HU/SB 7.6.9
9. VERS
- ko gṛheṣu pumān saktam
- ātmānam ajitendriyaḥ
- sneha-pāśair dṛḍhair baddham
- utsaheta vimocitum
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
kaḥ—mi; gṛheṣu—a családi élethez; pumān—ember; saktam—nagyon ragaszkodó; ātmānam—ő maga, a lélek; ajita-indriyaḥ—aki nem győzte le az érzékeket; sneha-pāśaiḥ—a szeretet kötelékeivel; dṛḍhaiḥ—nagyon erős; baddham—megkötözött kéz és láb; utsaheta—képes; vimocitum—megszabadulni az anyagi kötelékektől.
FORDÍTÁS
Ki az, aki annak ellenére, hogy képtelen féken tartani az érzékeit, s emiatt túlságosan ragaszkodik a családi élethez, magától meg tudna szabadulni? A ragaszkodó családos embert a családja [a felesége, a gyermekei és a többi rokona] iránti szeretet kötelei hihetetlenül erősen gúzsba kötik.
MAGYARÁZAT
Prahlāda Mahārāja első javaslata az volt: kaumāra ācaret prājño dharmān bhāgavatān iha (SB 7.6.1). „Aki kellőképpen értelmes, annak emberi testét egészen élete kezdetétől — azaz kora gyermekkorától — arra kell használnia, hogy minden más elfoglaltságról lemondva az odaadó szolgálat tetteit végezze.” A dharmān bhāgavatān szavak az Istenség Legfelsőbb Személyiségéhez fűződő kapcsolatunk felelevenítésének vallásos elvét jelentik. Ennek érdekében Kṛṣṇa személyesen azt a tanácsot adja, hogy sarva-dharmān parityajya mām ekaṁ śaraṇaṁ vraja (BG 18.66): „Adj fel minden más kötelességet, és hódolj meg Nekem!” Az anyagi világban élve számtalan kötelességet találunk ki magunknak a sok-sok izmus címszava alatt, ám valódi kötelességünk az, hogy kiszabaduljunk a születés, a halál, az öregkor és a betegség körforgásából. Az embernek ezért először az anyagi béklyóktól kell megmenekülnie, különösen a családi élettől. A családi élet valójában egyfajta engedményt jelent az anyagi dolgokhoz ragaszkodó emberek számára, amely bizonyos szabályok követése mellett lehetővé teszi az érzékkielégítést. Másképp azonban nincs szükség arra, hogy valaki családot alapítson.
Mielőtt valaki megházasodik, brahmacārīként kell tanulnia a guru felügyelete alatt, akinek otthonát guru-kulának hívják. Brahmacārī guru-kule vasan dānto guror hitam (SB 7.12.1). A brahmacārī kezdettől fogva azt tanulja, hogy mindent fel kell áldoznia a guruért. Házról házra járva, minden nőt anyjának szólítva koldulnia kell, és mindazt, amit összegyűjt, a gurunak kell adnia. Ily módon megtanulja, hogyan uralkodjon az érzékein, és hogyan áldozzon mindent fel a guru érdekében. Amikor mindent megtanult, ha akar, megházasodhat. Belőle azonban nem egy közönséges gṛhastha lesz, aki csupán azt tanulta meg, hogyan elégítse ki az érzékeit. Egy képzett gṛhastha fokozatosan le tud mondani a családi életről, s aztán az erdőbe vonul, hogy még inkább megvilágosodjon a lelki életet illetően, majd végül a sannyāsa rendbe lép. Prahlāda Mahārāja elmagyarázta az apjának, hogy ahhoz, hogy az ember megszabaduljon minden anyagi aggodalomtól, az erdőbe kell vonulnia. Hitvātma-pātaṁ gṛham andha-kūpam. Le kell mondania a családos életről, ami csak arra jó, hogy az ember egyre mélyebbre süllyedjen, az anyagi lét legsötétebb régiói felé. Az első tanács tehát az, hogy az embernek le kell mondania a családi életről (gṛham andha-kūpam). Ha azonban valaki megzabolázatlan érzékei miatt mégis inkább a családos élet sötét kútjában akar maradni, akkor felesége, gyermeke, szolgái, háza, pénze és egyebei iránti szeretetének kötelékei egyre szorosabban tartják majd fogva. Az ilyen ember nem szabadulhat ki az anyagi kötelékek közül. A gyermekeket éppen ezért kora gyermekkoruktól fogva úgy kell tanítani, hogy első osztályú brahmacārī legyen belőlük, s akkor a jövőben képesek lesznek majd lemondani a családi életről.
Ahhoz, hogy valaki hazatérjen, vissza Istenhez, teljesen meg kell szabadulnia az anyagi ragaszkodástól. A bhakti-yoga ezért vairāgya-vidyā, az a tudomány, amely segíthet az embernek abban, hogy megundorodjon az anyagi élvezettől.
- vāsudeve bhagavati
- bhakti-yogaḥ prayojitaḥ
- janayaty āśu vairāgyaṁ
- jñānaṁ ca yad ahaitukam
„Az Istenség Személyiségének, Śrī Kṛṣṇának végzett odaadó szolgálat által az ember azonnal indokolatlan tudásra tesz szert, s eltávolodik a világtól.” (SB 1.2.7) Ha valaki élete kezdetétől odaadó szolgálatot végez, könnyen eljut a vairāgya-vidyāig, vagyis az asaktiig, az elkülönülésig, és jitendriya válik belőle, aki uralkodni képes az érzékein. Aki tökéletesen elmélyed az odaadó szolgálatban, azt éppen ezért gosvāmīnak vagy svāmīnak, az érzékek urának nevezik. Ha valaki nem ura az érzékeinek, nem szabad az élet lemondott rendjébe, a sannyāsa rendbe lépnie. Az anyagi test létrejöttének oka az érzéki élvezetre irányuló erős hajlam. Teljes tudás nélkül lehetetlen közömbössé válnunk az érzéki élvezet iránt, ám amíg nem érjük el ezt a szintet, nem vagyunk alkalmasak arra, hogy hazatérjünk, vissza Istenhez.