HU/SB 4.29.16
16. VERS
- antaḥ-puraṁ ca hṛdayaṁ
- viṣūcir mana ucyate
- tatra mohaṁ prasādaṁ vā
- harṣaṁ prāpnoti tad-guṇaiḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
antaḥ-puram—saját lakhely; ca—és; hṛdayam—a szív; viṣūciḥ—a Viṣūcīna nevű szolga; manaḥ—az elme; ucyate—azt mondják; tatra—ott; moham—illúzió; prasādam—elégedettség; vā—vagy; harṣam—ujjongás; prāpnoti—elér; tat—az elmének; guṇaiḥ—a természet kötőerői által.
FORDÍTÁS
Az antaḥ-pura szó a szívnek felel meg. Viṣūcīna, ami azt jelenti, „mindenhová megy”, az elmére vonatkozik. Az élőlény az elméjében élvezi az anyagi természet kötőerőinek hatásait. Ezek a hatások néha illúziót, máskor elégedettséget vagy boldogságot eredményeznek.
MAGYARÁZAT
Az anyagi létben az élőlény elméjére és intelligenciájára az anyagi természet kötőerői vannak hatással, s az elme annak megfelelően, hogy melyik anyagi kötőerővel társul, ide-oda röppen. A szív az anyagi természet kötőerőinek hatására érez elégedettséget, örömet vagy illúziót. Anyagi helyzetében az élőlény valójában tétlen — csupán az anyagi természet kötőerői hatnak az elmére és a szívre, s ennek eredményeképpen élvez vagy szenved az élőlény. A Bhagavad-gītā (BG 3.27) egyértelműen kijelenti:
- prakṛteḥ kriyamāṇāni
- guṇaiḥ karmāṇi sarvaśaḥ
- ahaṅkāra-vimūḍhātmā
- kartāham iti manyate
„A hamis ego által megtévesztett szellemi lélek önmagát hiszi a tettek végrehajtójának, pedig valójában az anyagi természet három kötőereje végzi azokat.”