HU/SB 4.9.29
29. VERS
- maitreya uvāca
- mātuḥ sapatnyā vāg-bāṇair
- hṛdi viddhas tu tān smaran
- naicchan mukti-pater muktiṁ
- tasmāt tāpam upeyivān
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
maitreyaḥ uvāca—a nagy bölcs, Maitreya válaszolt; mātuḥ—anyjának; sa-patnyāḥ—a másik feleségnek; vāk-bāṇaiḥ—durva szavainak nyilaival; hṛdi—a szívben; viddhaḥ—szúrta; tu—akkor; tān—mindegyikük; smaran—emlékezve; na—nem; aicchat—vágyott; mukti-pateḥ—az Úrtól, akinek lótuszlába felszabadulást ad; muktim—felszabadulás; tasmāt—ezért; tāpam—szomorúságtól; upeyivān—szenvedett.
FORDÍTÁS
Maitreya válaszolt: Dhruva Mahārāja szívét, melyet mostohaanyja durva szavainak nyilai sebeztek meg, mély bánat töltötte el, s így amikor életének céljára összpontosította figyelmét, nem tudta elfelejteni mostohaanyja ellenséges viselkedését. Nem kérte, hogy valóban kiszabaduljon az anyagi világból, de odaadó szolgálatának végén, amikor az Istenség Legfelsőbb Személyisége megjelent előtte, szégyellte az anyagi vágyakat, amelyek elméjében voltak.
MAGYARÁZAT
Ezt a fontos verset sok kiváló magyarázó vitatta már meg. Miért nem volt Dhruva Mahārāja teljesen elégedett, miután elérte életének célját, amire vágyott? Egy tiszta bhakta mindig mentes minden anyagi vágytól. Az anyagi világban az ember anyagi vágyai mind rendkívül démonikusak. Ellenségének tekint másokat, bosszút akar állni rajtuk, arra vágyik, hogy a legfőbb irányító vagy a legnagyobb személyiség legyen ebben az anyagi világban, s így mindenkivel versenyben áll. A Bhagavad-gītā tizenhatodik fejezete erről azt mondja: démonikus. Egy tiszta bhakta semmit sem kér az Úrtól. Egyedül azzal törődik, hogy őszintén és komolyan szolgálja Őt, s ügyet sem vet rá, mi történik majd a jövőben. A Mukunda-mālā-stotrában Kulaśekhara király, a könyv szerzője imájában így szól: „Drága Uram! Nem vágyom semmiféle érzékkielégítésre ebben az anyagi világban. Csupán azt szeretném, ha örökké Téged szolgálhatnálak.” Az Úr Caitanya Śiksāṣṭakájában szintén így imádkozott: „Uram! Nem akarok anyagi gazdagságot, nem akarok materialista követőket, és nem vágyom arra az élvezetre sem, amelyet egy vonzó feleség nyújthat. Azt szeretném csak, hogy életről életre szolgálhassalak.” Az Úr Caitanya még muktiért, felszabadulásért sem könyörgött.
Ebben a versben Maitreya azt a választ adta Vidurának, hogy Dhruva Mahārāja, akit az a vágy hajtott, hogy bosszút álljon anyján, aki megbántotta, nem gondolt a muktira — azt sem tudta, hogy mi a mukti. Ezért élete céljaként nem a muktira törekedett. Egy tiszta bhakta azonban szintén nem akar felszabadulni. Olyan lélek ő, aki teljesen meghódolt a Legfelsőbb Úrnak, és nem követel semmit sem Tőle. Ezt a helyzetet értette meg Dhruva Mahārāja, amikor annak köszönhetően, hogy a vasudeva síkra emelkedett, megpillantotta maga előtt az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. A vasudeva sík az a szint, amelyet elérve megszűnik minden anyagi szennyeződés, azaz a természet anyagi kötőerői — a jóság, a szenvedély és a tudatlanság — egyáltalán nincsenek többé jelen, s az ember megpillanthatja az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. Amiatt, hogy a vasudeva síkon az ember szemtől szemben láthatja Istent, az Urat Vāsudevának is nevezik.
