HU/SB 5.1.16
16. VERS
- mukto ’pi tāvad bibhṛyāt sva-deham
- ārabdham aśnann abhimāna-śūnyaḥ
- yathānubhūtaṁ pratiyāta-nidraḥ
- kiṁ tv anya-dehāya guṇān na vṛṅkte
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
muktaḥ—egy felszabadult lélek; api—még; tāvat—oly hosszú ideig; bibhṛyāt—fenn kell tartania; sva-deham—saját testét; ārabdham—amit a múltban elkövetett tettek eredményeként kapott; aśnan—elfogadva; abhimāna-śūnyaḥ—tévfelfogások nélkül; yathā—mint; anubhūtam—amit érzékelt; pratiyāta-nidraḥ—az, aki álomból ébredt; kim tu—de; anya-dehāya—egy másik anyagi testért; guṇān—az anyagi kötőerők; na—soha; vṛṅkte—élvezi.
FORDÍTÁS
Még egy felszabadult lélek is elfogadja azt a testet, amit múltbeli karmája szerint kiérdemel. Ő azonban minden tévfelfogás nélkül úgy tekint a karmája szerinti élvezetre és szenvedésre, ahogyan az ember ébren az álmára néz vissza, amit alvás közben látott. Ily módon rendületlen marad, és sohasem cselekszik azért, hogy egy másik, az anyagi természet három kötőerejének hatása alatt álló anyagi testhez jusson.
MAGYARÁZAT
A felszabadult és a feltételekhez kötött lélek között az a különbség, hogy a feltételekhez kötött lélek testi életfelfogásban él, míg a felszabadult tudja, hogy ő nem azonos a testével, hanem a testétől különálló szellemi lélek. Priyavratában felmerülhetett a gondolat, hogy noha egy feltételekhez kötött lélek a természet törvényei szerint kényszerül cselekedni, miért kellene neki, aki a lelki megértés rendkívül magas szintjén állt, elfogadnia ugyanazt a köteléket és a lelki fejlődés ugyanazon akadályait. E kétségre válaszolva az Úr Brahmā elmondta neki, hogy még a felszabadult lelkek sem utasítják vissza jelen testükben múltbeli cselekedeteik következményeit. Az ember álmában sok valótlan dolgot lát, de amikor felébred, nem törődik velük, hanem folytatja valós életét. Éppen így az a felszabadult személy, aki tökéletesen megértette, hogy ő nem ez a test, hanem szellemi lélek, ügyet sem vet azokra a múltbeli cselekedetekre, amelyeket tudatlanságban követett el, s jelenlegi tetteit úgy hajtja végre, hogy azok ne eredményezzenek visszahatásokat. Erről ír a Bhagavad-gītā (BG 3.9). Yajñārthāt karmaṇo ’nyatra loko ’yaṁ karma-bandhanaḥ: ha valaki a Legfelsőbb Személyiség, a yajña-puruṣa elégedettsége érdekében cselekszik, tetteinek nem lesznek visszahatásai, ellenben a karmīkat, akik saját magukért dolgoznak, munkájuk következményei megkötik. A felszabadult ember tehát nem gondol arra, amit tudatlanul a múltban elkövetett; inkább úgy cselekszik, hogy a gyümölcsöző cselekedetekkel ne hozzon létre még egy testet. A Bhagavad-gītā érthetően kijelenti:
- mām ca yo ’vyabhicāreṇa
- bhakti-yogena sevate
- sa guṇān samatītyaitān
- brahma-bhūyāya kalpate
„Aki a teljes odaadó szolgálatba merül, s nem esik vissza semmilyen körülmények között, az egyszeriben túllép az anyagi természet kötőerőin, s így a Brahman síkjára emelkedik.” (BG 14.26) Függetlenül attól, hogy mit követtünk el a múlt életeinkben, ha ebben az életünkben az Úr tiszta odaadó szolgálatába merülünk, mindig a brahma-bhūta (felszabadult) szinten leszünk, mentesek leszünk a visszahatásoktól, és nem kényszerülünk majd arra, hogy elfogadjunk egy újabb anyagi testet. Tyaktvā dehaṁ punar janma naiti mām eti so ’rjuna (BG 4.9). Aki ily módon cselekszik, az teste elhagyása után nem kerül egy újabb anyagi testbe, hanem hazatér, vissza Istenhez.