HU/SB 6.11.21
21. VERS
- ahaṁ samādhāya mano yathāha naḥ
- saṅkarṣaṇas tac-caraṇāravinde
- tvad-vajra-raṁho-lulita-grāmya-pāśo
- gatiṁ muner yāmy apaviddha-lokaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
aham—én; samādhāya—szilárdan rögzítve; manaḥ—az elme; yathā—mint; āha—mondta; naḥ—miénk; saṅkarṣaṇaḥ—az Úr Saṅkarṣaṇa; tat-caraṇa-aravinde—lótuszlábánál; tvat-vajra—villámodnak; raṁhaḥ—az erejével; lulita—széttépi; grāmya—az anyagi ragaszkodásnak; pāśaḥ—a kötele; gatim—a végcél; muneḥ—Nārada Muninak és más bhaktáknak; yāmi—el fogom érni; apaviddha—feladva; lokaḥ—ezt az anyagi világot (ahol az ember oly sok ideiglenes dologra vágyik).
FORDÍTÁS
Villámod ereje megszabadít majd az anyagi kötelékektől, s el fogom hagyni ezt a testet és az anyagi vágyak világát. Elmémet az Úr Saṅkarṣaṇa lótuszlábára rögzítem, s ahogyan az Úr Saṅkarṣaṇa mondta, olyan kiváló bölcsek lakhelyére jutok majd, mint Nārada Muni.
MAGYARÁZAT
Az ahaṁ samādhāya manaḥ szavak arra utalnak, hogy a halál pillanatában a legfontosabb kötelességünk az elme összpontosítása. Ha valaki képes az elméjét Kṛṣṇa, Viṣṇu, Saṅkarṣaṇa vagy bármelyik Viṣṇu mūrti lótuszlábára irányítani, élete sikeres lesz. Vṛtrāsura úgy akart meghalni, hogy Saṅkarṣaṇa lótuszlábára koncentrál, s ezért megkérte Indrát, hogy vesse be vajráját, villámát. Sorsa az volt, hogy az Úr Viṣṇutól származó villám pusztítsa el, ami sohasem téveszt célt. Arra kérte hát Indrát, hogy azonnal csapjon le rá a villámmal, s ő maga elméjét Kṛṣṇa lótuszlábára rögzítve felkészült a halálra. Egy bhakta mindig kész elhagyni anyagi testét, amit itt grāmya-pāśának, az anyagi ragaszkodás kötelének neveznek. A testben semmi jó sincs — csupán az anyagi világhoz kötöz bennünket. Sajnálatos módon annak ellenére, hogy a test pusztulásra ítéltetett, az ostobák és a gazemberek minden hitüket a testbe vetik, és nem vágynak arra, hogy hazatérjenek, vissza Istenhez.