HU/SB 6.3: Yamaraja a hírnökeit tanítja
6.3.1. vers: Parīkṣit király így szólt: „Ó, uram, ó, Śukadeva Gosvāmī! Vallásos és vallástalan tetteiknek megfelelően minden élőlény sorsa Yamarāja kezében van, akinek parancsa most nem szerezhetett érvényt. Mit válaszolt, amikor szolgái, a yamadūták a tudtára hozták, hogy a viṣṇudūták fölébük kerekedtek, s nem engedték, hogy elfogják Ajāmilát?”
6.3.2. vers: Ó, nagy bölcs! Sohasem hallottunk még arról, hogy Yamarāja parancsának végrehajtását valaki megakadályozta volna. Azt hiszem, az embereknek kétségeik támadnak majd ezzel kapcsolatban, s e kétségeket egyedül te vagy képes eloszlatni. Ez szilárd meggyőződésem, ezért arra kérlek, magyarázd el, milyen okokból történhetett mindez meg.
6.3.3. vers: Śrī Śukadeva Gosvāmī így válaszolt: „Kedves királyom! Amikor Yamarāja szolgái kudarcot vallottak és Viṣṇu szolgái legyőzték őket, mesterükhöz, Saṁyamanī-puri uralkodójához és a bűnösök urához fordultak, hogy elmeséljék neki, mi történt.”
6.3.4. vers: A yamadūták így szóltak: „Ó, urunk! Hány irányító vagy uralkodó van az anyagi világban? Hány ok felelős azért, hogy az anyagi természet három kötőereje [a sattva-guṇa, a rajo-guṇa és a tamo-guṇa] hatása alatt végrehajtott cselekedetek meghozzák különféle gyümölcseiket?”
6.3.5. vers: Ha ebben az univerzumban sok uralkodó és bíró van, akik nem értenek egyet a büntetést és jutalmazást illetően, ellentmondó tetteik semlegesíteni fogják egymást, és senki sem fogja elnyerni méltó büntetését vagy jutalmát. De ha ellentétes tetteik nem semlegesítik egymást, akkor mindenkinek el kell szenvednie a büntetését, és részesülnie kell a jutalomból is.
6.3.6. vers: A yamadūták folytatták: „Sok karmī, azaz tetteket végző ember van, ezért a számukra igazságot szolgáltató bírók vagy uralkodók is lehetnek sokan. De ahogyan a különféle területek urai fölött egy legfőbb császár áll, úgy lennie kell egy legfelsőbb uralkodónak is, aki valamennyi bírót irányítja.”
6.3.7. vers: Legfelsőbb bíró csak egy lehet, nem lehetnek sokan. Mi azt hittük, te vagy ez a legfelsőbb bíró, s hogy hatalmad van még a félistenek fölött is. Úgy véltük, te vagy minden élőlény ura, a legfelsőbb hatalom, aki különbséget tesz az emberi lények jámbor és bűnös cselekedetei között.
6.3.8. vers: Most azonban azt látjuk, hogy a tekintélyed révén elrendelt büntetés többé nem lehet hatásos, hiszen négy csodálatos és tökéletes személy megszegte parancsodat.
6.3.9. vers: A legbűnösebb Ajāmilával utasításod szerint a pokolbolygók felé tartottunk, amikor ezek a gyönyörű férfiak a Siddhalokáról erőszakkal elvágták a csomókat a köteleken, amelyekkel fogva tartottuk őt.
6.3.10. vers: Amint a bűnös Ajāmila kimondta Nārāyaṇa nevét, ez a négy gyönyörű férfi megjelent és megnyugtatta Ajāmilát: „Ne félj! Ne félj!” Urunk, szeretnénk hallani róluk tőled! Ha úgy gondolod, hogy képesek vagyunk megérteni őket, akkor kérlek, mondd el, kik ők!
6.3.11. vers: Śrī Śukadeva Gosvāmī így szólt: „Amikor az Úr Yamarājának, az élőlények legfelsőbb irányítójának a szolgái feltették e kérdéseket, Yamarāja nagyon elégedett volt velük, mert Nārāyaṇa szent nevét hallotta tőlük. Az Úr lótuszlábára gondolt, s válaszába kezdett.”
