HU/SB 6.1: Ajamila életének története
6.1.1. vers: Parīkṣit Mahārāja így szólt: Ó, uram, ó, Śukadeva Gosvāmī! A felszabadulás útjáról [a nivṛtti-mārgáról] már beszéltél [a Második Énekben]. Aki ezt az utat járja, az fokozatosan a legfelsőbb bolygórendszerbe, a Brahmalokára emelkedhet, ahonnan az Úr Brahmāval együtt a lelki világba kerül. Számára ezzel véget ér a születés és halál ismétlődése az anyagi világban.
6.1.2. vers: Ó, nagy bölcs, Śukadeva Gosvāmī! Ha az élőlény nem mentes a természet anyagi kötőerőinek fertőzésétől, akkor különféle testeket kap, amelyekben élvezet vagy szenvedés vár rá, és e testnek megfelelően különféle hajlamok jellemzik. E hajlamoknak átadva magát járja a pravṛtti-mārga útját, amelyen haladva a mennyei bolygókra emelkedhet, ahogyan azt már elmondtad [a Harmadik Énekben].
6.1.3. vers: [Az Ötödik Ének végén] beszéltél a pokoli élet számtalan formájáról is, melyek a bűnös tettek következményei, és [a Negyedik Énekben] jellemezted az első manvantarát, amelyben Svāyambhuva Manu, az Úr Brahmā fia uralkodott.
6.1.4-5. vers: Kedves uram! Meséltél Priyavrata király és Uttānapāda király dinasztiáiról és tulajdonságairól. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége megteremtette ezt az anyagi világot az univerzumokkal, bolygórendszerekkel, bolygókkal és csillagokkal, földrészekkel, tengerekkel, óceánokkal, hegyekkel, folyókkal, kertekkel és fákkal, melyek eltérő tulajdonságokkal rendelkeznek. Mindezeket a Föld bolygón, a különféle égitesteken és az alsóbb bolygórendszerekben találhatjuk meg. Ezekről a bolygókról és a rajtuk élő lényekről érthető leírást adtál.
6.1.6. vers: Ó, végtelenül szerencsés és fenséges Śukadeva Gosvāmī! Most kegyesen áruld el nekem, hogyan menekülhetnek meg az emberi lények attól, hogy szörnyű kínokkal járó pokoli körülmények közé kerüljenek!
6.1.7. vers: Śukadeva Gosvāmī válaszolt: Kedves királyom! Ha valaki a Manu-saṁhitā és a többi dharma-śāstra leírása szerinti kellő vezekléssel nem teszi jóvá még halála előtt azokat a bűnöket, amelyeket ebben az életében elméjével, szavaival vagy testével elkövetett, akkor halála után kétségtelenül a pokolbolygókra kerül, ahol szörnyű szenvedés vár rá, amiről korábban már beszéltem neked.
6.1.8. vers: Az embernek ezért még halála előtt, addig, míg teste jó erőben van, haladéktalanul a śāstrában előírt vezeklés útjára kell lépnie, máskülönben csak az idejét vesztegeti, és bűneinek visszahatásai egyre gyarapodnak. Ahogyan a hozzáértő orvos a súlyosság alapján ismeri fel és kezeli a betegséget, úgy az embernek is bűne súlyossága szerint kell vezekelnie.
6.1.9. vers: Parīkṣit Mahārāja így szólt: Az ember tudhatja, hogy a bűnös tettek ártalmasak a számára, mert látja, hogy a bűnöst a kormány megbünteti, az emberek pedig elítélik; ezenkívül a szentírásokból és a művelt bölcsektől is hallhatja, hogy ha valaki bűnt követ el, következő életében pokoli körülmények várnak rá. E tudása ellenére azonban mégis arra kényszerül, hogy újra és újra bűnbe essen, még azután is, hogy előző tettéért már megbűnhődött. Mi haszna hát az ilyen vezeklésnek?
6.1.10. vers: Előfordul, hogy az, aki nagyon ügyel, hogy ne kövessen el bűnt, újra áldozatul esik a bűnös életnek. Az örökös bűnözés és vezeklés folyamatát ezért haszontalannak tartom. Olyan ez, mint amikor az elefánt fürdik: teljes fürdőt vesz és megtisztítja magát, de amint a partra ér, fejét és testét azon nyomban porral szórja be.
