HU/SB 7.5.51
51. VERS
- tatheti guru-putroktam
- anujñāyedam abravīt
- dharmo hy asyopadeṣṭavyo
- rājñāṁ yo gṛha-medhinām
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
tathā—ily módon; iti—így; guru-putra-uktam—Ṣaṇḍa és Amarka, Śukrācārya fiai tanácsát; anujñāya—elfogadva; idam—ezt; abravīt—mondta; dharmaḥ—a kötelesség; hi—valójában; asya—Prahlādának; upadeṣṭavyaḥ—tanítani; rājñām—a királyoké; yaḥ—ami; gṛha-medhinām—akik a családi élethez vonzódnak.
FORDÍTÁS
Hiraṇyakaśipu meghallgatta és elfogadta Ṣaṇḍának és Amarkának, lelki tanítómestere fiainak a javaslatát, és arra kérte őket, hogy tanítsák Prahlādát a királyi családok kötelességeinek rendszerére.
MAGYARÁZAT
Hiraṇyakaśipu azt akarta, hogy Prahlāda Mahārājából diplomata királyt neveljenek, hogy uralkodni tudjon a birodalom, az ország vagy a világ felett, de ne tanítsák lemondásra, s ne adjanak neki tanácsokat az élet lemondott rendjével kapcsolatban. A dharma szó itt nem valamilyen vallásos hitre utal. A vers egyértelműen kijelenti: dharmo hy asyopadeṣṭavyo rājñāṁ yo gṛha-medhinām. Kétféle királyi család van: az egyiknek a tagjai egyedül a családi élethez ragaszkodnak, a másik pedig rājarṣikból, olyan királyokból áll, akik annak ellenére, hogy uralkodói hatalom van a kezükben, olyanok, mint a nagy szentek. Prahlāda Mahārāja rājarṣi akart lenni, Hiraṇyakaśipu azonban érzékkielégítéshez ragaszkodó királyt akart nevelni belőle (gṛha-medhinām). Az āryan rendszerben éppen ezért a varṇāśrama-dharmával találkozunk, amelyben mindenki a társadalom varṇa (brāhmaṇa, kṣatriya, vaiśya, śūdra) és āśrama (brahmacarya, gṛhastha, vānaprastha és sannyāsa) csoportjaiban betöltött helyzete alapján részesül oktatásban.
Egy bhakta, aki az odaadó szolgálat végzésétől megtisztult, mindig transzcendentális helyzetben van, s az anyagi tulajdonságok fölött áll. Prahlāda Mahārāja és Hiraṇyakaśipu között az volt a különbség, hogy Hiraṇyakaśipu az anyagi ragaszkodás szintjén akarta tartani Prahlādát, míg Prahlāda az anyagi természet kötőerői felett állt. Annak, aki az anyagi természet irányítása alatt áll, más a kötelessége, mint annak, aki nem áll ezen irányítás alatt. Az egyén igazi dharmáját, kötelességét a Śrīmad-Bhāgavatam (SB 6.3.19) írja le (dharmaṁ tu sākṣād bhagavat-praṇītam). Ahogy Dharmarāja, azaz Yamarāja elmondta szolgáinak, az élőlény lelki lény, ezért kötelessége is lelki. Az igazi dharma az, amit a Bhagavad-gītā (BG 18.66) tanácsol: sarva-dharmān parityajya mām ekaṁ śaraṇaṁ vraja. Fel kell adnunk anyagi kötelességeinket, éppen úgy, ahogy anyagi testünket is el kell hagynunk. Bármi is a kötelességünk — még ha a varṇāśrama rendszeren belül végezzük is —, fel kell hagynunk vele, és lelki feladatainknak kell eleget tennünk. Igazi dharmánkat, kötelességünket Śrī Caitanya Mahāprabhu határozta meg. Jīvera ’svarūpa’ haya —— kṛṣṇera ’nitya-dāsa’: minden élőlény Kṛṣṇa örök szolgája. Ez az ember valódi kötelessége.