6.3.12. vers: Yamarāja így szólt: „Kedves szolgáim! Engem tekintetek a Legfelsőbbnek, valójában azonban nem vagyok az. Fölöttem és minden félisten, még Indra és Candra fölött is az egyetlen legfelsőbb mester és irányító áll. Személyiségének részleges megnyilvánulása Brahmā, Viṣṇu és Śiva, akik az univerzum teremtéséért, fenntartásáért és megsemmisítéséért felelősek. Olyan Ő, mint az a két szál, amely a szőtt kelme hosszában és széltében fut. Az egész világot úgy irányítja, ahogyan a bikát vezetik az orrába fűzött kötélnél fogva.”
6.3.13. vers: Ahogyan az ökörfogat hajtója kötelet fűz ökrei orrába, hogy féken tartsa őket, úgy köti meg az Istenség Legfelsőbb Személyisége az embereket a Védákban felhangzó szavainak köteleivel, amelyek az emberi társadalom különféle rendjeinek [a brāhmaṇáknak, a kṣatriyáknak, a vaiśyáknak és a śūdráknak] a neveit és cselekedeteit írják le. E rendek tagjai félelmükben mindannyian imádják a Legfelsőbb Urat, saját mesterségük szerint megajándékozva Őt.
6.3.14-15. vers: Én, Yamarāja; Indra, a mennyek királya; Nirṛti; Varuṇa; Candra, a holdisten; Agni; az Úr Śiva; Pavana; az Úr Brahmā; Sūrya, a napisten; Viśvāsu; a nyolc Vasu; a Sādhyák; a Marutok; a Rudrák; a siddhák; Marīci és a többi nagy ṛṣi, az univerzum bizonyos területeinek fenntartói; a legkiválóbb félistenek Bṛhaspatival az élükön; valamint a Bhṛgu vezette nagy bölcsek mindannyian kétségtelenül mentesek vagyunk a természet két alsóbbrendű anyagi kötőerejének hatásától, a szenvedélytől és a tudatlanságtól. Azonban annak ellenére, hogy a jóság kötőerejében vagyunk, nem érthetjük meg az Istenség Legfelsőbb Személyisége cselekedeteit. Mit mondhatnánk akkor azokról, akik az illúzió hatása alatt csupán találgatásaikra hagyatkoznak, hogy megismerjék Istent?
6.3.16. vers: Ahogyan a test különféle részei nem láthatják a szemet, úgy az élőlények sem láthatják a Legfelsőbb Urat, aki Felsőlélekként jelen van mindenki szívében. Az élőlények sem érzékeikkel, sem elméjükkel, sem az életlevegővel, sem a szívben rejlő gondolatokkal, sem a szavak vibrációjával nem képesek meghatározni a Legfelsőbb Úr valódi helyzetét.
6.3.17. vers: Az Istenség Legfelsőbb Személyisége önellátó és teljesen független. Ő minden és mindenki Ura, beleértve az illuzórikus energiát is. Formával, valamint külső és belső tulajdonságokkal rendelkezik. Szolgáit, a vaiṣṇavákat, akik rendkívül szépek, az Övéhez hasonló testi vonások, transzcendentális tulajdonságok és transzcendentális természet jellemzik, s teljesen függetlenül járják e világot.
6.3.18. vers: Az Úr Viṣṇu szolgái, akiket még a félistenek is imádnak, ugyanolyan csodálatos külső vonásokkal rendelkeznek, mint Viṣṇu, és nagyon ritkán lehet látni őket. A viṣṇudūták megvédelmezik az Úr bhaktáit az ellenség kezétől, az irigyektől, sőt még az én hatalmamtól is, és megóvják őket a természet okozta csapásoktól.
6.3.19. vers: Az igazi vallásos elveket az Istenség Legfelsőbb Személyisége mondja ki. Ezeket az elveket nem hozhatják létre még a nagy ṛṣik sem, a legfelsőbb bolygók lakói, akik teljes mértékben a jóság kötőerejében élnek. Nem képesek erre a félistenek és a Siddhaloka vezetői sem, az asurákról, a közönséges emberi lényekről, a vidyādharákról és a cāraṇákról nem is beszélve.