6.1.11. vers: Śukadeva Gosvāmī, Vedavyāsa fia így válaszolt: Kedves királyom! Mivel a bűnös tettek ellensúlyozására szolgáló cselekedetek szintén gyümölcsözőek, nem fogják megszabadítani az embert attól a hajlamtól, hogy a tettek gyümölcseiért cselekedjen. Akik követik a vezeklés szabályait, egyáltalán nem okosak, sőt, a sötétség kötőerejében élnek. Ha valaki nem szabadul meg a tudatlanság kötőerejétől, hasztalanul próbálja az egyik tettet a másikkal semlegesíteni, mert ezzel nem irthatja ki gyökerestől a vágyait. Így aztán az az ember, aki a külső szemlélő számára talán jámbornak tűnik, kétségtelenül hajlamos a bűnös cselekedetekre. A valódi vezeklést tehát a tökéletes tudásban, a Vedāntában elért megvilágosodás jelenti, amelynek segítségével az ember megérti a Legfelsőbb Abszolút Igazságot.
6.1.12. vers: Kedves királyom! Ha egy beteg az orvos által előírt tiszta, szennyezetlen ételt eszi, akkor fokozatosan meggyógyul, és a fertőzés többé nem hat rá. Ehhez hasonlóan ha valaki követi a tudás szabályozó elveit, az anyagi szennyeződéstől lassanként a felszabadulás felé haladhat.
6.1.13-14. vers: Ahhoz, hogy az ember rögzíteni tudja az elméjét, be kell tartania a nőtlenség fogadalmát, és sohasem szabad azt megszegnie. Vállalnia kell azt a lemondást, hogy önként megválik az érzéki élvezettől. Uralkodnia kell az elméje és az érzékei fölött, adományoznia kell, igazmondónak és tisztának kell lennie, tartózkodnia kell minden erőszaktól, követnie kell a szabályozó elveket, és rendszeresen énekelnie kell az Úr szent nevét. Az a józan és hittel megáldott ember, aki ismeri a vallásos elveket, ideiglenesen megtisztul minden bűntől, amit a testével, a szavaival és az elméjében elkövetett. Ezek a bűnök olyanok, mint a bambuszfa alatt élő kúszónövények, melyeknek száraz leveleit felégette a tűz, de gyökereik megmaradtak, hogy az első adandó alkalommal újra kihajtsanak.
6.1.15. vers: Csak az a ritka személy képes gyökerestől kiirtani bűnös tetteinek gyomjait, és csak az tudja megakadályozni, hogy azok újra kisarjadjanak, aki teljes, tiszta odaadó szolgálatot végez Kṛṣṇának. Pusztán odaadó szolgálata képessé teszi erre, ahogyan a nap is azonnal eloszlatja a ködöt sugaraival.
6.1.16. vers: Kedves királyom! Ha egy bűnös ember az Úr igaz bhaktáját szolgálja, s így megtanulja, hogyan áldozza életét Kṛṣṇa lótuszlábának, akkor teljesen megtisztulhat. A lemondás, a vezeklés, a brahmacarya és a bűnök jóvátételére szolgáló más folyamatok gyakorlásával, melyekről korábban beszéltem, nem tisztulhat meg.
6.1.17. vers: Az az út, melyet azok a tiszta bhakták járnak, akik jól viselkednek és teljes mértékben rendelkeznek a legjobb tulajdonságokkal, minden kétséget kizáróan a legkedvezőbb út az anyagi világban. Ez az út mentes minden félelemtől, és a śāstrák hitelesítik.
6.1.18. vers: Kedves királyom! Miképpen a likőrrel teli korsót sem lehet megtisztítani még számos folyó vizében sem, úgy az abhakták sem tisztulhatnak meg a vezeklés folyamataival, még akkor sem, ha nagyon jól végrehajtják azokat.
