HU/SB 4.29: Narada és Pracinabarhi király beszélgetése
4.29.1. vers: Prācīnabarhiṣat király ekképp válaszolt: Kedves uram! Nem értem teljesen Purañjana királyról szóló allegorikus történeted mondanivalóját. Akik tökéletes lelki tudással rendelkeznek, megérthetik, ám nekünk, akik túlságosan ragaszkodunk a gyümölcsöző tettekhez, nagyon nehéz felfognunk elbeszélésed értelmét.
4.29.2. vers: A nagy szent, Nārada Muni folytatta: Meg kell értened, hogy Purañjana, az élőlény saját tetteinek megfelelően különféle testeken át vándorol, amelyek lehetnek egylábúak, kétlábúak, háromlábúak, négylábúak, soklábúak vagy egyszerűen csak lábatlanok. Purañjana az élőlény, az úgynevezett élvező, aki e testeken keresztül vándorol.
4.29.3. vers: Akiről azt mondtam, hogy ismeretlen, nem más, mint az Istenség Legfelsőbb Személyisége, az élőlény Ura és örök barátja. Mivel az élőlények nem érthetik meg az Istenség Legfelsőbb Személyiségét anyagi neveken, cselekedeteken vagy tulajdonságokon keresztül, mindörökre ismeretlen marad a feltételekhez kötött lelkek előtt.
4.29.4. vers: Amikor az élőlény teljességükben akarja élvezni az anyagi természet kötőerőit, akkor a sok test közül előnyben részesíti az olyan testet, amelynek kilenc kapuja, két keze és két lába van. Emberi lény vagy félisten akar lenni.
4.29.5. vers: A nagy szent, Nārada folytatta: Az ezzel kapcsolatban említett pramadā szó az anyagi intelligenciára, vagyis a tudatlanságra vonatkozik. Ezt így kell megértenünk. Amikor az élőlény ennél az intelligenciánál keres menedéket, akkor az anyagi testtel azonosítja magát. Az „én” és „enyém” anyagi tudat hatására az érzékein keresztül élvezetben és szenvedésben lesz része. Így esik az élőlény kelepcébe.
4.29.6. vers: Az öt cselekvő érzékszerv és az öt tudásszerző érzékszerv mind Purañjanī fiúbarátai. Ezek az érzékek segítik az élőlényt abban, hogy tudásra tegyen szert és cselekedjen. Az érzékek tevékenységeit barátnőkként ismerik, a kígyó pedig, amiről azt mondtam, öt feje van, az életlevegő, amely az öt keringési folyamatban működik.
4.29.7. vers: A tizenegyedik kísérőt, a többiek parancsnokát az elmeként ismerik. Ő az érzékek vezetője a tudásszerzésben és a cselekvésben egyaránt. A Pañcāla királyság az a környezet, amelyben az öt érzéktárgyat élvezik. E Pañcāla királyságban van a test városa, melynek kilenc kapuja van.
4.29.8. vers: A szemek, az orrlyukak és a fülek páros kapuk, amelyek egy helyen találhatóak. A száj, a nemi szerv és a végbélnyílás szintén egy-egy kapu. Az élőlény, aki egy kilenckapus testbe kerül, külsődlegesen az anyagi világban cselekszik, és az érzékek tárgyait élvezi, többek között a formát és az ízt.
4.29.9. vers: A két szem, a két orrlyuk és a száj — öt szerv — elöl helyezkedik el. A jobb fület a déli, a bal fület pedig az északi kapunak tekintik. A nyugaton fekvő két nyílás, azaz kapu a végbél és a nemi szerv.
4.29.10. vers: A Khadyotā és Āvirmukhī nevű két kapu, amelyekről szó esett, a két egymás mellett elhelyezkedő szem, a Vibhrājita nevű város pedig a forma. A két szem tehát mindig különféle formákat néz.
