HU/SB 6.1.50
50. VERS
- pañcabhiḥ kurute svārthān
- pañca vedātha pañcabhiḥ
- ekas tu ṣoḍaśena trīn
- svayaṁ saptadaśo ’śnute
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
pañcabhiḥ—az öt cselekvő érzékkel (nyelv, kar, láb, végbél és nemi szervek); kurute—végez; sva-arthān—kívánt céljai; pañca—az öt érzéktárgy (hang, forma, tapintás, illat és íz); veda—ismeri; atha—így; pañcabhiḥ—az öt tudásszerző érzék által (hallás, látás, szaglás, ízlelés és tapintás); ekaḥ—az egyetlen; tu—de; ṣoḍaśena—ezzel a tizenöt elemmel és az elmével; trīn—a tapasztalás három kategóriája (boldogság, szenvedés és a kettő keveréke); svayam—ő, maga az élőlény; saptadaśaḥ—a tizenhetedik elem; aśnute—élvezi.
FORDÍTÁS
Az öt tudásszerző érzékszerv, az öt cselekvő érzék és az öt érzéktárgy felett áll az elme, a tizenhatodik elem. Az elme felett áll a tizenhetedik elem, a lélek, maga az élőlény, aki a másik tizenhat elemmel együttműködve egyedül élvezi az anyagi világot. Az élőlény háromféle állapotot tapasztalhat: boldogságot, szenvedést és a kettő keverékét.
MAGYARÁZAT
Mindenki azért cselekszik a kezével, a lábával és a többi érzékével, hogy kitalált elképzeléseinek megfelelően elérjen egy bizonyos célt. Az ember megpróbálja élvezni az öt érzéktárgyat, a formát, a hangot, az ízt, az illatot és a tapintást, nem ismerve az élet valódi célját, ami nem más, mint elégedetté tenni a Legfelsőbb Urat. Nem engedelmeskedik a Legfelsőbb Úrnak, ezért anyagi feltételek közé kerül, ahol a saját maga kitalálta úton igyekszik javítani a helyzetén, és nem akarja betartani az Istenség Legfelsőbb Személyisége utasításait. A Legfelsőbb Úr azonban olyan kegyes, hogy Ő Maga jön el, hogy megtanítsa a zavarodott élőlénynek, hogyan engedelmeskedjen, és hogyan térjen lassanként haza, vissza Istenhez, ahol örök, gyönyörrel és tudással teli, békés életet élhet. Az élőlénynek van egy teste, ami az anyagi elemek rendkívül bonyolult kombinációja. Ezzel a testtel küszködik egyedül, ahogyan erre ebben a versben az ekas tu szavak utalnak. Ha valaki az óceánban fuldoklik, egyedül kell kiúsznia. Sok ember és vízi élőlény úszik rajta kívül az óceánban, mégis saját magának kell gondoskodnia magáról — senki sem fog segíteni neki. Ez a vers ezért utal rá, hogy a tizenhetedik elemnek, a léleknek egyedül kell cselekednie. Noha megpróbál társadalmat, barátságot és szerelmet létrehozni, Kṛṣṇán, a Legfelsőbb Úron kívül senki sem lesz képes a segítségére sietni. Egyedül azzal kell tehát törődnie, hogyan tegye Kṛṣṇát elégedetté. Kṛṣṇa is ezt akarja (sarva-dharmān parityajya mām ekaṁ śaraṇaṁ vraja). Az anyagi feltételek között megzavarodott emberek megpróbálnak egységet alkotni, de annak ellenére, hogy az emberek és a nemzetek egységére törekszenek, minden kísérletük kudarcba fullad. Mindenkinek egyedül kell megküzdenie a létéért a természet elemeivel. Ezért ahogy azt Kṛṣṇa javasolja, az egyetlen reménységünk, hogy meghódolunk Neki, mert Ő az, aki segíthet abban, hogy kiszabaduljunk a tudatlanság óceánjából. Śrī Caitanya Mahāprabhu így imádkozott:
- ayi nanda-tanuja kiṅkaraṁ
- patitaṁ māṁ viṣame bhavāmbudhau
- kṛpayā tava pāda-paṅkaja-
- sthita-dhūlī-sadṛśaṁ vicintaya
„Ó, Kṛṣṇa, Nanda Mahārāja szeretett fia! Örök szolgád vagyok, de valahogy beleestem a tudatlanság óceánjába, és bár nagyon küzdök, magamtól képtelen vagyok megmenekülni. Ha azonban kegyesen kiemelsz innen, és egy porszemmé teszel a lótuszlábadnál, azzal megmentesz engem.”
Bhaktivinoda Ṭhākura hasonlóan énekel:
- anādi karama-phale,
- paḍi’ bhavārṇava-jale,
- taribāre nā dekhi upāya
„Kedves Uram, nem emlékszem, mikor estem a tudatlanság ezen óceánjába, és most nem tudom, hogyan menekülhetnék meg.” Emlékeznünk kell arra, hogy mindenki a saját életéért tartozik felelősséggel. Ha valaki Kṛṣṇa tiszta bhaktájává válik, megszabadul a tudatlanság óceánjától.