6.1.19. vers: Akik akár csak egyszer is teljesen átadták magukat Kṛṣṇa lótuszlábának, és vonzódni kezdtek nevéhez, formájához, tulajdonságaihoz és kedvteléseihez, azok tökéletesen megszabadulnak minden bűnös visszahatástól, még akkor is, ha nem valósították meg Őt teljes mértékben, mert ezzel a vezeklés valódi folyamatát fogadták el. Az ilyen meghódolt lelkek még álmukban sem találkoznak Yamarājával és szolgáival, akiknél kötél van, hogy megkötözzék a bűnösöket.
6.1.20. vers: A művelt tudósok és szentek egy réges-régi történetet mesélnek el ezzel kapcsolatban. A történet elmondja az Úr Viṣṇu és Yamarāja szolgáinak vitáját is. Hallgasd meg az esetet, amint elmesélem!
6.1.21. vers: Élt egyszer Kānyakubja városában egy Ajāmila nevezetű brāhmaṇa, aki egy prostituált cselédlányt vett feleségül. Az alacsony származású nő társaságában minden brahminikus tulajdonságát elveszítette.
6.1.22. vers: Ez az elzüllött brāhmaṇa, Ajāmila, örökké bajt okozott másoknak: elfogta az embereket, becsapta a szerencsejátékban, vagy egyenesen kifosztotta őket. Ezzel kereste a kenyerét, s így tartotta el feleségét és gyermekeit.
6.1.23. vers: Kedves királyom! Miközben életét ilyen gyalázatos, bűnös tettek közepette tengette, hogy eltartsa számtalan fiából álló családját, nyolcvannyolc év telt el az életéből.
6.1.24. vers: Az öreg Ajāmilának tíz fia volt, akik közül a legkisebbet, egy újszülöttet Nārāyaṇának hívtak. Ő volt a legfiatalabb, ezért mi sem természetesebb, mint hogy apja és anyja nagyon szerették.
6.1.25. vers: A gyerek gügyögése és esetlen mozgása miatt Ajāmila végtelen ragaszkodást érzett iránta. Mindig gondját viselte fiának, és nagy élvezettel figyelte tetteit.
6.1.26. vers: Amikor Ajāmila valamilyen ételt rágott és evett, hívta a gyermeket, hogy ő is rágjon és egyen, s amikor ivott, a gyermeket is inni hívta. Örökké őt dédelgette és a nevét mondogatta: Nārāyaṇa! Közben azonban nem vette észre, hogy ideje lejárt, s a halál már a küszöbén állt.
6.1.27. vers: Halála óráján az ostoba Ajāmila egyedül fiára, Nārāyaṇára gondolt.
6.1.28-29. vers: Ekkor Ajāmila három különös alakot pillantott meg. Testük torz volt, arcuk félelmetes és rút, és minden szőrszáluk égnek állt. Kötelekkel a kezükben érte jöttek, hogy Yamarāja birodalmába vigyék. Amikor meglátta őket, nagyon megrémült, és mivel ragaszkodott gyermekéhez, aki a közelében játszadozott, hangosan szólongatni kezdte. Így történt hát, hogy könnyekkel a szemében kimondta Nārāyaṇa szent nevét.
6.1.30. vers: Kedves királyom! A viṣṇudūták nyomban ott teremtek, amint mesterük szent nevét hallották a haldokló Ajāmila szájából, aki kétségtelenül sértés nélkül ejtette azt ki, mert végtelen kétségbeesés uralkodott el rajta.
6.1.31. vers: Yamarāja szolgái épp a lelket húzták ki Ajāmila, a prostituált férje szíve mélyéből, ám az Úr Viṣṇu hírnökei, a viṣṇudūták zengő hangon megtiltották nekik, hogy megtegyék.
6.1.32. vers: Amikor a napisten fiának, Yamarājának a szolgái meghallották, hogy megálljt parancsolnak nekik, így válaszoltak: „Kik vagytok ti, urak, hogy vakmerően szembe merészeltek szállni Yamarāja igazságszolgáltatásával?”
6.1.33. vers: Kedves urak! Kinek a szolgái vagytok? Honnan jöttetek, és miért tiltjátok meg, hogy Ajāmila testéhez érjünk? Félistenek lennétek a mennyei bolygókról? Vagy talán alacsonyabb rangú félistenek vagytok, vagy épp a bhakták legkiválóbbjai?
