HU/SB 5.11.3
3. VERS
- na tasya tattva-grahaṇāya sākṣād
- varīyasīr api vācaḥ samāsan
- svapne niruktyā gṛhamedhi-saukhyaṁ
- na yasya heyānumitaṁ svayaṁ syāt
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
na—nem; tasya—az övé (aki a Védákat tanulmányozza); tattva-grahaṇāya—a védikus tudás valódi céljának elfogadásáért; sākṣāt—közvetlenül; varīyasīḥ—nagyon kiváló; api—noha; vācaḥ—a Védák szavai; samāsan—kellőképpen azzá vált; svapne—egy álomban; niruktyā—példával; gṛha-medhi-saukhyam—boldogság az anyagi világban; na—nem; yasya—akinek; heya-anumitam—végül alacsonyabb rendűnek tekint; svayam—automatikusan; syāt—válik.
FORDÍTÁS
Ahogy az ember magától megérti, hogy az álom hamis és semmi jelentősége, úgy arra is ráébred, hogy az anyagi boldogság ebben az életben vagy a következőben, ezen a bolygón vagy egy felsőbbrendűn szintén jelentéktelen. Amikor ezt megérti, a Védák annak ellenére, hogy kiváló források, többé nem elegendőek ahhoz, hogy elvezessék az igazság közvetlen ismeretéig.
MAGYARÁZAT
A Bhagavad-gītāban (BG 2.45) Kṛṣṇa azt tanácsolta Arjunának, hogy legyen transzcendentális, és emelkedjen felül a természet három anyagi kötőereje ösztönözte anyagi cselekedeteken (traiguṇya-viṣayā vedā nistraiguṇyo bhavārjuna). A Védák tanulmányozásának célja az, hogy túllépjünk az anyagi természet három kötőerejének működésén. Az anyagi világban a jóság minőségét tekintjük a legjobbnak, s ha valaki a sattva-guṇa szinten áll, a felsőbb bolygórendszerekbe kerülhet. Ez azonban még nem jelenti a tökéletességet. El kell jutnunk addig a következtetésig, hogy még a sattva-guṇa szint sem igazán jó. Álmodhatja az ember azt, hogy király, és szép családja, felesége és gyermekei vannak, de amikor az álomnak vége, azonnal rájön, hogy mindez nem valóságos. Éppen így az anyagi boldogság különféle formái sem kívánatosak egy olyan ember számára, aki lelki felszabadulásra vágyik. Ha valaki nem jut arra a végkövetkeztetésre, hogy semmiféle anyagi boldogsághoz nincs köze, nem érheti el az Abszolút Igazság megértésének síkját, a tattva-jñānát. A karmīk, a jñānīk és a yogīk anyagi felemelkedés után sóvárognak. A karmīk éjt nappallá téve dolgoznak a test kényelme érdekében, a jñānīk csak azon elmélkednek, hogyan kerüljenek ki a karma kötelékeiből és hogyan olvadjanak a Brahman-ragyogásba, a yogīk pedig nagyon ragaszkodnak ahhoz, hogy anyagi tökéletességre és misztikus erőre tegyenek szert. Mindannyian anyagi tökéletességre törekszenek. Egy bhakta azonban könnyedén eljut az odaadó szolgálatban a nirguṇa szintre, következésképpen az ő szemében a karma, a jñāna és a yoga által elért eredmények rendkívül jelentéktelennek tűnnek. Ezért egyedül a bhakta áll a tattva-jñāna szinten, és senki más. A jñānī helyzete természetesen jobb a karmīénál, ám még ez sem elegendő. A jñānīnak valóban fel kell szabadulnia, s a felszabadulás után odaadó szolgálatot végezhet (mad-bhaktiṁ labhate parām).