HU/SB 7.9.26


Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


26. VERS

kvāhaṁ rajaḥ-prabhava īśa tamo ’dhike ’smin
jātaḥ suretara-kule kva tavānukampā
na brahmaṇo na tu bhavasya na vai ramāyā
yan me ’rpitaḥ śirasi padma-karaḥ prasādaḥ


SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

kva—hol; aham—én (vagyok); rajaḥ-prabhavaḥ—egy szenvedéllyel teli testben megszületve; īśa—ó, Uram; tamaḥ—a tudatlanság kötőereje; adhike—felülmúlva benne; asmin—ebben; jātaḥ—született; sura-itara-kule—ateisták vagy démonok családjában (akik a bhakták alárendeltjei); kva—hol; tava—Tiéd; anukampā—indokolatlan kegy; na—nem; brahmaṇaḥ—az Úr Brahmānak; na—nem; tu—de; bhavasya—az Úr Śivának; na—sem; vai—még; ramāyāḥ—a szerencse istennőjének; yat—ami; me—nekem; arpitaḥ—felajánlott; śirasi—a fejen; padma-karaḥ—lótuszkéz; prasādaḥ—a kegy jelképe.


FORDÍTÁS

Ó, Uram, ó, Legfelsőbb! Olyan családban születtem, amelyet teljesen átitat a szenvedély és tudatlanság pokoli anyagi kötőereje. Milyen helyzetben vagyok hát? S mit mondhatnánk indokolatlan kegyedről, amelyet még az Úr Brahmā, az Úr Śiva vagy a szerencse istennője, Lakṣmī sem nyert el soha? Lótuszkezed sohasem teszed az ő fejükre, az enyémre azonban rátetted.


MAGYARÁZAT

Prahlāda Mahārāja elámult a Legfelsőbb Úr, az Istenség Legfelsőbb Személyisége indokolatlan kegyének láttán, mert annak ellenére, hogy démonok családjában született, az Úr Nṛsiṁhadeva kedvesen a fejére tette lótuszkezét, amelyet sohasem tett még meg Brahmāval, Śivával vagy a szerencse istennőjével, állandó társával. Ezt jelenti az indokolatlan kegy. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége indokolatlan kegyét bárki elnyerheti, tekintet nélkül arra, hogy milyen a helyzete az anyagi világban. Anyagi helyzetétől függetlenül mindenki alkalmas arra, hogy imádja a Legfelsőbb Urat. Ezt a Bhagavad-gītā (BG 14.26) is megerősíti:

māṁ ca yo ’vyabhicāreṇa
bhakti yogena sevate
sa guṇān samatītyaitān
brahma-bhūyāya kalpate

„Aki a teljes odaadó szolgálatba merül, s nem esik vissza semmilyen körülmények között, az egyszeriben túllép az anyagi természet kötőerőin, s így a Brahman síkjára emelkedik.” Aki szakadatlan odaadó szolgálatot végez az Úrnak, az a lelki világban él, és semmi kapcsolata nincs az anyagi kötőerőkkel (a sattva-guṇával, a rajo-guṇával és a tamo-guṇával).

Prahlāda Mahārāja lelki szinten állt, ezért semmi sem kötötte a testéhez, amely a szenvedély és a tudatlanság kötőerőiből született. A Śrīmad-Bhāgavatam (SB 1.2.19) a szenvedély és a tudatlanság jellemzőiként a kéjt és a vágyakozást nevezi meg (tadā rajas tamo-bhāvāḥ kāma-lobhādayaś ca ye). Prahlāda Mahārāja nagy bhakta volt, ezért azt gondolta, hogy apjától született teste szenvedélyből és tudatlanságból keletkezett, mivel azonban teljes elmélyedéssel szolgálta az Urat, teste nem tartozott az anyagi világhoz. A tiszta vaiṣṇava teste már ebben az életében lelkivé válik. Ha például egy vasrudat a tűzbe tartunk, izzani kezd, s nem vas többé, hanem tűz. Éppen így amiatt, hogy az Úr odaadó szolgálatában teljesen elmerülő bhakták állandóan a lelki élet tüzében vannak, úgynevezett anyagi testüknek semmi köze sincs az anyaghoz, hanem lelkivé válik.

Śrīla Madhvācārya megjegyzi, hogy a szerencse istennője, az univerzum anyja nem részesülhetett olyan kegyben, mint Prahlāda Mahārāja, mert noha ő a Legfelsőbb Úr örök társa, az Úr szíve inkább bhaktái felé hajlik. Az odaadó szolgálatnak tehát olyan ereje van, hogy még ha alacsony sorban született emberek végzik, az Úr akkor is értékesebbnek tekinti, mint a szerencse istennője által felajánlott szolgálatot. Az Úr Brahmānak, Indra királynak és a felsőbb bolygórendszerek többi félistenének tudata nem ilyen, ezért néha démonok zaklatják őket, ám egy bhakta minden körülmények között, még az alsóbb bolygókon is Kṛṣṇa-tudatban élvezi az életet. Parataḥ svataḥ karmataḥ: amikor maga cselekszik, amikor mások utasítják, vagy amikor anyagi tetteket hajt végre, minden tekintetben élvezi az életet. Ezzel kapcsolatban Madhvācārya a következő verseket idézi a Brahma-tarkából:

śrī-brahma-brāhmīvīndrādi-
tri-katat strī-puru-ṣṭutāḥ
tad anye ca kramādeva
sadā muktau smṛtāv api
hari-bhaktau ca taj-jñāne
sukhe ca niyamena tu
parataḥ svataḥ karmato vā
na kathañcit tad anyathā