Template

Template:HU/Hungarian Main Page - Links to the Content in Hungarian

Innen elérhető a Vanipeda oldalán található összes magyar nyelvű tartalom :

„Mi is valójában a Bhagavad-gītā? A Gītā célja az, hogy kiszabadítsa az emberiséget az anyagi lét tudatlanságából. Az embereknek számtalan megpróbáltatással kell szembenézniük, éppen úgy, ahogy Arjuna is nehéz helyzetbe került, amikor meg kellett vívnia a kurukṣetrai csatát. Ám meghódolt Śrī Kṛṣṇa előtt, az Úr pedig elmondta neki a Bhagavad-gītāt.”

„A Śrīmad-Bhāgavatam olyan transzcendentális tudomány, amely nemcsak mindennek a végső forrását tárja fel, de Hozzá fűződő kapcsolatunkat is, sőt azt is megtudhatjuk belőle, mi a kötelességünk, hogyan tehetjük tökéletessé az emberi társadalmat e tökéletes tudásra alapozva.”

„Az írás célja, hogy megvilágítsa, miért áll Śrīla Prabhupāda a saját életünk és a közösségünk életének a középpontjában, és ráébresszen bennünket arra, hogyan kell őt megőriznünk ebben a kivételes szerepben.”

A nektárcseppek rövid idézetek Śrīla Prabhupādától, melyek előadásain, beszélgetésein és reggeli sétáin hangzottak el. Ezek a rövid (90 másodpercnél rövidebb) hangfelvételek nagyon erőteljesek, felvilágosítják a lelket, továbbá békével és boldogsággal töltik el.

Mindegyik lejátszási lista magába foglal egy magyar nyelvű beégetett feliratos videókat tartalmazó listát, amelyekben a videók egymás után tekinthetőek meg.

Itt található Śrīla Prabhupāda 1080 videója beégetett magyar felirattal.

Śrīla Prabhupāda előadásainak átiratait és a hozzá tartozó videókat tartalmazó magyar nyelvű oldalak.

Śrīla Prabhupāda leveleinek magyar nyelvű fordításai.

Śrīla Prabhupāda előadásainak magyar nyelvű fordításai.

Śrīla Prabhupāda beszélgetéseinek magyar nyelvű fordítása.

E nyilatkozat leírja a teljes Vanipedia küldetését.