4.29.11. vers: A Nalinī és a Nālinī nevű két ajtó a két orrlyuk, a Saurabha nevű város pedig az illatot képviseli. Az Avadhūtaként említett társ a szaglásérzet, a Mukhyānak nevezett ajtó a száj, Vipaṇa a képesség a beszédre, Rasajña pedig az ízérzékelés.
4.29.12. vers: Az Āpaṇa nevű város képviseli a nyelv feladatát a beszédben, Bhūdana pedig nem más, mint az ételek változatossága. A jobb fület Pitṛhū, a balt Devahū kapujának nevezik.
4.29.13. vers: Nārada Muni folytatta: Az a város, amit Dakṣiṇa-pañcālának neveztem, azokat a szentírásokat képviseli, amelyek a pravṛtti, a gyümölcsöző cselekedetek érzéki élvezete útjának szabályozására szolgálnak. A másik város, Uttara-pañcāla a gyümölcsöző cselekedetek csökkentésére és a tudás gyarapítására tanító szentírásokat képviseli. Az élőlények a két fül segítségével eltérő tudáshoz jutnak, és némelyikük a Pitṛlokára, némelyikük a Devalokára kerül. Ezt a két fül teszi lehetővé.
4.29.14. vers: A Grāmaka nevű város, ahová az alsó Āsurī kapun [a nemi szerven] keresztül lehet jutni, nemi életre szolgál, ami nagy örömet nyújt a közönséges embereknek, akik mind ostobák és gazemberek. A nemzőképességet Durmadának, a végbélnyílást pedig Nirṛtinek hívják.
4.29.15. vers: Amikor arról beszéltem, hogy Purañjana Vaiśasába megy, ez azt jelenti, hogy a pokolba megy. Vele tart Lubdhaka is, a végbélnyílásban cselekvő érzékszerv. Korábban két vak társáról is említést tettem. Tudnod kell, hogy ők a kezek és a lábak. Az élőlény a kezek és a lábak segítségével végzi tetteit s megy egyik helyről a másikra.
4.29.16. vers: Az antaḥ-pura szó a szívnek felel meg. Viṣūcīna, ami azt jelenti, „mindenhová megy”, az elmére vonatkozik. Az élőlény az elméjében élvezi az anyagi természet kötőerőinek hatásait. Ezek a hatások néha illúziót, máskor elégedettséget vagy boldogságot eredményeznek.
4.29.17. vers: Korábban már elmagyaráztam, hogy a királynő az ember intelligenciája. Akár ébren van, akár alszik valaki, az intelligencia különféle helyzeteket teremt. A szennyezett intelligencia hatására az élőlény elképzel valamit, és csak utánozza intelligenciája cselekedeteit és reakcióit.
4.29.18-20. vers: Nārada Muni így folytatta: Amit szekérnek neveztem, az valójában a test, az érzékek pedig a szekeret húzó lovak. Az idő múlásával a lovak hosszú évekig akadály nélkül futnak, valójában azonban nem haladnak. A jámbor és bűnös tettek a szekér két kereke, az anyagi természet három kötőereje pedig a zászlók a szekéren. Az ötféle életlevegő alkotja az élőlény kötelékét, s az elmét tartják a kötélnek. Az intelligencia a szekérhajtó, a szív a szekér ülése, az élet kettősségei, például az öröm és a fájdalom pedig a rúd, amihez a hámot kötik. A hét elem a szekér burka, a cselekvő érzékszervek az öt külső folyamat, a tizenegy érzék pedig a katonák. A szekéren ülő élőlény, aki az érzékek élvezetébe merül, hamis vágyai beteljesítésén fáradozik, és életről életre az érzékek élvezete után fut.
4.29.21. vers: Amit korábban Caṇḍavegának, a hatalmas időnek neveztem, az gandharváknak és gandharvīknak nevezett nappalokból és éjszakákból áll. A nappalok és éjszakák múlása, melyek összesen háromszázhatvan napot tesznek ki, egyre csökkenti a test életének hosszát.
