HU/SB 4.24.20
20. VERS
- sa-samudram upa vistīrṇam
- apaśyan sumahat saraḥ
- mahan-mana iva svacchaṁ
- prasanna-salilāśayam
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
sa-samudram—közel az óceánhoz; upa—többé-kevésbé; vistīrṇam—nagyon széles és hosszú; apaśyan—láttak; su-mahat—nagyon nagy; saraḥ—tó; mahat—nagy lélek; manaḥ—elme; iva—mint; su-accham—tiszta; prasanna—boldog; salila—víz; āśayam—menedéket keresve.
FORDÍTÁS
Útjuk során a Pracetāk egyszer egy tavat pillantottak meg, ami csaknem olyan hatalmasnak tűnt, mint az óceán. Vize oly nyugodt és csöndes volt, mint egy nagy lélek elméje, lakói, a vízi élőlények pedig végtelenül békésnek és boldognak látszottak e tó védelmét élvezve.
MAGYARÁZAT
A sa-samudra szó jelentés „közel a tengerhez”. A tó olyan volt, mint egy öböl, mert nem volt túl messze a tengertől. Az upa szót, ami azt jelenti, hogy „többé-kevésbé”, sokféleképpen használják, mint például az upapati szóban, ami egy „többé-kevésbé” férjre utal, vagyis egy szeretőre, aki férjként cselekszik. Upa azt is jelenti, hogy „nagyobb”, „kisebb” vagy „közelebb”. Mindezeket figyelembe véve az állóvíz, amelyet a Pracetāk út közben megpillantottak, valójában egy nagy öböl vagy tó volt. Ez a tó azonban végtelenül nyugodt és csendes volt, a tengerrel vagy az óceánnal ellentétben, amelyek hatalmas hullámokat vetnek. A víz olyan tiszta volt, hogy egy nagy lélek elméjének látszott. Számtalan nagy lélek van — a jñānīkat, a yogīkat és a bhaktákat, a tiszta hívőket szintén nagy lelkeknek hívják —, ám nagyon ritkán lehet látni őket. Az ember sok nagy lélekkel találkozhat a yogīk és a jñānīk között, ám az igazán nagy lélek, az Úr tiszta bhaktája, aki teljesen meghódolt az Úrnak, nagyon ritka (sa mahātmā sudurlabhaḥ, BG 7.19). A bhakta elméje mindig nyugodt, csendes és vágy nélküli, mert mindig anyābhilāṣitā-śūnyam, azaz nincs más vágya, mint hogy személyes szolgájaként, barátjaként, apjaként, anyjaként vagy kedveseként szolgálja Kṛṣṇát. Annak következtében, hogy Kṛṣṇa társaságában van, a bhakta mindig nagyon nyugodt és csöndes. Fontos megjegyeznünk azt is, hogy ebben a tóban az ott élő lények is nagyon nyugodtak és csendesek voltak. Mivel egy bhakta tanítványai egy nagy léleknél kerestek menedéket, ők is nagyon nyugodtak és csendesek lettek, és nem izgatják fel őket az anyagi világ hullámai.
Ezt az anyagi világot gyakran a tudatlanság óceánjának nevezik. Ebben az óceánban minden kavarog. Egy nagy bhakta elméje szintén olyan, mint egy óceán, vagy egy nagy-nagy tó, ám nem kavarja fel semmi. A Bhagavad-gītā (BG 2.41) így ír: vyavasāyātmikā buddhir ekeha kuru-nandana. Akik szilárdan végzik az Úr szolgálatát, azokat nem zaklatja fel semmi. A Bhagavad-gītā (BG 6.20-23) erről is ír: yasmin sthito na duḥkhena guruṇāpi vicālyate. Még ha megpróbáltatások érik is az életben, a bhaktát ez sohasem zavarja meg. Így aztán mindenki megnyugszik, aki egy nagy léleknél vagy nagy bhaktánál keres menedéket. A Caitanya-caritāmṛta (Madhya 19.149) kijelenti: kṛṣṇa-bhakta — niṣkāma, ataeva ’śānta.’ Az Úr Kṛṣṇa bhaktája mindig nyugodt, mert nincsenek vágyai, míg a yogīknak, a karmīknak és a jñānīknak rendkívül sok beteljesítésre váró vágyuk van. Valaki azzal érvelhet, hogy a bhaktáknak is vágyakoznak, mert haza akarnak térni, vissza Istenhez. Az ilyen vágy azonban nem zaklatja az elmét. A bhakta minden körülmények között elégedett, annak ellenére, hogy vissza szeretne térni Istenhez. Ebben a versben azért szerepel a mahan-manaḥ szó, hogy jelezze: a tó épp olyan nyugodt és csendes volt, mint egy nagy bhakta elméje.