HU/SB 7.14.11
11. VERS
- āśvāghānte ’vasāyibhyaḥ
- kāmān saṁvibhajed yathā
- apy ekām ātmano dārāṁ
- nṛṇāṁ svatva-graho yataḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
ā—egészen addig; śva—a kutya; agha—bűnös állatok vagy élőlények; ante avasāyibhyaḥ—a caṇḍāláknak, az emberek legaljának (a kutyaevőknek és disznóevőknek); kāmān—az életszükségletek; saṁvibhajet—el kell osztania; yathā—amennyire (megérdemlik); api—még; ekām—egy; ātmanaḥ—saját; dārām—a feleség; nṛṇām—az embereknek; svatva-grahaḥ—a feleségre úgy kell tekintenünk, mintha azonos lenne velünk; yataḥ—ami miatt.
FORDÍTÁS
A családos embernek gondoskodnia kell minden kutyáról, bűnös emberről és érinthetetlenről, köztük a caṇḍālákról [kutyaevőkről] is, hogy megkapják, amire szükségük van. Még a feleségét is, akihez nagyon bensőséges kapcsolat fűzi, ajánlja fel arra, hogy fogadja a vendégeket és a véletlen látogatókat.
MAGYARÁZAT
Noha napjaink társadalmában a kutyát a ház népéhez tartozónak tekintik, a családi élet védikus rendszerében a kutya érinthetetlen. Ahogyan ez a vers leírja, gondoskodnunk kell róla, hogy elegendő élelmet kapjon, de nem szabad engednünk, hogy bemenjen a házba, a hálószobáról nem is beszélve. A kaszton kívüliek és az érinthetetlen caṇḍālák számára szintén biztosítanunk kell az élet szükségleteit. Az ezzel kapcsolatban használt szó a yathā, ami azt jelenti, hogy „amennyire megérdemlik”. A kaszton kívülieknek nem szabad több pénzt adnunk, mint amennyire szükségük van, másképp csak rossz célra költik. Mostanában az alacsony szinten álló embereket általában nagyon jól megfizetik, de ezek az emberek ahelyett, hogy arra fordítanák ezt a többletpénzt, hogy művelődjenek és fejlődjenek az életben, borivásra és hasonló bűnök elkövetésére költik. A Bhagavad-gītā (BG 4.13) így ír: cātur-varṇyaṁ mayā sṛṣṭaṁ guṇa-karma-vibhāgaśaḥ. Az emberi társadalmat az emberek munkája és tulajdonságai alapján négy csoportra kell osztani. A legalacsonyabb rendű tulajdonságokkal rendelkezők nem végezhetnek olyan munkát, amihez magasabb szintű értelemre van szükség. Azonban annak ellenére, hogy ennek az emberek tettei és tulajdonságai alapján történő felosztásnak léteznie kell, a vers azt mondja, hogy mindenkinek meg kell kapnia azt, amire szüksége van az életében. Napjainkban a kommunisták amellett állnak, hogy mindenki számára biztosítani kell a létminimumot, de csak az emberi lényekkel törődnek, az alacsonyabb rendű állatokkal nem. A Bhāgavatam elvei azonban olyan nagylelkűek, hogy azt javasolják: mindenkinek, legyen ember vagy állat, meg kell kapnia azt, ami léte fenntartásához szükséges, jó vagy rossz tulajdonságaitól függetlenül.
Annak, hogy az embernek még saját feleségét is mások szolgálatába kell állítania, az a célja, hogy fokozatosan lemondjon arról a bensőséges kapcsolatról illetve rendkívül erős ragaszkodásról, ami a feleségéhez köti, s aminek hatására a feleségét a jobbik felének vagy saját magával azonosnak tekinti. Korábban arról olvashattunk, hogy a tulajdonjog felfogását — még azt a gondolatot is, hogy a családunk tulajdonosai vagyunk — el kell vetnünk. Annak, hogy a születés és halál körforgásában raboskodunk, az anyagi élet álma az oka, ezért fel kell adnunk ezt az álmot. Ez a vers azt javasolja, hogy az embernek ebben a létformában le kell mondania a felesége iránti ragaszkodásról.