4.29.22. vers: Tudd meg, hogy akit Kālakanyānak neveztem, nem más, mint az öregkor. Senki sem hajlandó feleségül venni, ám Yavaneśvara [Yavana-rāja] — a halál — a húgának fogadja őt, Jarāt [az öregkort].
4.29.23-25. vers: Yavaneśvara [Yamarāja] követőit a halál katonáinak hívják, és valamennyiüket a testet és az elmét érő különböző zavarokként ismerik. Prajvāra képviseli a kétféle lázat: a rendkívüli forróságot és a rendkívüli hideget, azaz a tífuszt és a tüdőgyulladást. A testben fekvő élőlényt rengeteg megpróbáltatás éri, melyeket a sorsnak, más élőlényeknek, valamint saját testének és elméjének köszönhet. Az élőlényt, aki engedelmességre kényszerül a test, az elme és az érzékek követeléseivel szemben, s aki számtalan különféle betegségben szenved, minden megpróbáltatás ellenére megannyi terv ragadja magával kéjes vágya miatt, hogy élvezze a világot. Noha transzcendentálisan fölötte áll az anyagi létnek, tudatlanságból mégis elfogadja ezeket az anyagi szenvedéseket a hamis éntudat (az „én” és „enyém” felfogás) következtében. Száz évet él így le a testében.
4.29.26-27. vers: Az élőlénynek természetéből adódóan van egy parányi függetlensége, hogy jó vagy rossz szerencséjét válassza. Amikor azonban elfelejti legfelsőbb Urát, az Istenség Személyiségét, akkor megadja magát az anyagi természet kötőerőinek. Az anyagi természet kötőerőinek hatása alatt azonosítja magát a testtel, és a test érdekében különféle cselekedetekhez kezd ragaszkodni. Olykor a tudatlanság, máskor a szenvedély vagy a jóság kötőerejének hatása alatt áll, s így az anyagi természet kötőerőinek megfelelően kap különféle testeket.
4.29.28. vers: Akik a jóság kötőerejében vannak, azok jámboran cselekszenek, a Védák tanítása szerint, s így felemelkednek a félistenek lakta felsőbb bolygórendszerekre. Akik a szenvedély kötőerejének hatása alatt állnak, azok különféle termelő munkákba fognak az emberi lények lakta bolygókon. Akikre pedig a sötétség kötőereje hat, azok a gyötrelem különféle formáit szenvedik el, s az állatvilágban élnek.
4.29.29. vers: Az anyagi természetben a tudatlanság kötőerejével fedve az élőlény néha hím, néha nőnemű, néha eunuch, néha emberi lény, néha félisten, néha madár, néha más állat és így tovább. Így vándorol az anyagi világban. E különféle testeket a természet kötőerőinek hatására végrehajtott tettei miatt kell elfogadnia.
4.29.30-31. vers: Az élőlény éppen olyan, mint egy éhség kínozta kutya, ami ajtótól ajtóig kullog egy pár falat reményében. Sorsa szerint néha megbüntetik és kidobják, máskor viszont adnak neki egy kevéske ételt. Az élőlény számtalan vágya hatására ugyanígy bolyong a különböző létformákban, ahogy sorsa előírja. Néha fent van, néha pedig lent. Néha a mennyei bolygókra, néha a pokolba, máskor pedig a középső bolygókra megy, soha véget nem érően.
4.29.32. vers: Az élőlények igyekeznek elkerülni a különféle gyötrelmes helyzeteket, melyeket sorsuk, más élőlények vagy a test és az elme okoz. Mégis feltételekhez kötik őket a természet törvényei, bármennyire is próbálják legyőzni azokat.
4.29.33. vers: A fején terhet cipelő ember néha leveszi a súlyt a fejéről, és áthelyezi a vállára, ha túl nehéznek találja. Így próbál könnyíteni a terhén. De bármit talál ki, hogy a terhet ne érezze nehéznek, nem tesz mást, mint ugyanazt a terhet rakja az egyik helyről a másikra.
