HU/SB 9.24.58
58. VERS
- yan māyā-ceṣṭitaṁ puṁsaḥ
- sthity-utpatty-apyayāya hi
- anugrahas tan-nivṛtter
- ātma-lābhāya ceṣyate
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
yat—bármi; māyā-ceṣṭitam—az anyagi természet törvényei, melyeket az Istenség Legfelsőbb Személyisége hoz; puṁsaḥ—az élőlényeknek; sthiti—az élet hossza; utpatti—születés; apyayāya—megsemmisülés; hi—valójában; anugrahaḥ—könyörületesség; tat-nivṛtteḥ—a kozmikus energia teremtése és megnyilvánulása az ismétlődő születés és halál megállítása érdekében; ātma-lābhāya—így hazatérve, vissza Istenhez; ca—valójában; iṣyate—ebből a célból létezik a teremtés.
FORDÍTÁS
Az Istenség Legfelsőbb Személyisége anyagi energiáján keresztül cselekszik a kozmikus megnyilvánulás teremtése, fenntartása és megsemmisítése során, csupán azért, hogy könyörületesen felszabadítsa az élőlényt, és véget vessen születésének, halálának és materialista életének. Így teszi számára lehetővé, hogy hazatérjen, vissza Istenhez.
MAGYARÁZAT
A materialisták néha megkérdezik, miért teremtette Isten az anyagi világot, ahol az élőlényeknek szenvedniük kell. Az anyagi teremtés kétségtelenül a feltételekhez kötött lelkek szenvedését szolgálja, akik az Istenség Legfelsőbb Személyisége részei. Ezt Maga az Úr erősíti meg a Bhagavad-gītāban (BG 15.7):
- mamaivāṁśo jīva-loke
- jīva-bhūtaḥ sanātanaḥ
- manaḥ ṣaṣṭhānīndriyāṇi
- prakṛti-sthāni karṣati
„Az élőlények ebben a feltételekhez kötött világban az Én örökkévaló, parányi részeim. Feltételekhez kötött létük miatt küzdelmes harcot vívnak a hat érzékszervvel, melyhez az elme is hozzátartozik.” Minden élőlény az Istenség Legfelsőbb Személyisége szerves része, és természetét tekintve olyan, mint az Úr. Mennyiség szempontjából azonban nagy különbség van közöttük, mivel az Úr korlátlan, míg az élőlények korlátoltak. Az Úrnak korlátlan energia áll a rendelkezésére, hogy élvezetben legyen része, az élőlények gyönyörenergiája azonban korlátokhoz kötött. Ānandamayo ’bhyāsāt (Vedānta-sūtra 1.1.12). Mivel az Úr és az élőlény minőségileg egyaránt szellemi lelkek, mindketten rendelkeznek azzal a hajlammal, hogy szeretik a békés élvezetet. De amikor az Istenség Legfelsőbb Személyisége része sajnálatra méltó módon függetlenül akar élvezni, Kṛṣṇa nélkül, az anyagi világba kerül, ahol elkezdődik az élete Brahmāként, majd fokozatosan egy hangya vagy egy ürülékben élő féreg helyzetébe degradálódik. Ezt hívják úgy, hogy manaḥ ṣaṣṭhānīndriyāṇi prakṛti-sthāni karṣati. Rettentő küzdelem folyik a létért, mert az anyagi természet által feltételekhez kötött élőlény teljes mértékben a természet irányítása alatt áll (prakṛteḥ kriyamānāṇi guṇaiḥ karmāṇi-sarvaśaḥ). Korlátolt tudásának köszönhetően azonban az élőlény azt gondolja, hogy élvezi ezt az anyagi világot. Manaḥ ṣaṣṭhānīndriyāṇi prakṛti-sthāni karṣati. Valójában teljesen az anyagi természet irányítása alatt áll, mégis függetlennek hiszi magát (ahaṅkāra-vimūḍhātmā kartāham iti manyate). Még ha a spekulatív tudás révén fel is emelkedik és megpróbál a Brahman-létbe merülni, ez a betegsége akkor sem szűnik meg. Āruhya kṛcchreṇa paraṁ padaṁ tataḥ patanty adhaḥ (SB 10.2.32). Még ha elérte ezt a paraṁ padamot, és belemerült a személytelen Brahmanba, akkor is újra le fog esni az anyagi világba.
