HU/SB 7.1.27
27. VERS
- yathā vairānubandhena
- martyas tan-mayatām iyāt
- na tathā bhakti-yogena
- iti me niścitā matiḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
yathā—mint; vaira-anubandhena—az állandó ellenségeskedés által; martyaḥ—egy ember; tat-mayatām—elmerülés Benne; iyāt—elérheti; na—nem; tathā—hasonló módon; bhakti-yogena—odaadó szolgálat által; iti—így; me—enyém; niścitā—határozott; matiḥ—vélemény.
FORDÍTÁS
Nārada Muni így folytatta: Az odaadó szolgálattal az ember nem tud olyan mélyen az Istenség Legfelsőbb Személyiségére gondolni, mint akkor, amikor az ellenségének tekinti Őt. Ez a véleményem.
MAGYARÁZAT
Śrīmān Nārada Muni, a legkiválóbb tiszta bhakta, Kṛṣṇa ellenségeit magasztalja, köztük Śiśupālát, mert az ő gondolataik mindig tökéletesen Kṛṣṇában merülnek el. Sőt azt gondolja, hogy neki magának nincs olyan erős késztetése, hogy szeretettel elmerüljön a Kṛṣṇa-tudatban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Kṛṣṇa ellenségei magasabb szinten állnak, mint Kṛṣṇa tiszta bhaktái. A Caitanya-caritāmṛtában (Ādi 5.205) Kṛṣṇadāsa Kavirāja Gosvāmī szintén ilyen alázatosan vélekedik magáról:
- jagāi mādhāi haite muñi se pāpiṣṭha
- purīṣera kīṭa haite muñi se laghiṣṭha
„Bűnösebb vagyok Jagāinál és Mādhāinál, és hitványabb vagyok az ürülékben mászó férgeknél.” Egy tiszta bhakta mindig azt gondolja magáról, hogy mindenkinél rosszabb. Ha egy bhakta Śrīmatī Rādhārāṇīhoz fordul, hogy felajánlja szolgálatát Kṛṣṇának, még Śrīmatī Rādhārāṇī is azt gondolja, hogy ez a bhakta jobb Nála. Nārada Muni így azt mondja, hogy véleménye szerint Kṛṣṇa ellenségei jobb helyzetben vannak, hiszen amiatt, hogy el akarják pusztítani, teljesen elmélyülnek Kṛṣṇáról szóló gondolataikban, ahogyan a nagyon kéjvágyó ember is mindig a nőkre és az ő társaságukra gondol.
Ezzel kapcsolatban a legfontosabb gondolat az, hogy az embernek napi huszonnégy órán át örökké mélyen Kṛṣṇára kell gondolnia. Sok bhakta halad a rāga-mārgán, amely Vṛndāvanában nyilvánul meg. Akár a dāsya-rasában, akár a sakhya-rasában, a vātsalya-rasában vagy a mādhurya-rasában vannak, Kṛṣṇa bhaktái mindig Kṛṣṇára gondolnak. Amikor Kṛṣṇa elhagyja Vṛndāvanát, s a teheneket legelteti az erdőben, a mādhurya-rasában lévő gopīk mindig arra gondolnak, hogyan sétál Kṛṣṇa az erdőben. Talpai oly puhák, hogy a gopīk nem mernék lótuszlábát puha keblükön tartani, mert nagyon durvának tartják ahhoz, hogy Kṛṣṇa lótuszlába rajta nyugodjon. E lótuszlábak azonban most az erdőben barangolnak, amely tövises növényekkel van teli. Ilyen gondolatokba merülnek otthon a gopīk, noha Kṛṣṇa távol van tőlük. Amikor Kṛṣṇa a pajtásaival játszik, Yaśodā mama is nagyon aggódik, mert arra gondol, hogy Kṛṣṇa örökké csak játszik, és nem eszik eleget, s egészen biztosan le fog gyengülni. Ezek a példák a Kṛṣṇa szolgálatában érzett magas szintű eksztázist szemléltetik, amelyek Vṛndāvanában nyilvánulnak meg. Ezt a szolgálatot magasztalja közvetve ebben a versben Nārada Muni. Azt ajánlja — különösen a feltételekhez kötött lelkeknek —, hogy valahogyan mindig gondoljanak Kṛṣṇára, mert ez megmenti majd őket az anyagi lét minden veszedelmétől. A Kṛṣṇáról szóló gondolatokban való teljes elmélyülés a bhakti-yoga legmagasabb szintjét jelenti.