Dhruva Mahārāja olyan kimagasló helyzetre vágyott, amilyet még az Úr Brahmā, a dédapja sem élvezhetett soha. Kṛṣṇa, az Istenség Legfelsőbb Személyisége úgy szereti bhaktáit, s olyan kedves hozzájuk — különösen egy olyan bhaktához, mint Dhruva Mahārāja, aki öt éves létére egyes-egyedül az erdőbe vonult, hogy odaadó szolgálatot végezzen —, hogy noha szándékuk esetleg nem tiszta, az Úr nem törődik vele: csupán a szolgálatot nézi. Ha azonban a bhaktának van egy bizonyos vágya, arról az Úr közvetlenül vagy közvetve tud, ezért nem hagyja beteljesületlenül anyagi vágyait. Ez csupán néhány példa arra a különleges kegyre, amelyben az Úr részesíti bhaktáit.
Dhruva Mahārāja megkapta a Dhruvalokát, azt a bolygót, amelyen még egyetlen feltételekhez kötött lélek sem élt azelőtt. Még Brahmā sem léphetett Dhruvaloka földjére, annak ellenére, hogy ő az univerzum legmagasabb rendű élő teremtménye. Amikor az univerzum válságos helyzetben van, a félistenek az Istenség Legfelsőbb Személyiségéhez, Kṣīrodakaśāyī Viṣṇuhoz mennek, s megállnak a tejóceán partján. Dhruva Mahārāja vágya tehát teljesült: olyan helyzetbe került, ami felülmúlta még dédapjának, Brahmānak a helyzetét is.
Ez a vers az Urat mukti-patinak nevezi, ami azt jelenti, hogy „akinek a mukti minden formája a lótuszlába előtt hever”. Ötféle mukti van: sāyujya, sārūpya, sālokya, sāmīpya és sārṣṭi. Az ötféle muktiból, melyet bárki elérhet, aki az Úr odaadó szolgálatát végzi, a sāyujyára általában a māyāvādī filozófusok vágynak, akik eggyé akarnak válni az Úr személytelen Brahman-ragyogásával. Sok tudós véleménye szerint ez a sāyujya-mukti, noha az ötféle mukti közé sorolják, valójában nem mukti, mert elérése után az ember újra visszaeshet ebbe az anyagi világba. Ezt a Śrīmad-Bhāgavatamból (SB 10.2.32) tudhatjuk meg, ami elmondja: patanty adhaḥ, „újra visszaesnek”. A monista filozófus szigorú lemondásai után az Úr személytelen ragyogásába olvad, az élőlény azonban mindig szeretetteljes kapcsolatokra vágyik. A monista filozófus ugyan felemelkedvén eljut arra a szintre, hogy eggyé válik az Úr ragyogásával, amiatt azonban, hogy nincs lehetősége az Úr társaságát élvezni és szolgálni Őt, újra visszatér ebbe az anyagi világba, és szolgáló ösztönét jótékony anyagi tevékenységekkel — humanitárius, altruista és filantróp tettekkel — elégíti ki. A māyāvāda iskolában az efféle visszaesésre még a nagy sannyāsīk között is számos példa akad.
A vaiṣṇava filozófusok ezért a sāyujya-muktit nem sorolják a mukti kategóriájába. Szerintük mukti azt jelenti, hogy az ember abból a helyzetből, ahol māyāt szolgálja, az Úr szerető szolgálatának helyzetébe kerül. Az Úr Caitanya szintén azt mondja ezzel kapcsolatban, hogy az élőlény eredeti helyzete az, hogy szolgálatot végez az Úrnak. Ez a valódi mukti. Amikor valaki elfoglalja eredeti helyzetét, s lemond minden természetével ellenkező pozícióról, akkor muktának, felszabadultnak nevezik. A Bhagavad-gītā megerősíti: azokat, akik transzcendentális szerető szolgálatot végeznek az Úrnak, muktának vagy brahma-bhūtának kell tekinteni. Azt is kijelenti, hogy egy bhaktáról akkor mondhatjuk, hogy a brahma-bhūta síkján áll, amikor mentes minden anyagi szennyeződéstől. Ezt a Padma Purāṇa szintén megerősíti: mukti az Úr szolgálatát jelenti.