6.1.34-36. vers: Yamarāja szolgái így szóltak: Szemeitek olyanok épp, mint a lótuszvirág szirmai. Sárga selyemruhába öltöztetek, és testeteket lótuszvirágból készült füzérek ékesítik. Fejeteken elragadó sisakot, fületekben fülbevalókat viseltek, s mindannyian üdének és fiatalnak tűntök. Négy hosszú karotokat íjak és tegezek, kardok, buzogányok, kagylókürtök, korongok és lótuszvirágok díszítik. Ragyogásotok rendkívüli fénye eloszlatott minden sötétséget e helyen. Nos, urak, miért álltok az utunkba?
6.1.37. vers: Śukadeva Gosvāmī folytatta: Yamarāja hírvivőinek szavaira Vāsudeva szolgái elmosolyodtak, és a felhő morajlásához hasonlatos mély hangjukon így szóltak:
6.1.38. vers: Az Úr Viṣṇu áldott hírvivői, a viṣṇudūták így szóltak: Ha valóban Yamarāja szolgái vagytok, el kell magyaráznotok nekünk a vallásos elvek jelentését és a vallástalanság jellemzőit!
6.1.39. vers: Mi a folyamata mások megbüntetésének? Kik azok, akik valóban rászolgáltak a büntetésre? Vajon minden gyümölcsöző tetteket végző karmī büntetést érdemel, vagy csak néhányan közülük?
6.1.40. vers: A yamadūták így válaszoltak: Amit a Védák előírnak, az alkotja a dharmát, a vallásos elveket, ennek ellentéte pedig a vallástalanság. A Védák közvetlenül az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Nārāyaṇa, és önmaguktól születtek. Mindezt Yamarājától hallottuk.
6.1.41. vers: Noha Nārāyaṇa, minden ok legfőbb oka saját birodalmában él a lelki világban, mégis Ő irányítja az egész kozmikus megnyilvánulást az anyagi természet három kötőerejének, a sattva-guṇának, a rajo-guṇának és a tamo-guṇának megfelelően. Így tesznek szert az élőlények különféle tulajdonságokra, elnevezésekre [például brāhmaṇa, kṣatriya és vaiśya], így kapják kötelességüket a varṇāśrama intézményében, és így nyernek különféle formákat is. Nārāyaṇa az oka tehát az egész kozmikus megnyilvánulásnak.
6.1.42. vers: A nap, a tűz, az ég, a levegő, a félistenek, a hold, az est, a nappal, az éjszaka, az égtájak, a víz, a föld és Maga a Felsőlélek mind szemtanúi az élőlény cselekedeteinek.
6.1.43. vers: A büntetésre azok szolgáltak rá, akik e sok szemtanú szerint eltértek előírt, szabályos kötelességeiktől. Akik gyümölcsöző cselekedeteket hajtanak végre, azok bűnös tetteiknek megfelelően mind büntetést érdemelnek.
6.1.44. vers: Ó, Vaikuṇṭha lakói! Ti bűntelenek vagytok, de akik az anyagi világban élnek, azok mind karmīk, akár jámboran, akár bűnösen cselekszenek. Mindkét tettre hajlamosak, mert a természet három kötőereje beszennyezi őket, és ezek szerint kell cselekedniük. Aki anyagi testtel rendelkezik, nem maradhat tétlen, s aki az anyagi természet kötőerőinek hatása alatt cselekszik, az elkerülhetetlenül bűnös tetteket követ el. Az anyagi világban ezért minden élőlény rászolgál a büntetésre.
6.1.45. vers: Az ember az ebben az életében elkövetett vallásos vagy vallástalan cselekedeteinek arányában élvezi vagy szenvedi el következő életében a karmájának megfelelő visszahatásokat.
6.1.46. vers: Ó, legkiválóbb félistenek! Háromféle életmódot különböztetünk meg a természet három kötőereje által okozott szennyezettség alapján. Ezek szerint az élőlények lehetnek békések, nyughatatlanok és ostobák; boldogok, boldogtalanok vagy a kettő között; vallásosak, vallástalanok vagy csak részben vallásosak. Arra következtethetünk, hogy eljövendő életükben ez a háromféle anyagi természet hasonlóképpen hat majd rájuk.