6.3.20-21. vers: Az Úr Brahmā, Bhagavān Nārada, az Úr Śiva, a négy Kumāra, az Úr Kapila [Devahūti fia], Svāyambhuva Manu, Prahlāda Mahārāja, Janaka Mahārāja, Bhīṣma nagyatya, Bali Mahārāja, Śukadeva Gosvāmī és én magam ismerjük a vallás igazi elvét. Kedves szolgáim, ezt a transzcendentális vallásos elvet, amit bhāgavata-dharmának neveznek, s ami nem más, mint a Legfelsőbb Úr előtti meghódolás és az Iránta érzett szeretet, nem szennyezik be a természet anyagi kötőerői. Ez egy rendkívül bensőséges vallásos elv, amit közönséges emberi lények nehezen foghatnak fel. Ha azonban valaki a véletlen folytán szerencsés módon megérti, azonnal felszabadul, és hazatérhet, vissza Istenhez.
6.3.22. vers: Az odaadó szolgálat, aminek kezdetét az Úr szent nevének éneklése jelenti, a végső vallásos elv az emberi társadalomban élők számára.
6.3.23. vers: Kedves szolgáim, ti olyanok vagytok nekem, mint a fiaim! Nézzétek, milyen dicsőséges az Úr szent nevének éneklése! A bűnösök bűnöse, Ajāmila csak azért mondta ki, hogy a fiát hívja, és nem tudta, hogy az Úr szent nevét énekli. Az Úr szent nevét kiejtve azonban Nārāyaṇára emlékezett, s így azonnal megszabadult a halál köteleitől.
6.3.24. vers: Meg kell értenünk ebből, hogy az ember könnyen megszabadul minden bűnös visszahatástól, ha az Úr szent nevét énekli, valamint tulajdonságai és cselekedetei dicsőségét zengi. Ez az egyetlen javasolt folyamat ahhoz, hogy megszabaduljunk a bűnös visszahatásoktól. Még ha valaki helytelen kiejtéssel mondja is ki az Úr szent nevét, ha ezt sértés nélkül teszi, meg fog szabadulni az anyagi kötelékektől. Ajāmila rendkívül bűnös volt, de a halála órájában csak a szent nevet énekelte, és annak ellenére, hogy a fiát szólította, elérte a tökéletes felszabadulást, mert Nārāyaṇa nevére emlékezett.
6.3.25. vers: Yājñavalkyát, Jaiminit és a vallásos szentírások többi összeállítóját megtéveszti az Istenség Legfelsőbb Személyiségének illuzórikus energiája, ezért nem ismerhetik a tizenkét mahājana titkos, bizalmas vallási rendszerét, és nem érthetik meg az odaadó szolgálat végzésének vagy a Hare Kṛṣṇa mantra éneklésének transzcendentális értékét sem. Elméjük a Védákban — különösen a Yajur, a Sāma és a Ṛg Védában — említett rituális szertartásokhoz vonzódik, ezért értelmük teljesen eltompult. Így aztán egyedül azzal törődnek, hogy összegyűjtsék mindazt, ami azokhoz a rituális szertartásokhoz szükséges, amelyeknek gyümölcsei mind átmenetiek — például eljuttatják az embert a Svargalokára, ahol anyagi boldogság vár rá. Nem kedvelik a saṅkīrtana mozgalmat, ehelyett inkább a dharma, az artha, a kāma és a mokṣa érdekli őket.
6.3.26. vers: Mindezt végiggondolva az intelligens emberek úgy határoznak, hogy minden kedvező tulajdonság tárháza, a mindenki szívében jelen lévő Úr szent neveinek éneklésével, az odaadó szolgálat elfogadásával oldanak meg minden problémát. Az ilyen emberekre nem terjed ki büntető hatalmam. Általában sohasem követnek el bűnt, de ha tévedésből, zavarodottságukban vagy illúzió hatása alatt néha bűnbe is esnek, védelmet élveznek a bűnös visszahatásoktól, mert örökké a Hare Kṛṣṇa mantrát éneklik.
6.3.27. vers: „Kedves szolgáim, kérlek titeket, ne is menjetek a közelükbe, mert ezek a bhakták teljesen átadták magukat az Istenség Legfelsőbb Személyisége lótuszlábának! Mindenkivel egyenlően bánnak, s még a félistenek és a Siddhaloka lakói is a róluk szóló történeteket zengik. Kérlek benneteket, ne menjetek közel hozzájuk! Örökké az Istenség Legfelsőbb Személyiségének buzogánya védelmezi őket, ezért sem az Úr Brahmānak, sem nekem, sem az időtényezőnek nem áll hatalmunkban megbüntetni őket.”