4.29.34. vers: Nārada így folytatta: Ó, te, aki mentes vagy minden bűnös tettől! Senki sem háríthatja el a gyümölcsöző cselekedetek hatásait pusztán azzal, hogy egy újabb, Kṛṣṇa-tudatot nélkülöző tettet talál ki. Minden ilyen tettet a tudatlanságunk következtében hajtunk végre. Rossz álmainkat nem tudjuk elűzni rossz képzelgésekkel. Csak úgy űzhetjük el az álmot, hogy felébredünk. Anyagi létünk ugyanígy tudatlanságunk és illúziónk eredménye. Ha nem ébredünk Kṛṣṇa-tudatunkra, nem menekülhetünk meg az ilyen álmoktól. Minden gond végső megoldása érdekében fel kell ébresztenünk Kṛṣṇa-tudatunkat.
4.29.35. vers: Néha szenvedünk, mert egy tigrist látunk álmunkban vagy egy kígyót egy látomásban, valójában azonban nincs ott sem tigris, sem kígyó. Így teremtünk egy helyzetet egy finom formában, és így szenvedjük el a következményeit. Ezeken a gyötrelmeken csak úgy lehet enyhíteni, ha felébredünk álmunkból.
4.29.36-37. vers: Az élőlény igazi érdeke az, hogy kiszabaduljon a tudatlanságból, ami miatt el kell szenvednie az ismétlődő születést és halált. Az egyetlen gyógyír az, ha meghódol az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, az Ő képviselőjén keresztül. Ha nem végez odaadó szolgálatot az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, Vāsudevának, semmiképpen sem válhat teljesen közömbössé az anyagi világgal szemben, és valódi tudással sem rendelkezhet.
4.29.38. vers: Ó, királyok legkiválóbbja! Akinek hite van, aki mindig az Istenség Legfelsőbb Személyisége dicsőségéről hall, aki mindig a Kṛṣṇa-tudat gyakorlásába és az Úr cselekedeteinek hallgatásába merül, az nagyon hamar alkalmassá válik arra, hogy szemtől szemben megpillanthassa az Istenség Legfelsőbb Személyiségét.
4.29.39-40. vers: Kedves királyom! A tiszta bhakták, akik követik a szabályokat és az előírásokat, s akiknek tudata tiszta, nagy lelkesedéssel hallgatják és zengik az Istenség Legfelsőbb Személyisége dicsőségét. Aki lehetőséget kap arra, hogy ott, ahol e tiszta bhakták élnek, meghallja szavaik szünet nélkül hömpölygő nektárját, mely olyan, akár a folyó hullámzása, az megfeledkezik az élet szükségleteiről — az éhségről és a szomjúságról —, és nem hat rá többé semmilyen félelem, bánat és illúzió.
4.29.41. vers: A feltételekhez kötött lelket örökké gyötrik a test követelései, például az éhség és a szomjúság, ezért alig marad ideje arra, hogy igyekezzen ragaszkodást kifejleszteni az Istenség Legfelsőbb Személyisége nektári szavainak hallgatása iránt.
4.29.42-44. vers: A leghatalmasabb Úr Brahmā, az ősatyák atyja; az Úr Śiva; Manu, Dakṣa és az emberiség más irányítói; a négy legkiválóbb szent brahmacārī, Sanakával és Sanātanával az élen; Marīci, Atri, Aṅgirā, Pulastya, Pulaha, Kratu, Bhṛgu és Vasiṣṭha, a nagy szentek és én magam [Nārada] valamennyien komoly brāhmaṇák vagyunk, s hitelesen tudunk beszélni a védikus irodalomról. A lemondásoknak, a meditációnak és a tanulásnak köszönhetően rendkívül hatalmassá váltunk. Ám annak ellenére, hogy oly sokat kérdeztünk már az Istenség Legfelsőbb Személyiségéről, akit örökké szemünk előtt látunk, mégsem ismerjük tökéletesen.
4.29.45. vers: Hiába a végtelen védikus tudás művelése és a különféle félistenek imádata a védikus mantrák adta jelképekkel, a félistenek imádata nem segít a leghatalmasabb Istenség Személyisége megértésében.
