HU/SB 5.11: Jada Bharata tanítja Rahugana királyt

Śrīmad-Bhāgavatam - Ötödik Ének - TIZENEGYEDIK FEJEZET: Jaḍa Bharata tanítja Rahūgaṇa királyt


5.11.1. vers: Jaḍa Bharata brāhmaṇa így szólt: Kedves királyom! Noha egyáltalán nem vagy tapasztalt, igyekszel úgy beszélni, mintha az lennél. Ebből következően nem lehet tapasztalt embernek tekinteni téged. Egy tudással rendelkező ember nem beszél úgy a mester és a szolga közötti kapcsolatról vagy az anyagi fájdalomról és örömről, ahogyan te. Ezek csak külsődleges cselekedetek. Egyetlen fejlett, tapasztalt, az Abszolút Igazságról gondolkodó ember sem beszél így.

5.11.2. vers: Kedves királyom! A mester és a szolga, a király és az alattvaló közötti kapcsolatról szóló beszélgetések csupán anyagi cselekedetekről szólnak. Akik az anyagi cselekedetek iránt érdeklődnek, amelyekről a Védák írnak, azok szeretnek anyagi áldozatokat bemutatni, és az anyagi tettekben hisznek. Az ilyen emberekre határozottan nem vár lelki fejlődés.

5.11.3. vers: Ahogy az ember magától megérti, hogy az álom hamis és semmi jelentősége, úgy arra is ráébred, hogy az anyagi boldogság ebben az életben vagy a következőben, ezen a bolygón vagy egy felsőbbrendűn szintén jelentéktelen. Amikor ezt megérti, a Védák annak ellenére, hogy kiváló források, többé nem elegendőek ahhoz, hogy elvezessék az igazság közvetlen ismeretéig.

5.11.4. vers: Amíg az élőlény elméjét az anyagi természet három kötőereje [a jóság, a szenvedély és a tudatlanság] szennyezi be, addig ez az elme olyan, mint egy gazdátlan, szabadjára engedett elefánt, s nem képes túllépni azon, hogy érzékeit használva jámbor és bűnös tetteket hajtson végre. Ez azt eredményezi, hogy az élőlény az anyagi világban marad, hogy élvezze és elszenvedje az anyagi cselekedetekből származó örömöket és fájdalmakat.

5.11.5. vers: Mivel az elmét a jámbor és bűnös cselekedetek iránti vágy tölti ki, természetes, hogy a kéj és a düh a hatalmába keríti, s így vonzódni kezd az anyagi érzéki élvezethez. Az elmét tehát a jóság, a szenvedély és a tudatlanság kötőerői irányítják. Tizenegy érzék és öt anyagi elem van, s e tizenhat dolog közül az elme a legfőbb. Az elme az oka, hogy különféle testeket öltünk a félistenek, az emberi lények, a négylábúak és a madarak között. Aszerint, hogy az elme magasabb vagy alacsonyabb rendű helyzetben van, magasabb vagy alacsonyabb rendű anyagi testet fogad el.

5.11.6. vers: A materialista elme, ami az élőlény lelkét beburkolja, különféle fajokba viszi őt. Ezt folytonos anyagi létnek hívják. Az elme az oka, hogy az élőlény anyagi bánattól szenved és anyagi boldogságot élvez. Ilyen illúzióban az elme még több jámbor és bűnös tettet hoz létre, karmáikkal együtt, s így a lélek feltételekhez kötötté válik.

5.11.7. vers: Az elme az oka, hogy az élőlény az anyagi világot járja, egyik fajból a másikba, s így különféle testekben    —    emberi lényként, félistenként, kövérként, soványként stb.    —    tapasztalja a világ eseményeit. A művelt bölcsek azt mondják, hogy az elme az oka a testi megjelenésnek, a lekötöttségnek és a felszabadulásnak.

5.11.8. vers: Amikor az élőlény elméjét az anyagi világbeli érzékkielégítés köti le, az feltételekhez kötött életet eredményez, és szenvedést okoz az anyagi körülmények között. Amikor azonban az elme megválik az anyagi élvezettől, az felszabaduláshoz vezet. Amikor egy lámpában a kanóc nem ég megfelelően, a lámpa bekormozódik, ha azonban megtöltjük tisztított vajjal, s jól ég, akkor ragyogó fényt áraszt. Éppen így ha az elme az anyagi érzékkielégítésbe merül, szenvedést okoz, míg ha távol marad attól, a Kṛṣṇa-tudat eredeti ragyogását hozza el.

