HU/SB 5.1.1
1. VERS
- rājovāca
- priyavrato bhāgavata
- ātmārāmaḥ kathaṁ mune
- gṛhe ’ramata yan-mūlaḥ
- karma-bandhaḥ parābhavaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
rājā uvāca—Parīkṣit király mondta; priya-vrataḥ—Priyavrata király; bhāgavataḥ—a nagy bhakta; ātma-ārāmaḥ—aki az önmegvalósított létben leli örömét; katham—miért; mune—ó, nagy bölcs; gṛhe—otthon; aramata—élvezte; yat-mūlaḥ—ami az eredeti ok volt; karma-bandhaḥ—a gyümölcsöző tettek köteléke; parābhavaḥ—az emberi élet küldetésének kudarca.
FORDÍTÁS
Parīkṣit király így kérdezte Śukadeva Gosvāmīt: Ó, nagy bölcs! Miért nem hagyta el Priyavrata király, az Úr kiváló, önmegvalósítást elért bhaktája a családos életet, ami a karma [a gyümölcsöző cselekedetek] bilincsének legfőbb oka, s ami meggátolja az embert küldetésének teljesítésében?
MAGYARÁZAT
A Negyedik Énekben Śrīla Śukadeva Gosvāmī elmagyarázza, hogy Nārada Muni tökéletes tanítást adott át Priyavrata királynak az emberi élet missziójáról. Az emberi élet küldetése nem más, mint hogy meg kell ismernünk önvalónkat, majd haza kell térnünk, vissza Istenhez. Ha Nārada Muni mindent megtanított a királynak erről, akkor az miért tért vissza újra a családos élethez, ami az anyagi rabság legfőbb oka? Parīkṣit Mahārāját rendkívül meglepte, hogy Priyavrata király a családjával él, főként amiatt, hogy az uralkodó nemcsak önmegvalósított lélek, hanem az Úr elsőrangú bhaktája is volt. Egy bhakta nem vonzódik a családos élethez, Priyavrata király azonban megdöbbentő módon nagyon élvezte ezt az életformát. De miért baj az, ha valaki élvezi a családi életet? — merülhet fel a kérdés. A válasz az, hogy a családi élet során az embert megkötik a gyümölcsöző tettek eredményei. A családi élet lényege az érzéki élvezet, s amíg az ember elméje az érzékkielégítésért végzett fáradságos munkával törődik csupán, addig a gyümölcsöző tettek visszahatásai lekötik őt. Az emberi élet legnagyobb kudarcát az jelenti, ha valaki nem tud az önmegvalósításról. Ez az életforma főként arra szolgál, hogy kiszabaduljunk a gyümölcsöző tettek kötelékeiből, mindaddig azonban, amíg elfeledkezünk életünk küldetéséről, és úgy cselekszünk, mint a közönséges állatok — csupán eszünk, alszunk, párzunk és védekezünk —, folytatnunk kell feltételekhez kötött életünket az anyagi létben. Az ilyen életet svarūpa-vismṛtinek nevezik, ami annyit jelent, mint megfeledkezni valódi, örök helyzetünkről. A védikus civilizációban ezért már az élet korai szakaszától kezdve brahmacārī nevelést kap az ember. Egy brahmacārīnak lemondásokat kell végeznie, és tartózkodnia kell a szexuális élettől. Ha valaki a brahmacarya elvei szerinti teljes képzésben részesül, akkor általában nem házasodik meg, és naiṣṭhika-brahmacārīnak hívják, ami a teljes cölibátusra utal. Így aztán Parīkṣit király nagyon meglepődött, hogy noha a nagy Priyavrata királyt a naiṣṭhika-brahmacarya elvei alapján nevelték, mégis családot alapított.
A bhāgavata ātmārāmaḥ szavak nagyon fontosak ebben a versben. Ha valaki éppen úgy elégedett önmagában, mint az Istenség Legfelsőbb Személyisége, akkor bhāgavata ātmārāmaḥ-nak nevezik. Az elégedettségnek különféle formái vannak. A karmīkat a gyümölcsöző tettek teszik elégedetté, a jñānīkat az, ha elmerülhetnek a Brahman-ragyogásban, a bhakták pedig az Úr szolgálatában érik el ugyanezt. Az Úr önmagában elégedett, mert minden fenséggel teljes. Aki az Ő szolgálatától válik elégedetté, annak a neve bhāgavata ātmārāmaḥ. Manuṣyāṇāṁ sahasreṣu: sok ezer ember közül egy törekszik a felszabadulásra, és sok ezer olyan ember közül, aki a felszabadulásra törekszik, talán egy szabadul meg az anyagi lét aggodalmaitól, és válik önmagában elégedetté. Azonban még ez sem a végső elégedettség. A jñānīknak és a karmīknak vannak vágyaik, a yogīknak úgyszintén, ám a bhakta vágyak nélküli. Ha az ember az Úr szolgálatában lel elégedettségre, azt akāmának nevezik, ami annyit jelent, hogy mentes a vágyaktól. Ez a végső elégedettség. Parīkṣit Mahārāja éppen ezért feltette a kérdést: „Hogyan lehet elégedett a családos életben az, aki már elérte a legmagasabb szintű, teljes elégedettséget?”
A versben a parābhavaḥ szónak is jelentősége van. Ha valaki elégedett a családi életben, akkor elveszett, mert kétségtelenül elfelejtette kapcsolatát az Úrral. Prahlāda Mahārāja elmagyarázza, miképpen kötik le az embert egyre jobban és jobban a családi élet tevékenységei. Ātmapātaṁ gṛham andha-kūpam: a családi élet olyan, mint egy sötét kút. Ha valaki beleesik, nem kerülheti el a lelki halált. A következő vers elmondja, hogyan maradt Priyavrata Mahārāja még családfenntartóként is felszabadult paramahaṁsa.