4.29.46. vers: Ha valaki teljesen elmerül az odaadó szolgálatban, az Úr kedvez neki, és indokolatlan kegyében részesíti. Ekkor a tudatára ébredt bhakta felhagy minden anyagi cselekedettel és a Védákban említett rituális szertartással.
4.29.47. vers: Kedves Barhiṣmān király! Soha ne kezdj tudatlanságból védikus ceremóniákba vagy gyümölcsöző cselekedetekbe, amelyekről talán öröm hallani, s úgy tűnhet, az ember érdekét szolgálják! Ne tekintsd ezeket soha az élet végső céljának!
4.29.48. vers: A csekély értelmű emberek azt hiszik, hogy a védikus rituális szertartások jelentenek mindent. Nem tudják, hogy a Védák célja az, hogy az ember megértse, hol van az otthona, ahol az Istenség Legfelsőbb Személyisége lakozik. Nem érdekli őket igazi otthonuk, ezért illúzióban élnek, s más otthonok után kutatnak.
4.29.49. vers: Kedves királyom! Az egész világot kuśa-fűszálak szúrós hegyei borítják. Mindez büszkévé tett, mert oly sok állatot megöltél az áldozatok során. Ostobaságodban nem tudod, hogy az odaadó szolgálat az egyetlen, amellyel elégedetté lehet tenni az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. Nem érted meg ezt a tényt. Kizárólag olyan cselekedeteket szabadna végrehajtanod, amelyekkel kedvében jársz az Istenség Személyiségének. Olyan nevelést kell kapnunk, hogy felemelkedhessünk a Kṛṣṇa-tudat szintjére.
4.29.50. vers: Śrī Hari, az Istenség Legfelsőbb Személyisége a Felsőlelke és irányítója minden élőlénynek, aki anyagi testbe került ebben a világban. Ő a legfelsőbb irányítója minden anyagi cselekedetnek az anyagi természetben, ezenkívül Ő a legjobb barátunk. Mindenkinek az Ő lótuszlába árnyékában kell menedéket keresnie. Ha valaki így cselekszik, élete szerencsés lesz.
4.29.51. vers: Aki odaadó szolgálatot végez, az egy cseppet sem fél az anyagi létezés során. Mindez azért van így, mert az Istenség Legfelsőbb Személyisége mindenki Felsőlelke és barátja. Aki ismeri ezt a titkot, az valóban művelt, s a világ lelki tanítómesterévé válhat. Egy valóban hiteles lelki tanítómester, Kṛṣṇa képviselője nem különbözik Kṛṣṇától.
4.29.52. vers: A nagy szent, Nārada így folytatta: Ó, nagyszerű személyiség! Minden kérdésedre megfelelő választ adtam. Most hallj egy másik, rendkívül bensőséges történetet is, melyet valamennyi szent elfogad.
4.29.53. vers: Kedves királyom! Kérlek, keresd meg azt az őzet, amelyik egy csodálatos virágoskertben füvet legelészik a párjával! Nagyon ragaszkodik ahhoz, amit csinál, s kertjében a poszméhek édes zümmögését élvezi. Próbáld megérteni a helyzetét! Nem tudja, hogy előtte egy tigris áll, ami mások húsán él, mögötte pedig egy vadász, aki azzal fenyegeti, hogy éles nyilaival lelövi. Az őz bármelyik pillanatban meghalhat.
