HU/SB 4.9.6
6. VERS
- dhruva uvāca
- yo ’ntaḥ praviśya mama vācam imāṁ prasuptāṁ
- sañjīvayaty akhila-śakti-dharaḥ sva-dhāmnā
- anyāṁś ca hasta-caraṇa-śravaṇa-tvag-ādīn
- prāṇān namo bhagavate puruṣāya tubhyam
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
dhruvaḥ uvāca—Dhruva Mahārāja mondta; yaḥ—a Legfelsőbb Úr, aki; antaḥ—belül; praviśya—belépve; mama—enyém; vācam—szavak; imām—mindezek; prasuptām—amelyek mind tehetetlenek vagy halottak; sañjīvayati—megfiatalítja; akhila—univerzális; śakti—energia; dharaḥ—birtokolva; sva-dhāmnā—belső energiája által; anyān ca—más testrészek is; hasta—például a kar; caraṇa—láb; śravaṇa—fül; tvak—bőr; ādīn—és így tovább; prāṇān—életerő; namaḥ—hadd ajánljam fel hódolatomat; bhagavate—az Istenség Legfelsőbb Személyiségének; puruṣāya—a Legfelsőbb Személy; tubhyam—Neked.
FORDÍTÁS
Dhruva Mahārāja így szólt: Kedves Uram, Te mindenható vagy! Miután bensőmbe hatoltál, élettel töltötted meg valamennyi alvó érzékemet — kezemet, lábamat, fülemet, érintő érzékemet, életerőmet és különösen képességemet a beszédre. Hadd ajánljam tiszteletteljes hódolatomat Neked!
MAGYARÁZAT
Dhruva Mahārāja nagyon könnyen megértette, milyen különbség van a lelki megvalósítás előtti és utáni állapota között, mielőtt és miután személyesen láthatta az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. Rádöbbent, hogy életereje és cselekedetei azelőtt aludtak. Amíg az ember nem jut el a lelki síkra, addig testének különböző részeiről és az elméjéről azt mondhatjuk, hogy alszanak. Ha valaki nincs lelki szinten, minden tette olyan, mintha egy halott vagy egy szellem cselekedne. Śrīla Bhaktivinoda Ṭhākura írt egy dalt, amelyben így szól magához: „Ó, élőlény, ébredj! Meddig fogsz még aludni māyā ölében? Most, hogy emberi testben élsz, itt az alkalom. Kelj fel hát, s ismerd fel, ki vagy!” A Védák szintén kijelentik: „Ébredj! Ébredj! Megkaptad a lehetőséget, az emberi létforma áldását — most valósítsd meg önmagad!” Ezek a Védák utasításai.
Dhruva Mahārāja a valóságban tapasztalta, hogy amint érzékei megvilágosodtak a lelki síkon, nyomban megértette a Védák tanításának lényegét: a Legfelsőbb Istenség a Legfelsőbb Személy, s nem személytelen. Azonnal megértette ezt a tényt. Tisztában volt vele, hogy valójában hosszú-hosszú időn keresztül csak aludt, s most nagy belső ösztönzést érzett, hogy a Védák végső következtetésével összhangban az Urat dicsőítse. Egy világi ember nem képes arra, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyiségét magasztalja vagy imákat mondjon Neki, mert nincs megvalósítása a Védák végkövetkeztetéséről.
Amikor Dhruva Mahārāja ezt a változást tapasztalta magán, azonnal megértette, hogy az Úr indokolatlan kegyének köszönheti. Nagy tisztelettel és hódolattal borult le az Úr előtt, mert tökéletesen megértette, hogy elnyerte az Úr kegyét. Érzékeinek és elméjének lelki újjáéledése az Úr belső energiája hatásának az eredménye volt. Ebben a versben a sva-dhāmnā szó azt jelenti, hogy „a lelki energia által”. A lelki megvalósítást egyedül az Úr lelki energiájának kegye teszi lehetővé. A Hare Kṛṣṇa mantra éneklésekor először az Úr lelki energiáját szólítjuk meg: Hare. Ez a lelki energia akkor működik, amikor az élőlény teljesen meghódol, és elfogadja helyzetét mint örök szolga. Amikor valaki átadja magát a Legfelsőbb Úr akaratának, vagy kész követni az utasítását, azt sevonmukhának nevezik. Ekkor a lelki energia lassanként feltárja előtte az Urat.
Ha a lelki energia nem hatalmazza fel, senki sem képes imákkal dicsőíteni az Urat. A világi gondolkodású emberek minden filozófiai elmélkedése vagy költői megfogalmazása az anyagi energia működésének és visszahatásának tekinthető. Amikor valakit valóban élettel tölt el a lelki energia, akkor minden érzéke megtisztul, és egyedül az Urat szolgálja. Ilyenkor keze, lába, füle, nyelve, elméje, nemi szerve — minden testrésze — az Úr szolgálatát végzi. Egy ilyen megvilágosodott bhakta többé semmilyen anyagi tettet nem végez, és nem érdekli többé semmilyen anyagi tevékenység. Ezt a folyamatot, amely megtisztítja és az Úr szolgálatába állítja az érzékeket, bhaktinak, odaadó szolgálatnak nevezik. Kezdetben az érzékeket a lelki tanítómester és a śāstra útmutatása alapján használjuk, a megvalósítás után pedig, amikor ugyanezek az érzékek már megtisztultak, elfoglaltságuk folytatódik. A különbség az, hogy eleinte az érzékeket mechanikus módon alkalmazzuk, míg a megvalósítás után a lelki megértés birtokában használjuk őket.