HU/SB 7.14.39


Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


39. VERS

dṛṣṭvā teṣāṁ mitho nṛṇām
avajñānātmatāṁ nṛpa
tretādiṣu harer arcā
kriyāyai kavibhiḥ kṛtā


SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

dṛṣṭvā—miután valóban látta; teṣām—a brāhmaṇák és a vaiṣṇavák között; mithaḥ—kölcsönösen; nṛṇām—az emberi társadalomnak; avajñāna-ātmatām—kölcsönösen tiszteletlen viselkedés; nṛpa—ó, király; tretā-ādiṣu—a Tretā-yugától kezdve; hareḥ—az Istenség Legfelsőbb Személyiségének; arcā—a mūrti-imádat (a templomban); kriyāyai—az imádat módszerének bevezetése érdekében; kavibhiḥ—művelt emberek által; kṛtā—végrehajtott.


FORDÍTÁS

Kedves királyom! Amikor a nagy bölcsek és szentek a Tretā-yuga kezdetén látták, hogy a brāhmaṇák és vaiṣṇavák között a kapcsolatok kölcsönösen tiszteletlenné válnak, bevezették a templomi mūrti-imádatot, annak minden kellékével.


MAGYARÁZAT

A Śrīmad-Bhāgavatam (SB 12.3.52) így ír:

kṛte yad dhyāyato viṣṇuṁ
tretāyāṁ yajato makhaiḥ
dvāpare paricaryāyāṁ
kalau tad dhari-kīrtanāt

„Azt, amire a Satya-yugában Viṣṇun meditálva, a Tretā-yugában áldozatokat végezve, a Dvāpara-yugában pedig az Úr lótuszlábát szolgálva tett szert az ember, a Kali-yugában is elérheti pusztán a Hare Kṛṣṇa mahā-mantra éneklésével.” A Satya-yugában mindenki fejlett lelki szinten állt, ezért a nagy személyiségek nem irigykedtek egymásra. A korok előrehaladtával azonban az anyagi szennyeződések miatt még a brāhmaṇák és a vaiṣṇavák között is lassanként tiszteletlen kapcsolatok alakultak ki. Egy fejlett vaiṣṇavát valójában jobban kell tisztelni, mint Viṣṇut. A Padma Purāṇa elmondja: ārādhanānāṁ sarveṣāṁ viṣṇor ārādhanaṁ param, minden imádat közül az Úr Viṣṇu imádata a legjobb. Tasmāt parataraṁ devi tadīyānāṁ samarcanam: a vaiṣṇava imádata azonban még Viṣṇu imádatánál is jobb.

Hajdanán minden cselekedetet Viṣṇuval kapcsolatban hajtottak végre, de a Satya-yugát követően a vaiṣṇavák között feltűntek a tiszteletlen kapcsolatok szimptómái. Śrīla Bhaktivinoda Ṭhākura azt mondta, hogy a vaiṣṇava az, aki segít másoknak abban, hogy vaiṣṇavákká váljanak. A másokat vaiṣṇavákká változtató személyiségekre jó példa Nārada Muni. Az a vaiṣṇava, aki másokat megtérít s vaiṣṇavákká változtat, imádatra méltó, az anyagi szennyeződésnek köszönhetően azonban előfordul, hogy más, alacsonyabb szinten álló vaiṣṇavák tiszteletlenek egy ilyen kiemelkedő vaiṣṇavával szemben. Amikor a nagy szentek látták ezt a szennyeződést, bevezették a templomi mūrti-imádatot. Mindez a Tretā-yugában kezdődött el, s a Dvāpara-yugában különösen szembetűnő volt (dvāpare paricaryāyāṁ). A Kali-yugában azonban az emberek elhanyagolják a mūrti-imádatot, ezért a Hare Kṛṣṇa mantra éneklése sokkal hatásosabb, mint a mūrti-imádat. Śrī Caitanya Mahāprabhu gyakorlati példát mutatott erre azzal, hogy nem létesített templomokat vagy állított be mūrtikat, hanem nagylelkűen bevezette a saṅkīrtana mozgalmat. A Kṛṣṇa-tudat prédikátorainak ezért nagyobb hangsúlyt kell fektetniük a saṅkīrtana mozgalomra, s ezt különösen a transzcendentális irodalom széles körben való terjesztésével tehetik meg. Ez segíti a saṅkīrtana mozgalmat. Ha van lehetőség a mūrti-imádatra, alapíthatunk sok-sok központot, de általában véve a transzcendentális irodalom terjesztését jobban kell hangsúlyoznunk, mert ez nagyobb hatással képes az embereket Kṛṣṇa-tudatossá változtatni.

A Śrīmad-Bhāgavatam (SB 11.2.47) így ír:

arcāyām eva haraye
pūjāṁ yaḥ śraddhayehate
na tad-bhakteṣu cānyeṣu
sa bhaktaḥ prākṛtaḥ smṛtaḥ

„Azt, aki nagy hittel imádja a mūrtit a templomban, de nem tudja, hogyan kell viselkedni a bhaktákkal és a többi emberrel, prākṛta-bhaktának vagy kaniṣṭha-adhikārīnak hívják.” A prākṛta-bhakta, a kezdő bhakta még anyagi szinten áll. Kétségtelen, hogy imádja a mūrtit, de nem tudja értékelni a tiszta bhakták cselekedeteit. Valóban volt már rá példa, hogy kezdő bhakták megbíráltak még egy olyan felhatalmazott bhaktát is, aki a Kṛṣṇa-tudat missziójának prédikálásával szolgálta az Urat. Viśvanātha Cakravartī Ṭhākura így ír az ilyen kezdőkről: sarva-prāṇi-sammānanāsamarthānām avajñā spardhādimatāṁ tu bhagavat-pratimaiva pātram ity āha. Akik képtelenek arra, hogy helyesen értékeljék a hiteles bhakták cselekedeteit, azok számára a mūrti-imádat az egyetlen út a lelki fejlődéshez. A Caitanya-caritāmṛta (Antya 7.11) érthetően kijelenti: kṛṣṇa-śakti vinā nahe tāra pravartana. Kṛṣṇa felhatalmazása nélkül senki sem képes arra, hogy az Úr szent nevét prédikálja szerte a világon. Ám a kezdő bhakták, a kaniṣṭha-adhikārīk, akik az odaadó szolgálat alacsonyabb szintjein állnak, megkritizálják az ilyen bhaktákat. Számukra rendkívül ajánlatos, hogy végezzék a mūrti-imádatot.