4.29.54. vers: Kedves királyom! A nő, aki kezdetben nagyon vonzó, de végül csak gondot okoz, pontosan olyan, mint az a virág, ami kezdetben csábító, ám a végén utálatos. Egy nővel élve az élőlény a kéjes vágyakba merül, és úgy élvezi a nemi életet, ahogy az ember a virág illatát élvezi. A nyelvétől a nemi szervéig az érzékkielégítéssel teli életet élvezi, ezért nagyon boldognak tartja magát a családi életben. Feleségével együtt örökké ezek a gondolatok járnak a fejében. Nagy örömét leli felesége és gyermekei szavaiban, melyek a virágról virágra szálló, mézet gyűjtő méhek édes döngicséléséhez hasonlatosak. Elfelejti, hogy az idő áll előtte, amely a nappalok és éjszakák múlásával egyre csak rövidíti az életét. Nem látja, hogy életének lassan vége, s a halál urával sem törődik, aki hátulról igyekszik megölni. Próbáld ezt megérteni! Helyzeted bizonytalan, és minden oldalról veszély fenyeget.
4.29.55. vers: Kedves királyom! Kérlek, próbáld megérteni az őz képletes helyzetét! Légy teljesen tudatos magadról, és hagyj fel azzal az örömmel, hogy arról hallasz, hogy gyümölcsöző cselekedetekkel el lehet jutni a mennyei bolygókra! Hagyd el a nemi élvezettel és az erről szóló történetekkel teli családi életet, és a felszabadult lelkek kegyén keresztül keress menedéket az Istenség Legfelsőbb Személyiségénél! Kérlek, add fel az anyagi léthez fűződő vonzalmadat!
4.29.56. vers: A király így válaszolt: Kedves brāhmaṇám! Figyelmesen hallgattam minden szavad, és mindent tekintetbe véve arra a következtetésre jutottam, hogy azok az ācāryák [tanítók], akik a gyümölcsöző cselekedetekre vettek rá, nem ismerték ezt a bensőséges tudást. Ha ismerték volna, miért ne mondták volna el nekem?
4.29.57. vers: Kedves brāhmaṇám! Ellentmondásokat látok a te utasításaid és a lelki tanítóimtól kapott utasítások között, akik gyümölcsöző cselekedetekre biztattak. Most már értem, hogy mi a különbség az odaadó szolgálat, a tudás és a lemondás között. Kétségeim voltak ezekkel kapcsolatban, te azonban most nagyon kegyesen eloszlattad valamennyit. Most már értem, hogyan lehetnek zavarban az élet valódi célját illetően még a legnagyobb szentek is. Magától értetődik, hogy az érzékkielégítés szóba sem kerülhet.
4.29.58. vers: Az élőlény jelenlegi életében elkövetett tetteinek eredményeit a következő életében élvezi.
4.29.59. vers: A védikus végkövetkeztetések szakértői azt mondják, hogy az ember múltbeli tetteinek az eredményeit élvezi, vagy azoktól szenved. A valóságban azonban azt látjuk, hogy az a test, amely az elmúlt életben végrehajtotta a tettet, már nincs többé. Hogyan élvezhetjük hát annak a tettnek a visszahatásait egy másik testben, vagy hogyan szenvedhetünk azoktól?
4.29.60. vers: A nagy szent, Nārada így folytatta: Az élőlény ebben az életében egy durva testben cselekszik, amit az elméből, az intelligenciából és az egóból felépülő finom test kényszerít cselekvésre. Amikor a durva test nincs többé, a finom test megmarad, hogy élvezzen vagy szenvedjen. Így nem történik semmi változás.
4.29.61. vers: Az élőlény álmában elhagyja a valódi élő testet. Elméje és intelligenciája működése révén egy másik testben cselekszik, hol istenként, hol kutyaként. E durva test elhagyása után az élőlény kap egy állati vagy egy félisteni testet, ezen a bolygón vagy egy másikon. Így élvezi az elmúlt életében végrehajtott tettei eredményeit.
4.29.62. vers: „Én ez vagyok, én az vagyok. Ez a kötelességem, ezért ezt kell tennem.” Ilyen testi felfogásban cselekszik az élőlény. Ezek csak az elme benyomásai, és mindezek a cselekedetek ideiglenesek, ám az Istenség Legfelsőbb Személyisége kegyéből az élőlény mégis lehetőséget kap rá, hogy valóra váltsa elméje kitalációit, s így kap egy másik testet.
