HU/SB 8.19.41
41. VERS
- parāg riktam apūrṇaṁ vā
- akṣaraṁ yat tad om iti
- yat kiñcid om iti brūyāt
- tena ricyeta vai pumān
- bhikṣave sarvam oṁ kurvan
- nālaṁ kāmena cātmane
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
parāk—ami elválasztja; riktam—ami megszabadítja az embert a ragaszkodástól; apūrṇam—ami nem elegendő; vā—akár; akṣaram—ez a szótag; yat—az; tat—ami; om—oṁkāra; iti—ekképpen kijelentett; yat—ami; kiñcit—bármi; oṁ—ez az oṁ szó; iti—így; brūyāt—ha mondod; tena—a kimondásával; ricyeta—az ember megszabadul; vai—valóban; pumān—egy személy; bhikṣave—egy koldusnak; sarvam—mindent; oṁ kurvan—adományt adni az oṁ szó kiejtésével; na—nem; alam—elegendően; kāmena—az érzékkielégítés érdekében; ca—és; ātmane—az önmegvalósításért.
FORDÍTÁS
Az „oṁ” szó kiejtése azt jelzi, hogy az ember megválik a keresetétől, más szóval ha kiejti ezt a szót, megszabadul a pénzhez való ragaszkodásától, mert elveszik tőle a pénzét. Nincstelennek lenni nem túlságosan örömteli dolog, mert ilyen körülmények között az ember nem tudja beteljesíteni vágyait. Úgy is mondhatnánk, hogy ha valaki kimondja az „oṁ” szót, koldusbotra jut. Nem jut el az önmegvalósításig, és nem lesz része érzékkielégítésben sem, különösen, ha egy szegény embernek vagy egy földönfutónak adományoz.
MAGYARÁZAT
Bali Mahārāja mindenét oda akarta adni Vāmanadevának, aki koldusként jelent meg előtte, de Śukrācārya, aki a származás szerinti láncolatban Bali Mahārāja családi lelki tanítómestere volt, nem örült túlságosan Bali Mahārāja ígéretének. Śukrācārya a Védákból származó bizonyítékokkal támasztotta alá, hogy nem szabad mindenünket odaadnunk egy szegény embernek. Ha egy szegény ember jön hozzánk, hogy adományt kérjen, hazudjunk inkább neki: „Amim van, azt már neked adtam. Semmi másom nincs.” Nem szabad mindent nekiadnunk. Az oṁ szó valójában az oṁ tat satra, az Abszolút Igazságra utal. Az oṁkāra célja az, hogy megszabaduljunk minden ragaszkodástól, ami a pénzhez köt bennünket, mert a pénzt a Legfelsőbbre kell költenünk. Napjaink civilizációjában az az irányzat uralkodik, hogy az emberek a szegényeknek adnak pénzt. Az ilyen adománynak nincs lelki értéke, mert láthatjuk, hogy bár számtalan kórház, alapítvány és intézmény van a szegények számára, az anyagi természet három kötőerejének köszönhetően a sors úgy rendezi, hogy mindig lesz egy szegény réteg. Annak ellenére, hogy rengeteg jótékonysági intézmény működik, a szegénység nem tűnt el az emberi társadalomból. Ezért javasolja ez a vers, hogy bhikṣave sarvam oṁ kurvan nālaṁ kāmena cātmane. Az embernek nem szabad mindenét a szegény koldusoknak adnia.
A legjobb megoldás az, amit a Kṛṣṇa-tudatú mozgalom kínál. Ez a mozgalom mindig kegyes a szegényekhez. Nemcsak azért, mert ételt ad nekik, hanem azért is, mert felvilágosítja őket: megtanítja nekik, hogyan váljanak Kṛṣṇa-tudatúsá. Éppen ezért száz meg száz központot nyitunk azok számára, akik szegények, akiknek nincs elég pénzük és tudásuk. A Kṛṣṇa-tudattal világosságot ébresztünk bennük, s megváltoztatjuk a jellemüket, mert megtanítjuk nekik, hogy kerüljék el a bűnös nemi életet, a kábítószer élvezetet és az ivást, a húsevést és a szerencsejátékot. Ezek a lehető legbűnösebb tettek, melyek következtében az embereknek életről életre szenvedniük kell. A pénzt akkor használjuk a legjobban, ha egy ilyen központot nyitunk, ahová mindenki eljöhet, hogy ott éljen és megváltoztassa a jellemét. Élhetnek nagyon kényelmesen, anélkül hogy bármilyen testi szükségletet meg kellene tagadniuk, de lelki irányítás alatt élnek, ezért boldogok, és szakítanak időt arra, hogy fejlődjenek a Kṛṣṇa-tudatban. Ha valakinek van pénze, nem szabad haszontalanul elherdálnia. Annak érdekében kell felhasználnia, hogy terjedjen a Kṛṣṇa-tudatú mozgalom, s hogy így az egész emberi társadalomra boldogság és jólét várjon, valamint remény, hogy hazatér, vissza Istenhez. Ezzel kapcsolatban a Védák mantrája így szól:
parāg vā etad riktam akṣaraṁ yad etad om iti tad yat kiñcid om iti āhātraivāsmai tad ricyate. sa yat sarvam oṁ kuryād ricyād ātmānaṁ sa kāmebhyo nālaṁ syāt.