HU/SB 5.5.1
1. VERS
- ṛṣabha uvāca
- nāyaṁ deho deha-bhājāṁ nṛloke
- kaṣṭān kāmān arhate viḍ-bhujāṁ ye
- tapo divyaṁ putrakā yena sattvaṁ
- śuddhyed yasmād brahma-saukhyaṁ tv anantam
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
ṛṣabhaḥ uvāca—az Úr Ṛṣabhadeva mondta; na—nem; ayam—ez; dehaḥ—test; deha-bhājām—minden élőlénynek, aki anyagi testbe került; nṛ-loke—ebben a világban; kaṣṭān—nehézségekkel teli; kāmān—érzékkielégítés; arhate—megérdemli; viṭ-bhujām—az ürülékevőknek; ye—ami; tapaḥ—lemondások és vezeklések; divyam—isteni; putrakāḥ—kedves fiaim; yena—ami által; sattvam—a szív; śuddhyet—megtisztul; yasmāt—amiből; brahma-saukhyam—lelki boldogság; tu—bizonyára; anantam—véget nem érő.
FORDÍTÁS
Az Úr Ṛṣabhadeva így szólt a fiaihoz: Kedves fiaim! Azok közül az élőlények közül, akik anyagi testet fogadtak el ebben a világban, annak, aki emberi testbe került, nem szabad éjt nappallá téve robotolnia pusztán az érzékkielégítésért, amiben még a kutyáknak és az ürülékevő disznóknak is részük van. Lemondást és vezeklést kell végeznie, hogy elérje az odaadó szolgálat isteni állapotát. Ilyen tettekkel megtisztítja a szívét, s ha ez megtörténik, akkor örök, gyönyörteli élet vár rá, amely felülmúlja az anyagi boldogságot, és sohasem ér véget.
MAGYARÁZAT
Ebben a versben az Úr Ṛṣabhadeva az emberi élet fontosságáról beszél fiainak. A deha-bhāk szó arra utal, aki anyagi testet fogadott el, ám annak az élőlénynek, aki emberi testet kapott, másképpen kell cselekednie, mint az állatoknak. Az állatok, például a kutyák és a disznók ürülékevéssel elégítik ki érzékeiket. Az embereknek egész nap nehézségekkel kell szembenézniük, éjjel pedig evéssel, ivással, nemi élettel és alvással igyekeznek élvezni az életet, s meg is kell védeniük magukat. Ez azonban nem emberi civilizáció. Az emberi élet azt jelenti, hogy önként vállalunk valamilyen szenvedést, hogy fejlődjünk a lelki életben. Természetesen az állatok és a növények is szenvednek múltbeli bűneik következtében. Ám az emberi lényeknek önként kell vállalniuk a szenvedést, lemondások és vezeklések formájában, hogy az isteni élet síkjára emelkedjenek. Ezután már örök boldogságot élvezhetnek. Minden élőlény a boldogságra törekszik, amíg azonban valaki az anyagi test börtönének foglya, addig a legkülönfélébb gyötrelmeket kell elszenvednie. Emberi testben az élőlény magasabb rendű intelligenciával rendelkezik. Ahhoz, hogy elérjük az örök boldogságot, és hazatérjünk, vissza Istenhez, a fölöttünk állók tanácsait követve kell cselekednünk.
Fontos ebben a versben, hogy a kormánynak és egy gondviselőnek, az apának úgy kell tanítania és felnevelnie azokat, akiket a gondjaikra bíztak, hogy azok Kṛṣṇa-tudatossá váljanak. Kṛṣṇa-tudat nélkül az élőlények a születés és halál örökös körforgásában szenvednek. Ahhoz, hogy kiszabadulhassanak ebből a fogságból és boldogok lehessenek, a bhakti-yogát kell tanulniuk. Egy ostoba civilizáció nem törődik azzal, hogy arra tanítsa az embereket, hogyan emelkedjenek fel a bhakti-yoga szintjére. Kṛṣṇa-tudat nélkül az ember nem különb egy disznónál vagy egy kutyánál. Ṛṣabhadeva tanításai napjainkban nagyon fontosak. Az embereket manapság arra tanítják, arra nevelik, hogy minden erejükkel az érzékkielégítésért dolgozzanak, s hogy az életnek nincs ennél magasabb rendű célja. Az emberek utaznak, hogy megkeressék a megélhetésükhöz szükséges pénzt. Kora reggel elmennek otthonról, hogy elérjék a vonatot, s beszálljanak egy zsúfolt kocsiba, és ott kell álldogálniuk egy-két órát, míg végül a munkahelyükre érnek. Amikor aztán a vonat befut, buszra szállnak, hogy eljussanak az irodájukhoz. Az irodában kilenctől ötig keményen dolgoznak, aztán megint eltelik két vagy három óra, amíg hazatérnek. Otthon esznek, aztán szexuális életet élnek, és alszanak. Az egyetlen örömük e nehézségekért cserébe egy kevéske nemi élvezet. Yan maithunādi-gṛhamedhi-sukhaṁ hi tuccham. Ṛṣabhadeva egyértelműen kijelenti, hogy az emberi élet célja nem ez a fajta létezés, amit még a kutyák és a disznók is élvezhetnek. Sőt, a kutyáknak és a disznóknak nem is kell fáradságos munkát végezniük, hogy nemi életet élhessenek. Az emberi lénynek arra kell törekednie, hogy máshogy éljen, s nem szabad a kutyákat és a disznókat utánoznia. A vers elmondja, mi a másik lehetőség: az emberi élet célja a tapasya, a lemondás és a vezeklés. A tapasya révén kiszabadulhatunk az anyagi világ börtönéből. Ha valaki Kṛṣṇa-tudatos, és odaadó szolgálatot végez, akkor biztos számára az örök boldogság. A bhakti-yogát, az odaadó szolgálatot gyakorolva minden ember léte megtisztul. Az élőlény életről életre a boldogságot keresi, ám minden gondja megoldódhat, ha egyszerűen csak a bhakti-yogát végzi, s így nyomban alkalmassá válik rá, hogy hazatérjen, vissza Istenhez. Ezt a Bhagavad-gītā (BG 4.9) is megerősíti:
- janma karma ca me divyam
- evaṁ yo vetti tattvataḥ
- tyaktvā dehaṁ punar janma
- naiti mām eti so ’rjuna
„Ó, Arjuna! Aki ismeri megjelenésem és cselekedeteim transzcendentális természetét, az teste elhagyása után nem születik meg újra ebben az anyagi világban, hanem eléri az Én örök hajlékomat.”