5.11.9. vers: Öt cselekvő és öt tudásszerző érzékszerv van, ezen kívül pedig ott a hamis ego. Ily módon az elme e tizenegy dolgon keresztül működik. Ó, hős, az érzékek tárgyait [például a hangot és az érintést], a szervek működéseit [amilyen például az ürítés] és a különféle testeket, a társadalmat, a barátságot és a személyiséget a művelt bölcsek az elme működési területének tekintik.

5.11.10. vers: Az öt tudásszerző érzékszerv tárgyai a hang, az érintés, a forma, az íz és az illat, az öt cselekvő érzéké pedig a beszéd, a tapintás, a mozgás, az ürítés és a szexuális érintkezés. Mellettük létezik az a felfogás, amikor az ember azt gondolja, hogy „ez az én testem, az én társadalmam, az én családom, az én nemzetem” és így tovább. Ezt a tizenegyedik funkciót, az elme funkcióját hamis egónak nevezik. Néhány filozófus szerint ez a tizenkettedik funkció, melynek működési területe a test.

5.11.11. vers: A fizikai elemek, a természet, az eredeti ok, a kultúra, a sors és az idő elem mind anyagi okok. Ezeknek az anyagi okoknak a hatására a tizenegy funkció sok száz, sok ezer, majd sok millió funkcióvá alakul át. Ezek az átalakulások azonban nem automatikusan, kombináció révén következnek be. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége irányítja őket.

5.11.12. vers: A Kṛṣṇa-tudattal nem rendelkező egyéni léleknek számtalan elképzelése van, és számtalan módon cselekszik. Ezeket az elképzeléseket és cselekedeteket a külső energia hozza létre az elmében, és időtlen idők óta léteznek. Az éber és az álmodó állapotban néha megnyilvánulnak, de mély alvás során [öntudatlan állapotban] vagy a transzban eltűnnek. Az, aki már ebben az életében felszabadult [jīvan-mukta], tisztán látja mindezt.

5.11.13-14. vers: Kétféle kṣetrajña van    —    az élőlény, ahogy azt már elmondtam, valamint az Istenség Legfelsőbb Személyisége, akit a következőképpen jellemezhetünk: Ő a teremtés mindent átható oka. Teljes Önmagában, és nem függ senki mástól. A hallás és a közvetlen tapasztalat útján érzékelhető. Önragyogó, s nincs kitéve a születésnek, a halálnak, az öregkornak és a betegségnek. Ő az Úr Brahmātól kezdve minden félisten Ura. Nārāyaṇának hívják, és Ő az élőlények menedéke az anyagi világ megsemmisülése után. Minden fenséggel teljes, és Ő minden anyagi dolog nyugvóhelye, ezért Vāsudevának, az Istenség Legfelsőbb Személyiségének nevezik. Saját energiája révén jelen van minden élőlény szívében, miképpen a levegő vagy az életerő is jelen van minden mozgó és mozdulatlan lény testében, s így irányítja a testet. Részleges kiterjedésében az Istenség Legfelsőbb Személyisége belép minden testbe, és irányítja valamennyit.

5.11.15. vers: Kedves Rahūgaṇa király! Amíg a feltételekhez kötött lélek anyagi testben van, amíg nem szabadul meg az anyagi élvezet szennyeződésétől, amíg nem győzi le hat ellenségét, és amíg a lelki tudás felébresztésével nem éri el az önmegvalósítás szintjét, addig arra kényszerül, hogy különféle fajokon át vándoroljon mindenhol az anyagi világban.

5.11.16. vers: A lélek megjelölése, az elme az oka minden megpróbáltatásnak az anyagi világban. Amíg a feltételekhez kötött élőlény nincs tisztában ezzel a ténnyel, addig el kell fogadnia az anyagi test gyötrelmes helyzetét, és újabb és újabb körülmények közé kerülve kell vándorolnia ebben az univerzumban. Az elmére hatással van a betegség, a bánat, az illúzió, a ragaszkodás, a mohóság és az ellenségeskedés, így az elme leköti az élőlényt, és a birtoklás hamis érzetét kelti az anyagi világban.

5.11.17. vers: A megzabolázatlan elme az élőlény legnagyobb ellensége. Ha valaki nem vigyáz vele, vagy esélyt ad neki, egyre hatalmasabbá válik, és végül győzedelmeskedni fog. Noha nem valóságos, mégis nagyon erős, és eltakarja szem elől a lélek örök helyzetét. Ó, király! Kérlek, próbálj ezen az elmén felülkerekedni a lelki tanítómester és az Istenség Legfelsőbb Személyisége lótuszlába szolgálatának fegyverével! Nagy figyelemmel törekedj erre!