HU/SB 6.5.44
44. VERS
- śrī-śuka uvāca
- pratijagrāha tad bāḍhaṁ
- nāradaḥ sādhu-sammataḥ
- etāvān sādhu-vādo hi
- titikṣeteśvaraḥ svayam
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
śrī-śukaḥ uvāca—Śrī Śukadeva Gosvāmī mondta; pratijagrāha—elfogadta; tat—az; bāḍham—legyen; nāradaḥ—Nārada Muni; sādhu-sammataḥ—aki egy elismert sādhu; etāvān—ennyire; sādhu-vādaḥ—illő egy szenthez; hi—valóban; titikṣeta—elviselheti; īśvaraḥ—bár képes megátkozni Prajāpati Dakṣát; svayam—maga.
FORDÍTÁS
Śrī Śukadeva Gosvāmī folytatta: Kedves királyom! Nārada Muni elismert szent, ezért Prajāpati Dakṣa átkának hallatán így válaszolt: „Tad bāḍham — Igen, amit mondasz, az jó. Elfogadom átkodat!” Ő is megátkozhatta volna Prajāpati Dakṣát, mivel azonban türelmes és kegyes sādhu volt, nem tette.
MAGYARÁZAT
A Śrīmad-Bhāgavatam (SB 3.25.21) kijelenti:
- titikṣavaḥ kāruṇikāḥ
- suhṛdaḥ sarva-dehinām
- ajāta-śatravaḥ śāntāḥ
- sādhavaḥ sādhu-bhūṣaṇāḥ
„Egy sādhura az jellemző, hogy türelmes, kegyes és barátságos minden élőlénnyel szemben. Nincsenek ellenségei, békés, engedelmeskedik a szentírásoknak, s minden tulajdonsága fenséges.” Nārada Muni a legkiválóbb a sādhuk, a bhakták között, ezért hogy felszabadíthassa Prajāpati Dakṣát, némán tűrte az átkot. Śrī Caitanya Mahāprabhu ezt az elvet tanította minden bhaktájának:
- tṛṇād api sunīcena
- taror api sahiṣṇunā
- amāninā mānadena
- kīrtanīyaḥ sadā hariḥ
„Énekeljük az Úr szent nevét alázatos elmével, tekintsük magunkat kevesebbnek az utcán heverő szalmaszálnál, legyünk türelmesebbek, mint egy fa, és minden hamis tekintélyérzettől mentesen álljunk készen arra, hogy minden tiszteletet megadjunk másoknak. Ilyen elmeállapotban mindig képesek leszünk énekelni az Úr szent nevét.” Śrī Caitanya Mahāprabhu utasításait követve azoknak, akik az Úr dicsőségét prédikálják az egész világon vagy az egész univerzumban, alázatosabbnak kell lenniük a fűszálnál és türelmesebbnek a fánál, mert a prédikátor élete nem könnyű, sőt számtalan akadállyal kell szembenéznie. Nemcsak megátkozzák, de néha bántalmazzák is. Amikor például Nityānanda Prabhu elment, hogy a két gonosz testvérnek, Jagāinak és Mādhāinak a Kṛṣṇa-tudatról prédikáljon, azok úgy megsebesítették, hogy fejéből vér folyt, Ő azonban türelmesen mégis felszabadította a két gazembert, akik tökéletes vaiṣṇavák lettek. Ez a prédikátor kötelessége. Az Úr Jézus Krisztus még a keresztre feszítést is elviselte. Abban tehát, hogy Nāradát megátkozták, nem volt semmi meglepő, és Nārada eltűrte az átkot.
Felmerülhet most az a kérdés, miért maradt ott Nārada Muni Prajāpati Dakṣával, és miért tűrte el minden vádját és átkát. Dakṣa felszabadítása végett tette volna? Igen, ez a válasz. Śrīla Viśvanātha Cakravartī Ṭhākura azt mondja, hogy miután Prajāpati Dakṣa megsértette Nārada Munit, Nārada Muninak azonnal távoznia kellett volna, ő azonban szándékosan ott maradt, hogy végighallgassa Dakṣa durva szavai, hogy Dakṣa kiadhassa dühét. Prajāpati Dakṣa nem volt közönséges ember, sok-sok jámbor cselekedet eredményét mondhatta a magáénak. Nārada Muni ezért arra számított, hogy átka után Dakṣa elégedetten és dühétől megszabadulva meg fogja bánni helytelen viselkedését, s így lehetőséget kap arra, hogy vaiṣṇava legyen és felszabaduljon. Amikor Jagāi és Mādhāi megsértették az Úr Nityānandát, az Úr Nityānanda csak állt türelmesen, ezért a két testvér a lótuszlábához borult, s mindketten megbánták tettüket. Ez volt az oka, hogy később tökéletes vaiṣṇava lett belőlük.
Így végződnek a Bhaktivedanta-magyarázatok a Śrīmad-Bhāgavatam Hatodik Énekének ötödik fejezetéhez, melynek címe: „Prajāpati Dakṣa megátkozza Nārada Munit”.