6.1.47. vers: Ahogy az idei tavaszból következtethetünk az elmúlt és eljövendő tavaszok természetére, ugyanúgy az ebben az életben tapasztalt boldogság, boldogtalanság illetve a kettő keveréke bizonyítja az ember múltbeli és jövőbeli életeinek vallásos és vallástalan cselekedeteit.
6.1.48. vers: A mindenható Yamarāja éppen olyan, mint az Úr Brahmā, mert miközben saját hajlékán él, vagy mindenki szívében jelen van, mint a Paramātmā, elméjén keresztül figyeli az élőlény múltbeli cselekedeteit, és ebből megtudja, hogyan fog cselekedni a jövőben.
6.1.49. vers: Ahogyan az alvó ember az álmaiban megnyilvánuló testnek megfelelően cselekszik, és azt a testet önmagának tekinti, úgy azonosítja magát az ember jelenlegi testével is, amit a múltban elkövetett vallásos vagy vallástalan tettei következtében kapott, és nem tud múltbeli vagy jövőbeli életeiről.
6.1.50. vers: Az öt tudásszerző érzékszerv, az öt cselekvő érzék és az öt érzéktárgy felett áll az elme, a tizenhatodik elem. Az elme felett áll a tizenhetedik elem, a lélek, maga az élőlény, aki a másik tizenhat elemmel együttműködve egyedül élvezi az anyagi világot. Az élőlény háromféle állapotot tapasztalhat: boldogságot, szenvedést és a kettő keverékét.
6.1.51. vers: A finom testet tizenhat rész alkotja: az öt tudásszerző érzék, az öt cselekvő érzék, az érzékkielégítés öt tárgya és az elme. Ez a finom test az anyagi természet három kötőerejének hatására jön létre. Legyőzhetetlenül erős vágyakból áll, ezért azt idézi elő, hogy az élőlény az egyik testből a másikba vándorol az emberi, az állati és a félisteni létben. Amikor félisteni testet kap, kétségtelenül boldog, amikor emberi testet kap, örökké bánkódik, amikor pedig állati testbe kerül, mindig retteg. Valójában azonban minden körülmények között szenved. Gyötrelmes helyzetét saṁsṛtinek, az anyagi életben folytatott vándorlásnak nevezik.
6.1.52. vers: Az ostoba megtestesült élőlény, aki képtelen uralkodni az érzékein és az elméjén, arra kényszerül, hogy akarata ellenére az anyagi természet kötőerőinek hatására cselekedjen. Olyan, mint a selyemhernyó, ami saját nyálából létrehoz maga körül egy burkot, aminek fogságából soha többé nem tud kitörni. Az élőlény saját gyümölcsöző cselekedeteinek hálójába bonyolódik, és képtelen kiszabadulni onnan. Emiatt örökké zavarodott, s újra meg újra meghal.
6.1.53. vers: Egyetlen élőlény sem maradhat tétlen, még egy pillanatra sem. Mindenkinek az anyagi természet három kötőereje meghatározta természetes hajlama szerint kell cselekednie, mert ez a természetes hajlam kényszeríti arra az élőlényt, hogy egy bizonyos módon hajtsa végre tetteit.
6.1.54. vers: Az élőlény gyümölcsöző cselekedetei — legyenek akár jámborak, akár bűnösek — vágyai beteljesülésének láthatatlan okai. E láthatatlan okok a gyökerei az élőlény különféle testeinek. Erős vágya következtében egy bizonyos családban születik meg, és olyan testet kap, ami hasonlít anyja vagy apja testére. A durva és a finom test a vágyainak megfelelően jön létre.
6.1.55. vers: Az élőlény az anyagi természettel való kapcsolata következtében kellemetlen helyzetbe kerül. Ha azonban az emberi életformában megtanulja, hogyan kell az Istenség Legfelsőbb Személyiségével vagy a bhaktájával társulni, felülemelkedhet ezen az állapoton.