6.3.28. vers: A paramahaṁsák olyan kiváló személyiségek, akik a legkevésbé sem vonzódnak az anyagi élvezethez, és akik az Úr lótuszlábának mézét isszák. Kedves szolgáim, csak azokat hozzátok elém, hogy megbüntessem őket, akik nem szeretik e méz ízét, akik nem keresik a paramahaṁsák társaságát, valamint akik ragaszkodnak a családi élethez és a világi élvezethez, ahhoz az úthoz, ami a pokolba vezet!
6.3.29. vers: Kedves szolgáim, egyedül azokat a bűnösöket hozzátok elém, akik a nyelvüket nem használják Kṛṣṇa szent nevének éneklésére és tulajdonságai dicsőítésére, akik a szívükben egyetlen egyszer sem emlékeznek Kṛṣṇa lótuszlábára, és akik fejüket egyszer sem hajtják meg az Úr Kṛṣṇa előtt! Azokat küldjétek hozzám, akik nem hajtják végre Viṣṇuval szembeni kötelességeiket, az emberi élet kizárólagos kötelességeit. Kérlek, hozzátok elém az összes ilyen ostobát és gazembert!
6.3.30. vers: [Ezután Yamarāja úgy vélve, hogy ő és szolgái sértést követtek el, a következőképpen könyörgött az Úr bocsánatáért:] „Ó, Uram! Szolgáim kétségtelenül bűnt követtek el azzal, hogy fogságba ejtettek egy olyan vaiṣṇavát, mint Ajāmila. Ó, Nārāyaṇa, ó, legfelsőbb és legősibb személyiség, kérlek, bocsáss meg nekünk! Tudatlanságunkban nem ismertük fel, hogy Ajāmila a Te szolgád, s így kétségtelenül vétkeztünk. Összetett kézzel a bocsánatodért esedezünk hát. Uram, Te végtelenül kegyes vagy, és minden jó tulajdonságot Magadénak mondhatsz, ezért kérlek, bocsáss meg nekünk! Tiszteletteljes hódolatunkat ajánljuk Neked!”
6.3.31. vers: Śukadeva Gosvāmī folytatta: „Kedves királyom! Az Úr szent nevének éneklése, a saṅkīrtana képes felszámolni a legnagyobb bűnök visszahatásait is, ezért az egész univerzumban ez a legkedvezőbb cselekedet. Kérlek, próbáld ezt megérteni, hogy mások is komolyan vegyék!”
6.3.32. vers: Aki örökké az Úr szent nevét énekli és hallgatja, valamint az Ő cselekedeteiről hall és beszél, az nagyon könnyen eljuthat a tiszta odaadó szolgálat szintjére, amely minden szennytől megtisztítja az ember szívét. Ezt a megtisztulást pusztán fogadalmak betartásával és a Védák rituális szertartásainak elvégzésével lehetetlen elérni.
6.3.33. vers: Azok a bhakták, akik szüntelenül az Úr Kṛṣṇa lótuszlábának mézét nyalogatják, a legkevésbé sem törődnek az anyagi cselekedetekkel, amelyeket az emberek az anyagi természet három kötőerejének hatása alatt hajtanak végre, s amelyek csak szenvedést okoznak. A bhakták sohasem hagyják el Kṛṣṇa lótuszlábát, hogy visszatérjenek az anyagi tettekhez. Mások azonban, akik a védikus szertartásokhoz ragaszkodnak — mert nem szolgálták az Úr lótuszlábát, s mert elragadják őket a kéjes vágyak —, néha vezekléseket hajtanak végre. Amiatt azonban, hogy nem tisztulnak meg teljesen, újra és újra visszatérnek bűnös tetteikhez.
6.3.34. vers: Amikor a yamadūták mesterük ajkairól az Úr, valamint neve, híre és tulajdonságai rendkívüli dicsőségéről hallottak, megdöbbentek. Azóta amint meglátnak egy bhaktát, rémület tölti el őket, és rá se mernek nézni többé.
6.3.35. vers: Amikor a nagy bölcs, Agastya, Kumbha fia a Malaya-hegyekben élt, s az Istenség Legfelsőbb Személyiségét imádta, meglátogattam őt. Ő mesélte el nekem ezt a bensőséges történetet.