogy egy az okkal és a hatással, de aki körültekintő megfontolással, ami tisztázza a kötelet kígyónak vélő félreértést, túljutott az illuzórikus energián, az megértheti, hogy a Paramātmā örökké transzcendentális az anyagi teremtéshez képest, és a tiszta belső energiában helyezkedik el. Az Úr transzcendentális minden anyagi szennyeződéshez képest, s az embernek egyedül Őelőtte kell meghódolnia.
4.22.39. vers: A bhakták, akik mindig az Úr lótuszlábujjainak szolgálatába merülnek, nagyon könnyen megoldhatják a gyümölcsöző cselekedetekre irányuló vágyak szorosra kötött csomóját. Ez nagyon nehéz dolog, ezért az abhakták, a jñānīk és a yogīk nem képesek erre, annak ellenére, hogy igyekeznek megállítani az érzékkielégítés hullámait. Próbálj ezért elmerülni Kṛṣṇa, Vasudeva fia odaadó szolgálatában!
4.22.40. vers: A tudatlanság óceánját nagyon nehéz átszelni, mert hemzseg a veszélyes cápáktól. Noha az abhakták szigorú lemondásoknak és vezekléseknek vetik alá magukat, hogy átkeljenek ezen az óceánon, mi azt javasoljuk neked, hogy egyszerűen csak keress menedéket az Úr lótuszlábánál, mely olyan, mint az óceánt átszelő hajó. Az óceánon nehéz átkelni, ám az Ő lótuszlábánál menedéket találva minden veszélyt le fogsz győzni.
4.22.41. vers: A nagy bölcs, Maitreya így folytatta: Miután Brahmā fia, az egyik Kumāra, aki maga is tökéletes lelki tudással rendelkezett, ekképpen átadta neki a teljes lelki tudást, a király a következő szavakkal imádta őt.
4.22.42. vers: A király így szólt: Ó, brāhmana, ó, hatalmas! Egyszer az Úr Viṣṇu megmutatta nekem indokolatlan kegyét, s tudtomra adta, hogy a jövőben megtiszteled a házam. Hogy valóra váltsátok az áldást, most mindannyian eljöttetek.
4.22.43. vers: Kedves brāhmaṇám! Pontosan végrehajtottátok a rendeletet, mivel épp olyan könyörületesek vagytok, mint az Úr. Kötelességem ezért, hogy felajánljak nektek valamit, de minden vagyonom csak a nagy szentek ételmaradékai. Mit adjak hát?
4.22.44. vers: A király folytatta: Ezért, kedves brāhmaṇáim, életemet, feleségemet, gyermekeimet, otthonomat, berendezését és minden mást, ami hozzá tartozik, birodalmamat, erőmet, földemet és főképp kincstáramat — mind felajánlom nektek!
4.22.45. vers: Miután egyedül az érdemli meg, hogy hadvezér, államfő, a legfőbb büntető s az egész bolygó birtokosa legyen, aki a védikus tudás elveinek megfelelően minden téren művelt, Pṛthu Mahārāja mindenét felajánlotta a Kumāráknak.
4.22.46. vers: A kṣatriyák, a vaiśyák és a śūdrák a brāhmaṇák kegyének köszönhetően eszik ételüket. A brāhmaṇák azok, akik saját tulajdonukat élvezik, saját tulajdonukba öltöznek, és saját tulajdonukból adnak adományt.
4.22.47. vers: Pṛthu Mahārāja így folytatta: Hogyan fizethetnénk vissza adósságunkat azoknak, aki megvilágosodásunk érdekében a védikus bizonyítékok alapján, teljes meggyőződéssel elmagyarázták az Istenség Legfelsőbb Személyiségével kapcsolatos önmegvalósítás útját, határtalan szolgálatot végezve? Nem tehetünk mást, mint két tenyerünkben vízzel kínáljuk őket, hogy elégedettek legyenek. Az ilyen nagy személyiségeket csupán önnön tevékenységeik tehetik elégedetté, melyeket az emberi társadalomban hajtanak végre végtelen kegyükből.
4.22.48. vers: A nagy bölcs, Maitreya így folytatta: A négy Kumārát, az odaadó szolgálat mestereit rendkívül elégedetté tette, amikor Pṛthu Mahārāja ekképpen imádta őket, olyannyira, hogy megjelentek az égen, és magasztalni kezdték jellemét. Mindenki láthatta őket.
4.22.49. vers: A nagy személyiségek között Pṛthu Mahārāja volt a legkiválóbb, mert megingathatatlan volt a lelki megvilágosodás témájában. Minden sikert elért a lelki megvalósításban, s így mindig elégedett maradt.
4.22.50. vers: Önmagában elégedett lévén Pṛthu Mahārāja az időhöz, körülményeihez, képességeihez és pénzügyi helyzetéhez mérten a lehető legtökéletesebben hajtotta végre kötelességeit. Minden tettének célja az volt, hogy elégedetté tegye az Abszolút Igazságot, s így helyesen cselekedett.
