HU/SB 7.7.42
42. VERS
- sukhāya duḥkha-mokṣāya
- saṅkalpa iha karmiṇaḥ
- sadāpnotīhayā duḥkham
- anīhāyāḥ sukhāvṛtaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
sukhāya—hogy egy úgynevezett magasabb színvonalú élet révén boldog legyen; duḥkha-mokṣāya—hogy megszabaduljon a szenvedéstől; saṅkalpaḥ—az eltökéltség; iha—ebben a világban; karmiṇaḥ—az anyagi gyarapodásra törekvő élőlénynek; sadā—mindig; āpnoti—eléri; īhayā—cselekedettel vagy ambícióval; duḥkham—csak boldogtalanságot; anīhāyāḥ—és mivel nem vágyik anyagi gyarapodásra; sukha—boldogsággal; āvṛtaḥ—befedett.
FORDÍTÁS
Ebben az anyagi világban minden materialista arra vágyik, hogy boldog legyen és kevesebb szenvedésben legyen része, és ennek megfelelően cselekszik. Valójában azonban addig boldog az ember, amíg nem törekszik rá — amint azért cselekszik, hogy boldog legyen, nyomorúsága elkezdődik.
MAGYARÁZAT
Az anyagi természet törvényei minden feltételekhez kötött lelket leláncolnak. Ezt a Bhagavad-gītā is elmondja (prakṛteḥ kriyamāṇāni guṇaiḥ karmāṇi sarvaśaḥ (BG 3.27)). Mindenki az anyagi természettől kapott egy bizonyos fajta testet, az Istenség Legfelsőbb Személyisége utasítása alapján.
- īśvaraḥ sarva-bhūtānāṁ
- hṛd-deśe ’rjuna tiṣṭhati
- bhrāmayan sarva-bhūtāni
- yantrārūḍhāni māyayā
„Ó, Arjuna, a Legfelsőbb Úr mindenki szívében jelen van. Ő irányítja az élőlények vándorútját, akik az anyagi energia szekerén ülnek.” (BG 18.61) Az Istenség Legfelsőbb Személyisége, a Felsőlélek jelen van mindenki szívében, és vágyaiknak megfelelően lehetőséget nyújt az élőlényeknek, hogy a különféle testekben ambícióik szerint cselekedjenek. A test egy eszközhöz hasonlít, amelynek a segítségével az élőlény a boldogság utáni hamis vágyai szerint tevékenykedik, s így a különféle szintű életformákban a születés, a halál, az öregkor és a betegség kínjaitól szenved. Tetteit mindenki valamilyen tervvel és törekvéssel kezdi, de attól kezdve, hogy tervei megvalósításába kezd, egészen addig, míg be nem fejezi őket, soha nincs része boldogságban. Sőt, ennek éppen az ellenkezője történik: amint valaki hozzákezd, hogy tervei szerint cselekedjen, gyötrelmes élete kezdetét veszi. Nem szabad tehát arra törekednünk, hogy megszüntessük a boldogtalanságot okozó körülményeket az életben, mert semmit sem tehetünk. Ahaṅkāra-vimūḍhātmā kartāham iti manyate (BG 3.27). Noha egyszerűen csak alaptalan nagyravágyásból cselekszünk, azt hisszük, hogy tetteinkkel javíthatunk anyagi helyzetünkön. A Védák azt tanácsolják, hogy ne is próbálkozzunk növelni a boldogságot és enyhíteni a szenvedést: minden törekvésünk hiábavaló. Tasyaiva hetoḥ prayateta kovidaḥ. Az önmegvalósítás érdekében kell cselekednünk, nem pedig az anyagi gyarapodásért, amelyet lehetetlen fokozni. Minden erőfeszítés nélkül meg fogjuk kapni azt a boldogságot és azt a szenvedést, amit a sors számunkra elrendelt, és ezen nem tudunk változtatni. Jobb tehát, ha az időnket arra használjuk, hogy fejlődjünk a Kṛṣṇa-tudat lelki életében. Nem szabad elvesztegetnünk értékes emberi életünket. Arra kell inkább használnunk, hogy kifejlesszük Kṛṣṇa-tudatunkat, anélkül hogy az úgynevezett boldogságra vágynánk.