HU/SB 4.23.5
5. VERS
- kanda-mūla-phalāhāraḥ
- śuṣka-parṇāśanaḥ kvacit
- ab-bhakṣaḥ katicit pakṣān
- vāyu-bhakṣas tataḥ param
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
kanda—törzs; mūla—gyökerek; phala—gyümölcsök; āhāraḥ—evett; śuṣka—száraz; parṇa—levelek; aśanaḥ—evett; kvacit—néha; ap-bhakṣaḥ—vizet ivott; katicit—néhány; pakṣān—két hétig; vāyu—a levegő; bhakṣaḥ—lélegezve; tataḥ param—azután.
FORDÍTÁS
A tapo-vanában Pṛthu Mahārāja néha a fák kérgét és gyökerét ette, néha gyümölcs és száraz levél volt az eledele, néhány hétig pedig csupán vizet ivott. Végül már csupán levegőn élt.
MAGYARÁZAT
A Bhagavad-gītā azt javasolja a yogīknak, hogy vonuljanak el egy elhagyatott helyre az erdőben, és éljenek egyedül egy megszentelt helyen. Pṛthu Mahārāja viselkedéséből megérthetjük, hogy amikor az erdőbe vonult, tanítványai vagy hívei nem vittek neki semmit a városból, s nem evett főtt ételt. Amint az ember megfogadja, hogy az erdőben él, csupán gyökereket, fakérget, gyümölcsöt és száraz leveleket kell ennie, olyasmit, amit a természet ad. Pṛthu Mahārāja szigorúan követte az erdei életre vonatkozó elveket, s előfordult, hogy nem evett mást, mint száraz leveleket, s nem ivott mást, mint egy kevés vizet. Néha csupán levegőn élt, néha pedig gyümölcsöt szedett a fákról. Így élt az erdőben, és szigorú lemondásoknak vetette alá magát, különösen a táplálkozás tekintetében. Aki tehát fejlődni szeretne a lelki életben, annak nem ajánlatos túl sokat ennie. Śrī Rūpa Gosvāmī szintén figyelmeztet, hogy a túl sok evés és a túlzott igyekezet (atyāhāraḥ prayāsaś ca) ellentmond azoknak az elveknek, amelyek elősegítik az ember fejlődését a lelki életben.
Azt is érdemes megjegyeznünk, hogy a Védák elvei szerint az erdőben lakni a teljes jóság kötőereje szerinti életet jelenti, míg a városi élet a szenvedély kötőerejében, egy bordélyházbeli vagy kocsmai élet pedig a tudatlanság kötőerejében van. Aki azonban egy templomban lakik, az Vaikuṇṭhán él, amely transzcendentális az anyagi természet valamennyi kötőerejéhez képest. Ez a Kṛṣṇa-tudatú mozgalom lehetőséget nyújt az embernek arra, hogy az Úr templomában éljen, amely Vaikuṇṭhára hasonlít. Annak tehát, aki Kṛṣṇa-tudatú, nem szükséges az erdőbe vonulnia, és természetellenes módon azzal próbálkoznia, hogy Pṛthu Mahārāját vagy azokat a nagy szenteket és munikat utánozza, akik az erdőben éltek.
Miután Śrīla Rūpa Gosvāmī lemondott a kormányban betöltött miniszteri rangjáról, Vṛndāvanába ment, s egy fa alatt élt, mint Pṛthu Mahārāja. Azóta nagyon sokan mentek már Vṛndāvanába, hogy Rūpa Gosvāmī viselkedését utánozzák. Ahelyett azonban, hogy fejlődtek volna a lelki életben, sokan anyagi szokásokat felvéve elbuktak, és még Vṛndāvanában is áldozatul estek a tiltott nemi életnek, a szerencsejátéknak, az alkoholnak és a kábítószereknek. A Kṛṣṇa-tudatú mozgalom útjára indult a nyugati országokban, ám a nyugatiak számára lehetetlen, hogy az erdőbe vonuljanak, és olyan szigorú lemondásokat végezzenek, mint amilyeneket Pṛthu Mahārāja vagy Rūpa Gosvāmī végzett oly példamutatóan. Śrīla Bhaktisiddhānta Sarasvatī Ṭhākura nyomdokait azonban a nyugati ember és bárki más is követheti azzal, hogy templomban él, ami transzcendentális az erdei lakhelyhez képest is, és megfogadja, hogy csak kṛṣṇa-prasādát eszik, semmi mást, követi a szabályozó elveket, valamint naponta tizenhat kör Hare Kṛṣṇa mantrát japázik. Ily módon az ember lelki életét semmi sem zavarja többé meg.