4.22.51. vers: Pṛthu Mahārāja teljes szívéből az Istenség Legfelsőbb Személyisége örök szolgája volt, transzcendentális az anyagi természethez képest. Tetteinek minden gyümölcsét az Úrnak ajánlotta, s mindig az Istenség Legfelsőbb Személyisége, minden dolog tulajdonosa szolgájának tekintette magát.
4.22.52. vers: Pṛthu Mahārāja, aki birodalma virágzásának köszönhetően nagyon gazdag volt, otthon maradt mint családfenntartó. Mivel sohasem hajlott arra, hogy gazdagságát érzékei kielégítésére használja, nem ragaszkodott kincseihez, akár a nap, amelyet semmilyen körülmény sem befolyásol.
4.22.53. vers: Pṛthu Mahārāja az odaadó szolgálat felszabadult szintjén állt, ezért nemcsak végrehajtott minden gyümölcsöző cselekedetet, hanem öt fiúval is megáldotta feleségét, Arcit. Mindegyik fiát saját vágya szerint nemzette.
4.22.54. vers: Miután öt fiat nemzett, név szerint Vijitāśvát, Dhūmrakeśát, Haryakṣát, Draviṇát és Vṛkát, Pṛthu Mahārāja tovább uralkodott a bolygón, s a többi bolygókon uralkodó istenségek minden tulajdonságával rendelkezett.
4.22.55. vers: Minthogy Pṛthu Mahārāja az Istenség Legfelsőbb Személyisége tökéletes bhaktája volt, az Úr teremtését úgy akarta megvédeni, hogy alattvalói kedvében jár, különféle vágyaiknak megfelelően. Szavaival, gondolkodásával, tetteivel és nemes viselkedésével minden tekintetben elégedetté tette őket.
4.22.56. vers: Pṛthu Mahārājából olyan híres király lett, mint Soma-rāja, a hold királya. Nagyhatalmú és szigorú volt, akár a napisten, aki hőt és fényt sugároz, ugyanakkor felszárítja a bolygók minden vizét.
4.22.57. vers: Pṛthu Mahārāja olyan erős és hatalmas volt, hogy épp úgy lehetetlen volt parancsaival szembeszállni, mint legyőzni magát a tüzet. Olyan ereje volt, hogy Indrához, a mennyország királyához hasonlították, akinek hatalmát senki sem múlhatja felül. Emellett azonban Pṛthu Mahārāja olyan türelmes is volt, mint a Föld, s az emberi társadalom számtalanféle vágyát úgy teljesítette, mintha maga a mennyország lenne.
4.22.58. vers: Pṛthu Mahārāja úgy tett elégedetté mindenkit, ahogy az eső teljesíti minden ember vágyát. Olyan volt, mint a tenger, mert senki sem foghatta fel mélységét, s olyan volt, mint Meru, a hegyek királya, mert tántoríthatatlan volt szándékában.
4.22.59. vers: Pṛthu Mahārāja éppoly intelligens és művelt volt, mint Yamarāja, a halál ura. Gazdagsága a Himalája hegységhez hasonlított, amely értékes ékszereket és nemesfémeket rejt. Mesés kincseket birtokolt, mint Kuvera, a mennyei bolygók kincstárosa, és senki sem tudta kifürkészni titkait, mert olyanok voltak, mint Varuṇa félisten titkai.
4.22.60. vers: Pṛthu Mahārāja testi ereje és érzékei olyan erősek voltak, mint a szél, ami bárhová képes eljutni. Ami türelmetlenségét illeti, olyan volt, mint az Úr Śiva mindenható Rudra kiterjedése, Sadāśiva.
4.22.61. vers: Teste olyan szép volt, mint a szerelem istenéé, megfontoltságában pedig egy oroszlánra hasonlított. Szeretete olyan volt, mint Svāyambhuva Manué, uralkodói tehetsége pedig olyan, mint az Úr Brahmāé.
4.22.62. vers: Viselkedésében Pṛthu Mahārāja minden jó tulajdonságot magáénak mondhatott, lelki tudását tekintve pedig pontosan olyan volt, mint Bṛhaspati. Önuralom tekintetében olyan volt, mint Maga az Istenség Legfelsőbb Személyisége. Ami odaadó szolgálatát illeti, szigorúan követte azokat a bhaktákat, akik ragaszkodnak a tehénvédelemhez és ahhoz, hogy minden szolgálatot megtegyenek a lelki tanítómesternek és a brāhmaṇáknak. Tökéletes volt tartózkodását és udvarias viselkedését illetően is, és amikor az emberek érdekében tett valamit, úgy cselekedett, mintha saját magáért tenné.
4.22.63. vers: Az egész univerzumban — a felső, az alsó és a középső bolygórendszerekben — mindenütt magasztalták Pṛthu Mahārāja nevét. Minden nő és minden szent hallott dicsőségéről, ami épp oly édes volt, mint az Úr Rāmacandra dicsősége.