HU/SB 7.2.44
44. VERS
- suyajño nanv ayaṁ śete
- mūḍhā yam anuśocatha
- yaḥ śrotā yo ’nuvakteha
- sa na dṛśyeta karhicit
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
suyajñaḥ—a király, akit Suyajñának hívtak; nanu—valójában; ayam—ezt; śete—fekszik; mūḍhāḥ—ó, ostoba emberek; yam—akiért; anuśocatha—sírtok; yaḥ—ő, aki; śrotā—a hallgató; yaḥ—ő, aki; anuvaktā—a beszélő; iha—ebben a világban; saḥ—ő; na—nem; dṛśyeta—látható; karhicit—bármikor.
FORDÍTÁS
Yamarāja folytatta: Ó, kesergők, mind ostobák vagytok! Az a Suyajña nevezetű ember, akit sirattok, még mindig előttetek fekszik, nem ment el sehová. Miért búsultok hát? Eddig hallotta szavatokat, és válaszolt nektek, de most, hogy nem találjátok őt, siránkoztok. Viselkedésetek ellentmondásos, mert valójában sohasem láttátok a testben azt a személyt, aki hallott titeket és válaszolt nektek. Semmi szükség rá, hogy keseregjetek, hiszen a test, amit mindig is láttatok, itt fekszik előttetek.
MAGYARÁZAT
Ezt a tanítást, melyet Yamarāja egy kisfiúként megjelenve adott át, még a közönséges ember is könnyen megértheti. A közönséges emberek, akik a testet tartják az önvalónak, kétségtelenül állatokhoz hasonlíthatók (yasyātma-buddhiḥ kuṇape tridhātuke... sa eva go-kharaḥ (SB 10.84.13)). De még az egyszerű ember is megértheti, hogy halála után az élőlény eltávozik. Noha a test még mindig jelen van, a halott ember rokonai azért siránkoznak, mert rokonuk eltávozott, hiszen a közönséges emberek látják a testet, ám a lelket nem. Ahogy a Bhagavad-gītā (BG 2.13) leírja, dehino ’smin yathā dehe: a lélek, a test tulajdonosa belül van. A halál után, amikor az orrlyukakban megszűnik a légzés, az ember megértheti, hogy a testben lakozó személy, aki hallott és válaszolt, most eltávozott. A közönséges ember levonja a végkövetkeztetést, hogy a szellemi lélek különbözik a testtől, s távozott. Így hát még a közönséges ember is magához térhet, s megértheti, hogy sohasem látta a valódi személyt, aki a testben lakozott, aki hallott és válaszolt. Miért kellene siratnia azt, akit sohasem látott?