A nagy bölcs, Maitreya elmagyarázta, hogy Dhruva Mahārāja eleinte nem arra vágyott, hogy szolgálhassa az Urat, hanem arra, hogy még nagyapjánál is rangosabb helyzetbe kerüljön. Ez azonban leginkább az érzékek, s nem az Úr szolgálata. Még ha valaki Brahmā rangjára, az anyagi világban elérhető legmagasabb rangra emelkedik, akkor is feltételekhez kötött lélek marad. Śrīla Prabhodānanda Sarasvatī azt mondja, hogy ha az ember felemelkedik a tiszta odaadó szolgálat síkjára, akkor még a nagy félisteneket, köztük Brahmāt és Indrát is a jelentéktelen rovarokkal helyezi egy szintre. Ennek az az oka, hogy a parányi rovar is érzékkielégítésre vágyik, és még egy olyan nagy személyiség is, mint az Úr Brahmā, uralkodni akar az anyagi természet fölött.
Az érzékkielégítés az anyagi természet fölötti uralmat jelenti. A feltételekhez kötött lelkek között folyó versengés alapja az anyagi természet feletti uralom. Napjaink tudósai büszkék tudományukra, mert új utakat fedeztek fel, hogyan győzzék le az anyagi természet törvényeit. Azt hiszik, ez az emberi civilizáció fejlődése — minél inkább képesek legyőzni az anyagi törvényeket, annál fejlettebbnek képzelik magukat. Dhruva Mahārāja kezdetben szintén így gondolkodott. Az Úr Brahmānál is magasabbra törve az ura akart lenni ennek az anyagi világnak. Az írások ezért elmondják, hogy amikor az Úr megjelenése után Dhruva Mahārāja elgondolkodott, s összevetette a célt, amelyet el akart érni, azzal, amit végül jutalmul kapott, megértette, hogy néhány törött üvegcserépre vágyott, helyette azonban sok-sok gyémántot kapott. Amint az Istenség Legfelsőbb Személyiségét szemtől szemben megpillantotta, nyomban rádöbbent, milyen jelentéktelen kéréssel fordult az Úrhoz, amikor az Úr Brahmāénál is magasabb rangra akart emelkedni.
Amikor Dhruva Mahārāja annak köszönhetően, hogy személyesen láthatta az Urat, elérte a vasudeva síkot, minden anyagi szennyeződéstől megtisztult. Így aztán szégyellte magát kívánságai miatt, s amiatt, amit elért. Szégyenkezve gondolt arra, hogy noha apja királyságát elhagyva Madhuvanába ment, s olyan lelki tanítómesterrel találkozott, mint amilyen Nārada Muni, mégis arra gondolt, hogy bosszút álljon mostohaanyján és magas rangot érjen el ebben az anyagi világban. Ez volt az oka szomorúságának még azután is, hogy az Úrtól elnyerte mindazt az áldást, amire vágyott.
Amikor Dhruva Mahārāja a valóságban meglátta az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, eszébe sem jutott mostohaanyja iránt érzett bosszúja, és nem gondolt arra sem, hogy uralkodjon az anyagi világ fölött, a Legfelsőbb Személyiség azonban olyan kegyes, hogy tudta, hogy Dhruva Mahārāja erre vágyott. Amikor beszélt hozzá, a vedāham szót használta, mert amikor Dhruva Mahārāja anyagi áldást akart, az Úr jelen volt a szívében, s tudott mindenről. Az Úr mindig tudja, mire gondolunk. Ezt a Bhagavad-gītā is megerősíti: vedāhaṁ samatītāni.
Az Úr teljesítette Dhruva Mahārāja minden kívánságát. Mostohaanyja és mostohatestvére iránt érzett bosszúja beteljesedett, az a vágya, hogy a dédapjánál is emelkedettebb helyzetbe kerüljön, szintén teljesült, s ezzel egy időben örök helyet talált a Dhruvalokán. Noha Dhruva Mahārāja nem is álmodott arról, hogy egy örök bolygót kap, Kṛṣṇa azt gondolta: „Mihez kezd majd Dhruva a kimagasló helyzetével ebben az anyagi világban?” Így aztán megadta neki a lehetőséget, hogy harminchatezer évig uralkodjon ebben az anyagi világban, olyan érzékekkel, amelyek soha nem változnak meg, s hogy nagy áldozatokat mutasson be, s így a leghíresebb király legyen ebben az anyagi világban. Miután pedig anyagi élvezete véget ér, a lelki világba emelkedhet, amihez Dhruvaloka is hozzátartozik.