HU/SB 4.24.67
67. VERS
- kas tvat-padābjaṁ vijahāti paṇḍito
- yas te ’vamāna-vyayamāna-ketanaḥ
- viśaṅkayāsmad-gurur arcati sma yad
- vinopapattiṁ manavaś caturdaśa
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
kaḥ—aki; tvat—Tiéd; pada-abjam—lótuszláb; vijahāti—elkerül; paṇḍitaḥ—tanult; yaḥ—aki; te—Neked; avamāna—merítve; vyayamāna—csökkentve; ketanaḥ—ez a test; viśaṅkayā—minden kétség nélkül; asmat—miénk; guruḥ—lelki tanítómester, apa; arcati—imádja; sma—a múltban; yat—az; vinā—nélküle; upapattim—izgatás; manavaḥ—a Manuk; catuḥ-daśa—tizennégy.
FORDÍTÁS
Drága Uram! Minden művelt ember tudja, hogy ha nem imád Téged, élete hiábavaló. Ennek tudatában hogyan tudna lemondani lótuszlábad imádatáról? Még apánk és lelki tanítómesterünk, az Úr Brahmā is elszántan imádott, és a tizennégy Manu követte nyomdokait.
MAGYARÁZAT
A paṇḍita szó azt jelenti, hogy „egy bölcs ember”. Ki is az igazán bölcs ember? A Bhagavad-gītā (BG 7.19) a következőképpen határozza meg:
- bahūnāṁ janmanām ante
- jñānavān māṁ prapadyate
- vāsudevaḥ sarvam iti
- sa mahātmā sudurlabhaḥ
„Sok-sok születés és halál után az igazi tudást elsajátító ember átadja magát Nekem, mert tudja, hogy Én vagyok minden ok oka, és Rajtam kívül nem létezik semmi. Az ilyen nagy lélek bizony ritka.”
Amikor egy bölcs ember valóban bölccsé válik a sok születés és az önmegvalósítás érdekében tett számtalan önkényes kísérlet után, akkor meghódol az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, Kṛṣṇának. Egy ilyen mahātmā, vagyis művelt ember tudja, hogy Kṛṣṇa, Vāsudeva minden (vāsudevaḥ sarvam iti). A tanult emberek mindig arra gondolnak, hogy ha nem imádják az Úr Kṛṣṇát, vagy nem válnak a bhaktájává, elvesztegetik az életüket. Śrīla Rūpa Gosvāmī is azt mondja, hogy amikor valakiből fejlett bhakta válik, megérti, hogy tartózkodónak és kitartónak (kṣāntiḥ) kell lennie, az Úr szolgálatát kell végeznie, és nem szabad vesztegetnie az idejét (avyartha-kālatvam). Közömbösnek kell lennie továbbá az anyag vonzerejével szemben is (viraktiḥ), és cselekedeteiért cserébe nem szabad semmilyen anyagi tiszteletre vágynia (māna-śūnyatā). Biztosnak kell lennie abban, hogy Kṛṣṇa a kegyében fogja részesíteni (āśā-bandhaḥ), és mindig mohón vágynia kell rá, hogy hűségesen szolgálhassa az Urat (samutkaṇṭhā. Egy bölcs örökké nagy lelkesedéssel szeretné az éneklés és hallás folyamatával dicsőíteni az Urat (nāma-gāne sadā ruciḥ), és mindig arra vágyik, hogy az Úr transzcendentális tulajdonságairól beszéljen (āsaktis tad-guṇākhyāne). Azokhoz a helyekhez is vonzódnia kell, ahol az Úr kedvtelései játszódtak (prītis tad-vasati-sthale). Ezek egy fejlett bhakta jellemzői.
Egy fejlett bhakta, azaz egy tökéletes emberi lény, aki valóban bölcs és művelt, nem képes lemondani az Úr lótuszlábának szolgálatáról. Noha az Úr Brahmā hosszú ideig él (négymillió-háromszázhúszezer év csupán az ő tizenkét órájával egyenlő), mégis fél a haláltól, ezért az Úr odaadó szolgálatát végzi. Ugyanígy a Manuk, akik sorra megjelennek és eltávoznak Brahmā napja alatt, szintén az Úr odaadó szolgálatát végzik. Brahmā egy napjában tizennégy Manu jelenik meg és távozik. Az első Svāyambhuva Manu. Minden Manu hetvenegy yugáig él, amelyek mindegyike négymillió-négyszázezer évből áll. Annak ellenére, hogy ilyen hosszú ideig élnek, a Manuk mégis azzal készülnek a következő életre, hogy odaadóan szolgálják az Urat. Ebben a korban az emberi lények csupán hatvan vagy nyolcvan évet élnek, és még ez a rövidke élettartam is egyre rövidebb és rövidebb. Még sürgetőbb ezért, hogy az emberek az Úr lótuszlábának imádatához kezdjenek a Hare Kṛṣṇa mantra állandó éneklésével, ahogyan azt az Úr Caitanya Mahāprabhu ajánlotta.
- tṛṇād api sunīcena
- taror iva sahiṣṇunā
- amāninā mānadena
- kīrtanīyaḥ sadā hariḥ
- (Śikṣāṣṭaka 3)
Amikor valaki odaadó szolgálatot végez, gyakran előfordul, hogy irigy emberek élnek körülötte, és gyakran számos ellenség próbálja legyőzni vagy megállítani. Ez nem egy korunkra jellemző új jelenség, hiszen hajdanán még Prahlāda Mahārāját is (aki szintén odaadóan szolgálta az Urat) kínozta démonikus apja, Hiraṇyakaśipu. Az ateisták bármikor készek zaklatni a bhaktákat, ezért Caitanya Mahāprabhu azt javasolta, hogy egy bhakta legyen nagyon türelmes velük szemben. Bármi történik, folytatnia kell a Hare Kṛṣṇa mantra éneklését és prédikálását, mert ez a prédikálás és éneklés jelenti az élet tökéletességét. Énekelnünk kell, és prédikálnunk arról, milyen fontos életünket minden szempontból tökéletessé tenni. Így el kell merülnünk az Úr odaadó szolgálatában, s követnünk kell az elmúlt korok ācāryáinak, az Úr Brahmānak és másoknak a nyomdokait.