HU/SB 4.23.11
11. VERS
- tasyānayā bhagavataḥ parikarma-śuddha-
- sattvātmanas tad-anusaṁsmaraṇānupūrtyā
- jñānaṁ viraktimad abhūn niśitena yena
- ciccheda saṁśaya-padaṁ nija-jīva-kośam
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
tasya—övé; anayā—ezáltal; bhagavataḥ—az Istenség Legfelsőbb Személyiségének; parikarma—az odaadó szolgálat tettei; śuddha—tiszta, transzcendentális; sattva—lét; ātmanaḥ—az elmének; tat—az Istenség Legfelsőbb Személyiségének; anusaṁsmaraṇa—állandóan emlékezve; anupūrtyā—tökéletesen elvégzett; jñānam—tudás; virakti—közömbösség; mat—birtokolva; abhūt—megnyilvánult; niśitena—célirányos tettekkel; yena—ami által; ciccheda—elkülönült; saṁśaya-padam—a kétkedés helyzete; nija—saját; jīva-kośam—az élőlény börtöne.
FORDÍTÁS
Rendszeres odaadó szolgálatának köszönhetően Pṛthu Mahārāja elméje transzcendentálissá vált, ezért állandóan az Úr lótuszlábára tudott gondolni. Ennek következtében megvált minden ragaszkodástól, és tökéletes tudásra tett szert, amellyel minden kétségen felül tudott kerekedni, s így kiszabadult a hamis én és az anyagi életfelfogás börtönéből.
MAGYARÁZAT
A Nārada-pañcarātra az Úrnak végzett odaadó szolgálatot egy királynőhöz hasonlítja. Amikor a királynő megjelenik az emberek előtt, számos szolgálóleány követi. Az odaadó szolgálat szolgálóleányai az anyagi gazdagság, a felszabadulás és a misztikus képességek. A karmīk nagyon ragaszkodnak az anyagi élvezethez, a jñānīk hevesen vágynak rá, hogy kiszabaduljanak az anyagi fogságból, a yogīk pedig nagyon szeretnének szert tenni a nyolcféle misztikus tökéletességre. A Nārada-pañcarātrából megtudhatjuk, hogy ha valaki eljutott a tiszta odaadó szolgálat szintjére, akkor megkapja mindazokat a kincseket is, amelyek a gyümölcsöző cselekedetekből, az empirikus filozófiai spekulációból és a misztikus yoga gyakorlásából származnak. Śrīla Bilvamaṅgala Ṭhākura a Kṛṣṇa-karṇāmṛtában így imádkozott: „Kedves Uram! Ha megingathatatlan az odaadásom Irántad, akkor személyesen megnyilvánulsz előttem, s a gyümölcsöző cselekedetek, valamint az empirikus filozófiai spekuláció eredményei — a vallás, az anyagi gyarapodás, az érzékkielégítés és a felszabadulás — a cselédeim lesznek, s előttem állva csak a parancsomat várják.” Mindez azt jelenti, hogy a jñānīk a brahma-vidyā, a lelki tudás művelésével keményen küzdenek, hogy kikerüljenek az anyagi természet szorításából, ám egy bhakta, ahogy fejlődik az odaadó szolgálatban, automatikusan elkülönül az anyagi testétől. Amikor a bhakta lelki teste kezd megnyilvánulni, ténylegesen megkezdi a transzcendentális élet cselekedeteit.
Jelenleg kapcsolatban állunk egy anyagi testtel, egy anyagi elmével és egy anyagi intelligenciával, amikor azonban megszabadulunk ezektől az anyagi feltételektől, akkor megnyilvánul a lelki testünk, a lelki elménk és a lelki intelligenciánk. Abban a transzcendentális állapotban a bhakta megkap minden áldást, ami a karmából, a jñānából és a yogából származik. Bár sohasem végez gyümölcsöző cselekedeteket, és sohasem járja az empirikus spekuláció útját, hogy misztikus képességekre tegyen szert, a misztikus képességek automatikusan megjelennek a szolgálatában. A bhakta nem akar semmilyen anyagi gazdagságot, ám automatikusan megkapja, nem kell törekednie rá. Odaadó szolgálata miatt automatikusan brahma-bhūtává válik. Ahogy korábban már említettük, ezt a Bhagavad-gītā (BG 14.26) is megerősíti:
- māṁ ca yo ’vyabhicāreṇa
- bhakti-yogena sevate
- sa guṇān samatītyaitān
- brahma-bhūyāya kalpate
„Aki a teljes odaadó szolgálatba merül, s nem esik vissza semmilyen körülmények között, az egyszeriben túllép az anyagi természet kötőerőin, és így a Brahman síkjára emelkedik.”
