HU/SB 5.5.16


Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


16. VERS

lokaḥ svayaṁ śreyasi naṣṭa-dṛṣṭir
yo ’rthān samīheta nikāma-kāmaḥ
anyonya-vairaḥ sukha-leśa-hetor
ananta-duḥkhaṁ ca na veda mūḍhaḥ


SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

lokaḥ—emberek; svayam—személyesen; śreyasi—a kedvező útnak; naṣṭa-dṛṣṭiḥ—akik elvesztették látásukat; yaḥ—aki; arthān—az érzékkielégítést szolgáló dolgok; samīheta—vágy; nikāma-kāmaḥ—túl sok kéjes vágyuk van az érzékkielégítésre; anyonya-vairaḥ—irigyek egymásra; sukha-leśa-hetoḥ—csupán az ideiglenes anyagi boldogságért; ananta-duḥkham—korlátlan szenvedés; ca—szintén; na—nem; veda—ismerik; mūḍhaḥ—ostobák.


FORDÍTÁS

A materialista ember tudatlanságának köszönhetően mit sem tud valódi érdekéről, az élet kedvező útjáról. Kéjes vágyai az anyagi élvezethez kötözik. Minden tervét e célból szövi, s az ideiglenes érzékkielégítés érdekében létrehozza az irigyek társadalmát. Mentalitása következtében a szenvedés óceánjába veti magát, ám ostobaságában nem is tud róla.


MAGYARÁZAT

Ebben a versben nagyon fontos a naṣṭa-dṛstiḥ szó, ami azt jelenti, hogy „aki nem látja a jövőt”. Az élet megy tovább, egyik testből a másikba kerülünk, s az ebben az életben elkövetett tetteink a következő életünkben okoznak örömet vagy szenvedést, de az is lehet, hogy már ebben az életünkben. Aki nem intelligens, és nem lát a jövőbe, az csak ellenségeskedést szít és harcol másokkal az érzékkielégítése érdekében. Ennek eredményeképpen következő életében szenvednie kell, mivel azonban olyan, mint egy vak ember, továbbra is úgy fog cselekedni, hogy korlátlan szenvedés vár rá. Az ilyen embert mūḍhának nevezik, aki csak az idejét vesztegeti, és nem érti meg az Úr odaadó szolgálatát. A Bhagavad-gītā (BG 7.25) így ír:

nāhaṁ prakāśaḥ sarvasya
yogamāyā-samāvṛtaḥ
mūḍho ’yaṁ nābhijānāti
loko mām ajam avyayam

„Én sohasem nyilvánulok meg a balgák és az értelem nélküliek előtt. Számukra rejtve maradok belső energiám által, így nem tudják, hogy megszületetlen és tévedhetetlen vagyok.”

A Kaṭha Upaniṣad szinten ezt írja: avidyāyām antare vartamānāḥ svayaṁ dhīrāḥ paṇḍitaṁ manyamānāḥ. Az emberek tudatlanok, mégis vak embereket választanak vezetőiknek. Ennek eredményeképpen mindannyiukra szenvedés vár. A vak a világtalant az árokba vezeti.