HU/SB 7.9.5
5. VERS
- sva-pāda-mūle patitaṁ tam arbhakaṁ
- vilokya devaḥ kṛpayā pariplutaḥ
- utthāpya tac-chīrṣṇy adadhāt karāmbujaṁ
- kālāhi-vitrasta-dhiyāṁ kṛtābhayam
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
sva-pāda-mūle—az Úr lótuszlábánál; patitam—esett; tam—őt (Prahlāda Mahārāját); arbhakam—csak egy kisfiú; vilokya—látván; devaḥ—az Úr Nṛsiṁhadeva; kṛpayā—indokolatlan kegyéből; pariplutaḥ—nagyon megindulva (az eksztázistól); utthāpya—felemelvén; tat-śīrṣṇi—fejére; adadhāt—helyezte; kara-ambujam—lótuszkezét; kāla-ahi—az idő halált hozó kígyója (amely azonnali halált képes okozni); vitrasta—félt; dhiyām—mindazoknak, akiknek elméje; kṛta-abhayam—ami eloszlat minden félelmet.
FORDÍTÁS
Amikor az Úr Nṛsiṁhadeva látta, hogy a kisfiú, Prahlāda Mahārāja arccal a földre borulva fekszik lótuszlábának talpai előtt, bhaktája iránti szeretetében nagy eksztázis ragadta el. Felemelte Prahlādát, s a fejére tette lótuszkezét, mely mindig kész eloszlatni a félelmet minden bhaktájában.
MAGYARÁZAT
Az anyagi világban az élőlénynek négy dologra van szüksége: āhāra, nidrā, bhaya és maithuna (evés, alvás, védekezés és párzás). Ebben az anyagi világban mindenkinek a tudatát rettegés tölti meg (sadā samudvigna-dhiyām). A félelem eloszlatásának egyetlen módja mindenki számára a Kṛṣṇa-tudat. Amikor az Úr Nṛsiṁhadeva megjelent, minden bhakta félelme szertefoszlott. A bhakták abban bizakodnak, hogy le tudják küzdeni félelmüket, ha az Úr Nṛsiṁhadeva szent nevét éneklik. Yato yato yāmi tato nṛsiṁhaḥ: bárhová megyünk, mindig az Úr Nṛsiṁhadevára kell gondolnunk. Az Úr bhaktáját így nem kerítheti hatalmába a félelem.