HU/SB 4.24.34
34. VERS
- namaḥ paṅkaja-nābhāya
- bhūta-sūkṣmendriyātmane
- vāsudevāya śāntāya
- kūṭa-sthāya sva-rociṣe
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
namaḥ—minden hódolat Neked; paṅkaja-nābhāya—az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, akinek a köldökéből a lótuszvirág ered; bhūta-sūkṣma—az érzéktárgyak; indriya—az érzékek; ātmane—az eredet; vāsudevāya—az Úr Vāsudevának; śāntāya—mindig békés; kūṭa-sthāya—változatlan; sva-rociṣe—a legfelsőbb ragyogásnak.
FORDÍTÁS
Uram! Köldöködből egy lótuszvirág hajt ki, ezért Te vagy a teremtés eredete. Te vagy az érzékek és az érzéktárgyak legfelsőbb irányítója, és Te vagy a mindent átható Vāsudeva is. Végtelenül békés vagy, s önmagában ragyogó léted miatt a hatféle átalakulás nem zavarhat meg.
MAGYARÁZAT
Az Úr Garbhodakaśāyī Viṣṇuként az univerzumban a Garbha-óceánon fekszik, és a köldökéből nő ki a lótuszvirág. Ebből a lótuszvirágból születik meg az Úr Brahmā, akitől az anyagi világ teremtése származik. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Garbhodakaśāyī Viṣṇu így az anyagi érzékek és az érzéktárgyak eredete. Az Úr Śiva az anyagi világ teremtményének tartja magát, ezért érzékei a legfelsőbb teremtő irányítása alatt állnak. A Legfelsőbb Urat Hṛṣīkeśának, az érzékek mesterének is nevezik, ami arra utal, hogy érzékeinket és az érzéktárgyakat a Legfelsőbb Úr alkotta meg. Az Úr emiatt irányíthatja az érzékeinket, és kegyesen az érzékek mesterének szolgálatába állíthatja valamennyit. Feltételekhez kötött állapotában az élőlény az anyagi világban küzd, és érzékeit arra használja, hogy anyagi elégedettségre tegyen szert. Ha azonban az Istenség Legfelsőbb Személyisége a kegyében részesíti, ugyanezeket az érzékeket az Úr szolgálatában használhatja. Az Úr Śiva nem akarja, hogy az anyagi érzékek félrevezessék. Mindig az Úr szolgálatában szeretne elmerülni, úgy, hogy ne legyen kitéve az anyagi behatások okozta szennyeződésnek. A mindent átható Úr Vāsudeva kegyéből és segítségével az ember rendíthetetlenül az odaadó szolgálatban használhatja az érzékeit, éppúgy, ahogyan az Úr is tántoríthatatlanul cselekszik.
A śāntāya kūṭa-sthāya sva-rociṣe szavak nagyon fontosak. Annak ellenére, hogy az Úr az anyagi világban van, az anyagi lét hullámai nincsenek rá hatással. A feltételekhez kötött lelkeket azonban megzavarja a hatféle változás: zavarja őket, amikor éhesek, amikor szomjasak, amikor bánat éri őket, amikor illúzióban vannak, amikor megöregszenek, és amikor a halálos ágyukon fekszenek. Az anyagi világra jellemző körülmények őket nagyon könnyen illúzióba ejtik, ellenben az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, aki a Felsőlélek, Vāsudeva, sohasem zavarják meg az efféle átalakulások. Ezért ez a vers azt írja (kūṭa-sthāya), hogy az Úr mindig nyugodt, s mentes minden izgalomtól, hatalmának köszönhetően, amelyről azt mondják, sva-rociṣe, jelezve, hogy Őt saját transzcendentális helyzete teszi ragyogóvá. Más szóval az egyéni lélek, noha a Legfelsőbb fényében él, jelentéktelen lévén néha kikerül ebből a fényből, és az anyagi, feltételekhez kötött életben találja magát. Az Úr azonban nem kényszerül arra, hogy feltételekhez kötötté váljon, ezért önragyogóként jellemzik. Ebből következően ebben az anyagi univerzumban minden feltételekhez kötött lélek teljesen tökéletes maradhat, ha az Úr Vāsudeva védelme alatt áll, vagyis ha odaadó szolgálatot végez.