HU/SB 7.5.11
11. VERS
- śrī-prahrāda uvāca
- paraḥ svaś cety asad-grāhaḥ
- puṁsāṁ yan-māyayā kṛtaḥ
- vimohita-dhiyāṁ dṛṣṭas
- tasmai bhagavate namaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
śrī-prahrādaḥ uvāca—Prahlāda Mahārāja válaszolt; paraḥ—egy ellenség; svaḥ—egy rokon vagy egy barát; ca—szintén; iti—így; asat-grāhaḥ—anyagi életfelfogás; puṁsām—személyeké; yat—akié; māyayā—a külső energia által; kṛtaḥ—teremtett; vimohita—megtévesztett; dhiyām—akiknek az értelme; dṛṣṭaḥ—a gyakorlatban tapasztalt; tasmai—Neki; bhagavate—az Istenség Legfelsőbb Személyisége; namaḥ—tiszteletteljes hódolatom.
FORDÍTÁS
Prahlāda Mahārāja így válaszolt: Hadd ajánljam tiszteletteljes hódolatomat az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, akinek külső energiája az emberek értelmét megtévesztve létrehozta a „barátom” és „ellenségem” megkülönböztetéseket! Most mindezt magam tapasztalom, noha hallottam már erről a hiteles forrásokból.
MAGYARÁZAT
A Bhagavad-gītā (BG 5.18) kijelenti:
- vidyā-vinaya-sampanne
- brāhmaṇe gavi hastini
- śuni caiva śvapāke ca
- paṇḍitāḥ sama-darśinaḥ
„Az alázatos bölcsek igaz tudásuk révén egyenlőnek látják a tanult és szelíd brāhmaṇát, a tehenet, az elefántot, a kutyát és a kutyaevőt [kaszton kívülit] is.” A paṇḍiták, azok, akik valóban tanultak — a kiegyensúlyozott, fejlett bhakták, akik mindenről teljes tudással rendelkeznek —, egyetlen élőlényt sem tekintenek ellenségnek vagy barátnak. Széles látókörüknek köszönhetően inkább mindent Kṛṣṇa részének látnak, ahogy azt Śrī Caitanya Mahāprabhu is megerősíti (jīvera ’svarūpa’haya — kṛṣṇera ’nitya-dāsa’). Minden élőlény a Legfelsőbb Úr része, ezért az a feladata, hogy szolgálja az Urat, éppen úgy, ahogy a test minden részének is az egész testet kell szolgálnia.
Minden élőlény a Legfelsőbb Úr szolgája, ezért valamennyien azonosak, ám egy vaiṣṇava természetes alázatosságában minden más élőlényt prabhunak szólít. A többi szolgát mind olyan fejlettnek látja, akiktől sokat kell tanulnia, ezért az Úr minden bhaktáját prabhunak, mesternek tekinti. Noha mindenki az Úr szolgája, egy vaiṣṇava szolga alázatosságának köszönhetően a másik szolgát a mesterének tartja. A mester megértése a lelki tanítómester megértésével kezdődik.
- yasya prasādād bhagavat-prasādo
- yasyāprasādān na gatiḥ kuto ’pi
„A lelki tanítómester kegyéből az ember megkapja Kṛṣṇa áldását, míg a kegye nélkül nincs lehetősége a fejlődésre.”
- sākṣād-dharitvena samasta-śāstrair
- uktas tathā bhāvyata eva sadbhiḥ
- kintu prabhor yaḥ priya eva tasya
- vande guroḥ śrī-caraṇāravindam
„A lelki tanítómestert éppen úgy kell becsülni, mint a Legfelsőbb Urat, mert ő az Úr legbensőségesebb szolgája. Ezt minden kinyilatkoztatott szentírás jóváhagyja, és minden hiteles szaktekintély követi. Ezért tiszteletteljes hódolatomat ajánlom az ilyen lelki tanítómester lótuszlábának, aki Śrī Hari [Kṛṣṇa] igaz képviselője.” A lelki tanítómester, Isten szolgája az Úr legbensőségesebb szolgálatát végzi, vagyis kiszabadítja a feltételekhez kötött lelket māyā béklyóiból, ahol az emberek úgy gondolkodnak, hogy „ez az ellenségem, ez pedig a barátom”. Valójában az Istenség Legfelsőbb Személyisége minden élőlény barátja, s minden élőlény a Legfelsőbb Úr örök szolgája. Az Istennel való azonosság csak e megértés alapján lehetséges, nem pedig úgy, hogy azt gondoljuk, hogy mindannyian Istenek vagy Istennel egyenlőek vagyunk. Az igazi megértés az, hogy Isten a legfelsőbb mester, és mi mind az Ő szolgái vagyunk, ezért valamennyien azonos szinten állunk. Prahlāda Mahārāja ezt már megtanulta lelki tanítómesterétől, Nāradától, most mégis megdöbbent, hogyan tekinthet egy megtévedt lélek valakit az ellenségének, mást pedig a barátjának.
Amíg valaki az ellentétek filozófiáját fogadja el, azt gondolván, hogy valaki a barátja, másvalaki pedig az ellensége, addig úgy kell rá tekinteni, hogy māyā béklyói tartják fogva. A māyāvādī filozófus, aki azt hiszi, hogy minden élőlény Isten, és ezért mind azonosak vagyunk, szintén téved. Senki sem egyenlő Istennel. A szolga nem lehet egyenrangú a mesterrel. A vaiṣṇava filozófia szerint a mester is egyén, és a szolgák szintén egyének, ám a mester és a szolga közötti különbség még a felszabadult szinten is megmarad. Feltételekhez kötött állapotban azt gondoljuk, hogy néhány élőlény a barátunk, míg mások az ellenségeink, s így kettősségben élünk. A felszabadult szinten azonban felfogásunk az, hogy Isten a mester, és minden élőlény azonos, mert mindannyian Isten szolgái.