HU/SB 6.3.25


Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


25. VERS

prāyeṇa veda tad idaṁ na mahājano ’yaṁ
devyā vimohita-matir bata māyayālam
trayyāṁ jaḍī-kṛta-matir madhu-puṣpitāyāṁ
vaitānike mahati karmaṇi yujyamānaḥ


SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

prāyeṇa—szinte mindig; veda—ismerik; tat—az; idam—ezt; na—nem; mahājanaḥ—a nagy személyiségek Svayambhūn, Śambhun és a tíz másik mahājanán kívül; ayam—ezt; devyā—az Istenség Legfelsőbb Személyisége energiája által; vimohita-matiḥ—akiknek értelme zavarodott; bata—valójában; māyayā—az illuzórikus energia által; alam—nagyon; trayyām—a három Védában; jaḍī-kṛta-matiḥ—kiknek értelme elhomályosult; madhu-puṣpitāyām—a Védák virágos szavai, melyek a rituális tettek eredményeiről beszélnek; vaitānike—a Védákban említett szertartásokban; mahati—nagyon nagy; karmaṇi—gyümölcsöző cselekedeteket; yujyamānaḥ—végezve.


FORDÍTÁS

Yājñavalkyát, Jaiminit és a vallásos szentírások többi összeállítóját megtéveszti az Istenség Legfelsőbb Személyiségének illuzórikus energiája, ezért nem ismerhetik a tizenkét mahājana titkos, bizalmas vallási rendszerét, és nem érthetik meg az odaadó szolgálat végzésének vagy a Hare Kṛṣṇa mantra éneklésének transzcendentális értékét sem. Elméjük a Védákban    —    különösen a Yajur, a Sāma és a Ṛg Védában    —    említett rituális szertartásokhoz vonzódik, ezért értelmük teljesen eltompult. Így aztán egyedül azzal törődnek, hogy összegyűjtsék mindazt, ami azokhoz a rituális szertartásokhoz szükséges, amelyeknek gyümölcsei mind átmenetiek    —    például eljuttatják az embert a Svargalokára, ahol anyagi boldogság vár rá. Nem kedvelik a saṅkīrtana mozgalmat, ehelyett inkább a dharma, az artha, a kāma és a mokṣa érdekli őket.


MAGYARÁZAT

Mivel az Úr szent nevének éneklésével az ember könnyűszerrel elérheti a legnagyobb sikert, felmerülhet az a kérdés, hogy miért van akkor olyan sok védikus rituális szertartás, és miért vonzódnak hozzájuk az emberek. Ez a vers megválaszolja e kérdést. Ahogy a Bhagavad-gītāban áll (BG 15.15), vedaiś ca sarvair aham eva vedyaḥ: a Védák tanulmányozásának valódi célja az, hogy elérjük az Úr Kṛṣṇa lótuszlábát. Sajnos az ostoba emberek a védikus yajñák pompájától megzavarodva inkább fényűző áldozatokat akarnak látni, védikus mantrákat akarnak hallani, és tengernyi pénzt akarnak az efféle szertartásokba ölni. Néha nekünk is el kell végeznünk ilyen védikus rituális szertartásokat, hogy elégedetté tegyük ezeket az ostoba embereket. Nemrégiben, amikor megalapítottuk a hatalmas Kṛṣṇa-Balarāma templomot Vṛndāvanában, kénytelenek voltunk brāhmaṇákat felfogadni, hogy bemutassák a védikus szertartásokat, mert Vṛndāvana lakói, különösen a smārta-brāhmaṇák nem tekintik az európaiakat és az amerikaiakat hiteles brāhmaṇáknak. Így aztán brāhmaṇákat kellett felfogadnunk, hogy a költséges yajñákat elvégezzék. E yajñákkal egy időben közösségünk tagjai hangos saṅkīrtanát mutattak be mṛdaṅgákkal, és én ezt a saṅkīrtanát fontosabbnak tartottam a védikus rituális szertartásoknál. A szertartások és a saṅkīrtana egyidejűleg zajlottak. A szertartások azokért voltak, akiket a védikus rituálék érdekelnek, hogy a mennyei bolygókra emelkedhessenek (jaḍī-kṛta-matir madhu-puṣpitāyām), míg a saṅkīrtana a tiszta bhakták számára volt, akik az Istenség Legfelsőbb Személyiségét szeretnék elégedetté tenni. Mi szívünk szerint csak a saṅkīrtanát végeztük volna, de akkor Vṛndāvana lakói nem vették volna komolyan az avatási szertartást. Ahogy ez a vers elmagyarázza, a védikus szertartások azok számára vannak, akiknek intelligenciáját eltompították a Védák virágos szavai, melyek azokat a gyümölcsöző cselekedeteket írják le, amelyek magasabb bolygókra emelik az embert.

Ebben a korban a saṅkīrtana önmagában is elegendő. Ha a világ különféle részein templomaink tagjai folytatják a saṅkīrtanát a mūrtik előtt, különösen Śrī Caitanya Mahāprabhu előtt, mindig tökéletesek maradnak. Nincs szükség semmilyen más szertartásra. Annak érdekében azonban, hogy szokásainkban és elménkben tiszták maradhassunk, mégis szükség van a mūrti-imádatra és a többi szabályozó elvre. Śrīla Jīva Gosvāmī azt mondja, hogy noha a saṅkīrtana elegendő az élet tökéletességének eléréséhez, a bhaktáknak nem szabad abbahagyniuk az arcanāt, a templomi mūrti-imádatot, hogy kívül-belül tiszták maradjanak. Śrīla Bhaktisiddhānta Sarasvatī Ṭhākura ezért azt javasolta, hogy mindkét folyamatot kövessük egyidejűleg. Mi szigorúan tartjuk magunkat ehhez az elvhez, s így párhuzamosan végezzük a mūrti-imádatot és a saṅkīrtanát. Ezt sohasem szabad abbahagynunk.