4.29.63. vers: Az élőlény elméjének vagy tudatának helyzetét az érzékek kétféle csoportjának — a tudásszerző és a cselekvő érzékszerveknek — a cselekedeteiből lehet megérteni. Ugyanígy abból, hogy milyen egy személy elmeállapota vagy tudata, láthatjuk, mi volt a helyzete előző életében.
4.29.64. vers: Néha hirtelen olyan dolgokat tapasztalunk, amit jelen testünkben sohasem láttunk vagy hallottunk. Néha álmunkban bukkannak fel ezek a dolgok.
4.29.65. vers: Kedves királyom! Az élőlény, akit egy finom, mentális burok vesz körül, előző teste miatt különféle gondolatokat és elképzeléseket alakít ki. Higgy a szavamnak! Az elme semmit sem találhat ki, amit az előző testben nem tapasztalt.
4.29.66. vers: Ó, király, a jó szerencse legyen veled! Az elme az oka annak, hogy az élőlény egy bizonyos fajta testet kap, az anyagi természettel való társulásának megfelelően. Elméjének állapotából megtudhatjuk, mi volt az előző életében, s hogy milyen testet fog kapni a jövőben. Az elme tehát következtetni enged a múlt és az eljövendő testekre.
4.29.67. vers: Álmunkban néha látunk valamit, amit sohasem tapasztaltunk, és amiről hallomásunk sem volt ebben az életben. Ezek azonban mind olyan esetek, amelyekről máskor, máshol és más körülmények között már egyszer tapasztalatot szereztünk.
4.29.68. vers: Az élőlény elméje tovább létezik a különböző durva testekben, és az élőlény érzékkielégítésre irányuló vágyai szerint különféle gondolatokat jegyez fel. Ezek együttesen, különféle kapcsolatokban jelennek meg az elmében, ezért néha úgy tűnnek elő, mint sohasem látott vagy sohasem hallott dolgok.
4.29.69. vers: Kṛṣṇa-tudat azt jelenti, hogy a bhakta állandóan az Istenség Legfelsőbb Személyiségével van, olyan elmeállapotban, amelyben pontosan úgy láthatja a kozmikus megnyilvánulást, ahogyan az Istenség Legfelsőbb Személyisége látja. Ez nem mindig lehetséges, de éppen úgy nyilvánul meg, mint a Rāhuként ismert sötét bolygó, amely a telihold idején látható.
4.29.70. vers: Amíg az intelligenciából, az elméből, az érzékekből, az érzéktárgyakból és az anyagi kötőerők visszahatásaiból álló finom test létezik, addig a hamis azonosítás tudata és a hozzá kapcsolódó tárgy, a durva test is létezik.
4.29.71. vers: Amikor az élőlény mély álomba merül vagy elájul, vagy amikor egy súlyos veszteség miatt nagy megrázkódtatás éri, a halál pillanatában vagy amikor a test hőmérséklete rendkívül magas, akkor az életlevegő áramlása elakad. Ilyenkor az élőlény elveszti azt a tudást, melynek alapján a testét az önvalójával azonosítja.
4.29.72. vers: Amikor valaki fiatal, a tíz érzék az elmével együtt teljesen megnyilvánul. Az anya méhében vagy gyermekkorban azonban az érzékszervek és az elme befedettek, ahogy a teliholdat takarja el az újhold éjszakájának sötétsége.
4.29.73. vers: Amikor az élőlény álmodik, az érzéktárgyak nincsenek ténylegesen jelen. Mivel azonban már kapcsolatba került az érzéktárgyakkal, azok megnyilvánulnak. A fejletlen érzékekkel rendelkező élőlény anyagi léte sem szűnik meg, noha nincs igazából kapcsolatban az érzéktárgyakkal.
4.29.74. vers: Az öt érzéktárgy, az öt érzékszerv, az öt tudásszerző érzék és az elme képezik a tizenhat anyagi kiterjedést. Ezek egységet alkotnak az élőlénnyel, és az anyagi természet három kötőerejének hatása alatt állnak. Ekképpen kell megértenünk a feltételekhez kötött lélek létét.