6.1.56-57. vers: Ez az Ajāmila nevű brāhmaṇa eleinte minden védikus írást tanulmányozott. Jelleme kifogástalan volt, mindig példásan viselkedett, és minden jó tulajdonságot a magáénak mondhatott. Minden védikus utasítást szilárd eltökéltséggel hajtott végre, s emiatt rendkívüli kedvesség és szelídség jellemezte. Elméjén és érzékein mindig uralkodott, s mindig igazat mondott. Ismerte a védikus mantrák éneklésének módját, és emellett nagyon tiszta volt. Nagyon tisztelte lelki tanítómesterét, a tűzistent, a vendégeket és családja idősebb tagjait, és valóban mentes volt minden áltekintélytől. Becsületes és illedelmes volt, s minden élőlényre jóindulattal tekintett. Sohasem beszélt ostobaságokat, és sohasem volt irigy másokra.
6.1.58-60. vers: Egyszer ez a brāhmaṇa, Ajāmila, apja utasítására az erdőbe ment, hogy gyümölcsöt, virágokat és kétféle füvet, samitot és kuśát gyűjtsön. Hazafelé tartva találkozott egy śūdrával, egy negyedrangú, élvhajhász emberrel, aki szégyentelenül ölelgetett és csókolgatott egy prostituáltat. A śūdra mosolygott, énekelt és élvezte helyzetét, mintha ez lenne a megfelelő viselkedésmód. Mind a ketten részegek voltak. A prostituált szemei forogtak a mámortól, s ruhája is meglazult. Így látta meg őket Ajāmila.
6.1.61. vers: A śūdra, akinek karját kurkuma-por díszítette, a prostituáltat ölelgette. Amikor Ajāmila megpillantotta a leányt, szívében felébredtek a szunnyadó kéjes vágyak, és mert illúzióban volt, a hatásuk alá került.
6.1.62. vers: Amennyire lehetett, igyekezett türelmesen visszaemlékezni a śāstráknak arra az utasítására, hogy nőt még látnia sem szabad. E tudása és értelme segítségével megpróbált uralkodni kéjes vágyain, de Kāmadeva már ott volt a szívében, s így képtelen volt megzabolázni az elméjét.
6.1.63. vers: Ahogyan egy alacsonyabb rendű bolygó sötétíti el a napot és a holdat, úgy veszítette el a brāhmaṇa minden józan eszét. Élve a helyzet adta lehetőséggel, mindig a prostituáltra gondolt, és rövid idő múltán a házába fogadta szolgálónak. Hamarosan felhagyott a brāhmaṇák minden szabályának követésével.
6.1.64. vers: Ajāmila minden pénzét, amit az apjától örökölt, arra költötte, hogy különféle anyagi ajándékokkal kedveskedjen a prostituáltnak, hogy a leány elégedett legyen vele. Minden brahminikus tevékenységével felhagyott, hogy örömet okozzon neki.
6.1.65. vers: A prostituált kéjes pillantása teljesen elvette a brāhmaṇa Ajāmila eszét. Áldozatul esett a leánynak, s társaságában bűnt bűn után követett el. Még szépséges, fiatal feleségét is elhagyta, aki egy rendkívül tiszteletreméltó brāhmaṇa-családból származott.
6.1.66. vers: A prostituált társasága minden értelmétől megfosztotta ezt a gazembert, aki annak ellenére, hogy brāhmaṇa családban született, most minden alkalmat megragadott, hogy pénzt szerezzen, ügyet sem vetve arra, hogy becsületes vagy becstelen úton jár-e, s aztán minden pénzét arra költötte, hogy eltartsa a prostituált fiait és lányait.
6.1.67. vers: Ez a brāhmaṇa hosszú életét felelőtlenül azzal töltötte, hogy áthágta a szentírások összes szabályát, mértéktelenül élt, és azt ette, amit egy prostituált főzött, így most teljesen bűnös. Tisztátalan, és a tiltott cselekedetek rabja.
6.1.68. vers: Ez az Ajāmila nem vezekelt a bűneiért. Bűnös élete miatt Yamarāja színe elé kell hát vinnünk, hogy elnyerje méltó büntetését. Ott bűnei súlyának megfelelően részesül majd büntetésben, s így megtisztulhat.