Ily módon a feltételekhez kötött lélek nagy küzdelmet vív a létéért az anyagi világban, s ezért az Úr iránta érzett könyörületességéből megjelenik a világon, és tanítja őt. A Bhagavad-gītāban (BG 4.7) éppen ezért így szól:
- yadā yadā hi dharmasya
- glānir bhavati bhārata
- abhyutthānam adharmasya
- tadātmānaṁ sṛjāmy aham
„Ó, Bharata leszármazottja! Bárhol legyen a vallás gyakorlása hanyatlóban, s kerüljön fölényes túlsúlyba a vallástalanság, alászállok Én Magam.” A valódi dharma a Kṛṣṇának való meghódolás, de a lázadó élőlény ahelyett, hogy Kṛṣṇának hódolna meg, adharmát gyakorol, s közben a létéért küzd, hogy olyanná váljon, mint Kṛṣṇa. Kṛṣṇa ezért együttérzésből megteremti az anyagi világot, hogy az élőlénynek lehetőséget nyújtson arra, hogy megértse valódi helyzetét. A Bhagavad-gītāt és a hasonló védikus írásokat úgy adja át, hogy az élőlény megérthesse kapcsolatát Vele. Vedaiś ca sarvair aham eva vedyaḥ (BG 15.15). Mindezen védikus írásoknak a célja az, hogy képessé tegyék az emberi lényt arra, hogy megértse, ki ő, mi a valódi helyzete, és mi a kapcsolata az Istenség Legfelsőbb Személyiségével. Ezt brahma-jijñāsānak hívják. Minden feltételekhez kötött lélek küzd, de az emberi élet nyújtja a legjobb lehetőséget számára ahhoz, hogy megértse helyzetét. Éppen ezért ez a vers azt mondja: anugrahas tan-nivṛtteḥ. Ez azt jelzi, hogy véget kell vetni az ismétlődő születés és halál hamis életének, s a feltételekhez kötött léleknek tanulnia kell. Ez a teremtés célja.
A teremtés nem szeszélyesen jön létre, ahogy az ateisták gondolják.
- asatyam apratiṣṭhaṁ te
- jagad āhur anīśvaram
- aparaspara-sambhūtaṁ
- kim anyat kāma-haitukam
„Azt mondják, hogy ez a világ valótlan, nincsen alapja és nincs irányító Istene. Szerintük a nemi vágy hozta létre, s a kéjen kívül nincs más oka.” (BG 16.8) Az ateista gazemberek azt gondolják, hogy nincs Isten, és hogy a teremtés véletlenül jött létre, ugyanúgy, ahogy egy nő esik teherbe, miután véletlenül találkozik egy férfival, s aztán világra hoz egy gyermeket. Ez azonban nem a valóság. A valóság az, hogy a teremtésnek van egy célja: lehetőséget nyújtani a feltételekhez kötött lelkeknek arra, hogy visszatérjenek eredeti tudatukhoz, a Kṛṣṇa-tudathoz, s aztán hazatérjenek, vissza Istenhez, és tökéletesen boldogok legyenek a lelki világban. Az anyagi világban a feltételekhez kötött lélek lehetőséget kap arra, hogy kielégítse az érzékeit, de ugyanakkor a védikus tudomány tájékoztatja őt arról is, hogy ez az anyagi világ nem az a hely, ahol boldog lehet. Janma-mṛtyu-jarā-vyādhi-duḥkha-doṣānudarśanam (BG 13.9). Az embernek meg kell állítania a születés és halál ismétlődését. Éppen ezért minden emberi lénynek élnie kell a lehetőséggel, amit ez a teremtett világ nyújt, s meg kell értenie Kṛṣṇát és a kapcsolatát Kṛṣṇával. Ily módon hazatérhet, vissza Istenhez.