Mivel rendszeresen odaadó szolgálatot végez, a bhakta eléri az élet transzcendentális szintjét. Miután elméje transzcendentális, semmi másra nem tud gondolni, csak az Úr lótuszlábára. Ez a saṁsmaraṇa-anupūrtyā szó jelentése. Azzal, hogy állandóan az Úr lótuszlábára gondol, a bhakta azonnal a śuddha-sattva síkjára kerül. A śuddha-sattva az a szint, amely felette áll az anyagi természet kötőerőinek, beleértve a jóság kötőerejét is. Az anyagi világban a jóság kötőerejéről úgy tartják, a tökéletesség legmagasabb szintjét képviseli, ám még ezen a kötőerőn is felül kell emelkednünk, s el kell jutnunk a śuddha-sattva, a tiszta jóság szintjére, amelyet az anyagi természet három kötőereje nem befolyásolhat.
Śrīla Viśvanātha Cakravartī Ṭhākura a következő példát említi meg: Ha valakinek jó az emésztése, akkor evés után automatikusan tűz gyúlik a gyomrában, hogy mindent megemésszen, és nem kell emésztést segítő gyógyszert bevennie. Ugyanígy az odaadó szolgálat tüze is olyan erős, hogy egy bhaktának nem kell külön azon fáradoznia, hogy tökéletes tudásra tegyen szert, vagy eltávolodjon az anyagi vonzástól. A jñānīk hosszas tudományos társalgások segítségével eltávolodhatnak az anyagi vonzástól, és talán végül eljutnak a brahma-bhūta szintre is, ám egy bhaktának nem kell ennyi nehézségen keresztülmennie. Odaadó szolgálata következtében kétségtelenül eléri a brahma-bhūta szintet. A yogīknak és a jñānīknak kétségeik vannak eredeti helyzetüket illetően, ezért tévesen arra gondolnak, hogy eggyé válnak a Legfelsőbbel. Ám egy bhakta számára a Legfelsőbbel való kapcsolata minden kétséget kizáróan megnyilvánul, s azonnal megérti, hogy az Úr örök szolgája. Az odaadás nélküli jñānīk és yogīk felszabadultnak hiszik magukat, de valójában nem olyan tiszta az intelligenciájuk, mint egy bhaktáé. A jñānīk és a yogīk valójában nem szabadulhatnak fel, csak akkor, ha felemelkednek a bhakták helyzetébe.
- āruhya kṛcchreṇa paraṁ padaṁ tataḥ
- patanty adho ’nādṛta-yuṣmad-aṅghrayaḥ
- (SB 10.2.32)
A jñānīk és a yogīk elérhetik a legmagasabb szintet, a Brahman megvalósítást, de mivel nincs odaadásuk az Úr lótuszlába iránt, újra visszazuhannak az anyagi természetbe. A jñānát és a yogát ezért nem szabad a felszabadulás valódi folyamatának elfogadnunk. Az odaadó szolgálat végzésével Pṛthu Mahārāja automatikusan túllépett ezeken a helyzeteken. Mivel az Úr śaktyāveśa inkarnációja volt, semmit sem kellett tennie, hogy felszabaduljon. A Vaikuṇṭha világból, a lelki űrből jött, hogy végrehajtsa a Legfelsőbb Úr akaratát a Földön, s így anélkül térhetett vissza, haza Istenhez, hogy jñānát, yogát vagy karmát kellett volna végeznie. Örökké az Úr tiszta bhaktája volt, mégis az odaadó szolgálat útjára lépett annak érdekében, hogy megtanítsa az embereknek azt a folyamatot, amellyel helyesen végrehajthatják kötelességeiket az életben, s végül hazatérhetnek, vissza Istenhez.