4.29.75. vers: A finom testben végbemenő folyamatok révén fejleszti ki és hagyja el az élőlény a durva testeket. Ezt nevezik lélekvándorlásnak. Így a lélek az úgynevezett élvezet, bánkódás, félelem, boldogság és boldogtalanság különféle formáinak lesz részese.
4.29.76-77. vers: A hernyó úgy mászik az egyik levélről a másikra, hogy rálép a következő levélre, és csak azután engedi el az előzőt. Az élőlénynek is hasonló módon korábbi tettei alapján először szert kell tennie következő testére, még mielőtt elhagyná azt, amelyikben jelenleg él. Mindez azért van, mert az elme a különféle vágyak tárháza.
4.29.78. vers: Amíg az anyagi érzékkielégítés élvezetére vágyunk, addig anyagi cselekedeteket hozunk létre. Amikor az élőlény az anyagi területen cselekszik, gyönyört merít az érzékeiből, és az érzékein keresztül nyert élvezet közben egy újabb sorozat anyagi cselekedetet teremt. Így kerül csapdába mint feltételekhez kötött lélek.
4.29.79. vers: Mindig emlékezz, hogy ez a kozmikus megnyilvánulás az Istenség Legfelsőbb Személyisége akaratából jött létre, marad fenn és pusztul majd el, következésképpen ebben a kozmikus megnyilvánulásban minden az Úr irányítása alatt áll. Ahhoz, hogy szert tegyen erre a tökéletes tudásra, az embernek mindig az Úr odaadó szolgálatát kell végeznie.
4.29.80. vers: A nagy szent, Maitreya így folytatta: A legkiválóbb bhakta, a nagy szent, Nārada elmagyarázta Prācīnabarhi királynak az Istenség Legfelsőbb Személyisége és az élőlény eredeti helyzetét. Aztán meghívta a királyt, s visszatért Siddhalokára.
4.29.81. vers: A szent Prācīnabarhi király miniszterei jelenlétében utasításokat hagyott hátra a fiainak, hogy védelmezzék az ország népét. Aztán elhagyta otthonát, és a Kapilāśramaként ismert szent helyre vonult, hogy ott a lemondásnak éljen.
4.29.82. vers: Miután Prācīnabarhi király lemondásokat és vezekléseket végzett Kapilāśramában, teljesen megszabadult minden anyagi megjelöléstől. Szüntelenül elmerült az Úr transzcendentális szerető szolgálatában, és az Istenség Legfelsőbb Személyiségével minőségileg azonos lelki helyzetet ért el.
4.29.83. vers: Kedves Vidurám! Aki meghallgatja ezt a történetet az élőlény lelki létének megértéséről, ahogy a nagy szent, Nārada elbeszélte, vagy aki átadja másoknak, az megszabadul a testi életfelfogástól.
4.29.84. vers: Ezt a történetet, amelyet a nagy szent, Nārada elmesélt, az Istenség Legfelsőbb Személyiségének transzcendentális dicsősége hatja át, ezért ha valaki elmeséli, kétségtelenül megszenteli vele ezt az egész anyagi világot. Ez az elbeszélés megtisztítja az élőlény szívét, és segít neki, hogy visszanyerje lelki azonosságát. Aki elmondja ezt a transzcendentális történetet, az megszabadul minden anyagi kötöttségtől, és többé nem kell ebben az anyagi világban vándorolnia.
4.29.85. vers: Purañjana király példázatát, amelyet a hiteles forrásokat követve meséltem el, a lelki tanítómesteremtől hallottam. Ezt a történetet lelki tudás itatja át. Ha valaki megérti e példázat mondanivalóját, nem férhet hozzá kétség, hogy megszabadul a testi felfogástól, és tisztán megérti, hogy a halál után élet következik. Ha valaki nem tudja, mi a lélekvándorlás, ezt a leírást tanulmányozva tökéletesen megértheti.