HU/SB 7.5.12

Śrīmad-Bhāgavatam - Hetedik Ének - ÖTÖDIK FEJEZET: Prahlāda Mahārāja, Hiraṇyakaśipu szent fia

SB 7.5.11 - SB 7.5.13

Click here for English

---

Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada

12. VERS

sa yadānuvrataḥ puṁsāṁ

paśu-buddhir vibhidyate

anya eṣa tathānyo ’ham

iti bheda-gatāsatī

SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

saḥ—az az Istenség Legfelsőbb Személyisége; yadā—amikor; anuvrataḥ—kedves vagy elégedett; puṁsām—a feltételekhez kötött lelkeknek; paśu-buddhiḥ—az állatias életfelfogás („én vagyok a Legfelsőbb, és mindenki Isten”); vibhidyate—elpusztul; anyaḥ—másik; eṣaḥ—ez; tathā—valamint; anyaḥ—másik; aham—én; iti—így; bheda—megkülönböztetés; gata—van neki; asatī—ami végzetes.

FORDÍTÁS

Amikor az Istenség Legfelsőbb Személyisége odaadó szolgálata következtében elégedett az élőlénnyel, az élőlényből paṇḍita lesz, és nem tesz többé különbséget ellenségek, barátok és saját maga között. Okosan így gondolkodik: „Mindannyian Isten örök szolgái vagyunk, és ezért nem különbözünk egymástól.”

MAGYARÁZAT

Amikor tanítói és démonikus apja megkérdezték Prahlāda Mahārāját, hogyan szennyeződött be az értelme, Prahlāda Mahārāja így felelt: „Ami engem illet, az én értelmem nem szennyes. A lelki tanítómesterem kegyéből és az Uram, Kṛṣṇa kegyéből megtanultam, hogy senki sem az ellenségem, és senki sem a barátom. Valójában mindannyian Kṛṣṇa örök szolgái vagyunk, de a külső energia hatására azt gondoljuk, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyiségétől elkülönülten létezünk, s egymás barátai és ellenségei vagyunk. Változtattam ezen a téves felfogáson, ezért a közönséges emberi lényektől eltérően már nem gondolom azt, hogy én vagyok Isten, és hogy a többiek a barátaim és az ellenségeim. Most helyesen úgy gondolkodom, hogy mindenki Isten örök szolgája, és kötelességünk az, hogy szolgáljuk a legfelsőbb mestert, mert akkor szolgákként azonos szinten állunk. ”

A démonok mindenkire vagy barátként, vagy ellenségként tekintenek, a vaiṣṇavák azonban azt mondják, hogy mivel mindenki az Úr szolgája, mindenki ugyanazon a szinten áll. Egy vaiṣṇava tehát nem tartja a többi élőlényt sem a barátjának, sem az ellenségének, hanem igyekszik terjeszteni a Kṛṣṇa-tudatot, s arra tanít mindenkit, hogy a Legfelsőbb Úr szolgáiként valamennyien egyenlőek vagyunk, és hiábavalóan vesztegetjük értékes életünket arra, hogy nemzeteket, közösségeket, valamint barátok és ellenségek egyéb csoportjait hozzuk létre. Mindenkinek el kell jutnia a Kṛṣṇa-tudat szintjére, és így az Úr szolgájaként éreznie kell az egységet. Noha nyolcmillió-négyszázezer faj létezik, a vaiṣṇava mégis érzi ezt az egységet. Az Īśopaniṣad azt mondja: ekatvam anupaśyataḥ. Egy bhaktának látnia kell, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége jelen van mindenki szívében, és minden élőlényre az Úr örök szolgájaként kell tekintenie. Ezt a szemléletet ekatvamnak, egységes szemléletnek hívják. Bár a kapcsolat a mester és a szolga kapcsolata, lelkiek lévén a mester és a szolga azonosak. Ez szintén ekatvam. A vaiṣṇava számára így az ekatvam felfogása mást jelent, mint a māyāvādī számára.

Hiraṇyakaśipu megkérdezte Prahlāda Mahārājától, hogyan lett belőle a család ellensége. Amikor egy ellenség megöli a család egyik tagját, a család többi tagja természetszerűleg gyűlölni fogja a gyilkost, de Hiraṇyakaśipu azt látta, hogy Prahlāda a gyilkos barátja lett. Ezért aztán megkérdezte: „Ki változtatta meg így az intelligenciádat? Magától alakult ki benned ez a tudat? Még kisfiú vagy, ezért minden bizonnyal valaki más buzdított arra, hogy így gondolkozz!” Prahlāda Mahārāja azt akarta válaszolni, hogy valakiben akkor alakulhat ki a szeretetteljes felfogás az Úr Viṣṇuról, ha az Úr kedves hozzá (sa yadānuvrataḥ). Ahogy a Bhagavad-gītā mondja, Kṛṣṇa mindenkinek a barátja (suhṛdaṁ sarva-bhūtānāṁ jñātvā māṁ śāntim ṛcchati). Az Úr sohasem ellensége a sok millió élőlény egyikének sem, hanem mindig mindenkinek a barátja. Ez az igazi megértés. Ha valaki azt hiszi, hogy az Úr ellenség, akkor értelme paśu-buddhi, állati értelem. Tévesen így gondolkozik: „Én különbözöm az ellenségemtől, az ellenségem pedig különbözik tőlem. Az ellenségem ezt meg ezt tette, ezért kötelességem, hogy megöljem.” Ezt a téveszmét ez a vers bheda-gatāsatīnak nevezi. A valóságban mindenki az Úr szolgája, ahogyan ezt Śrī Caitanya Mahāprabhu is megerősíti a Caitanya-caritāmṛtában (jīvera ’svarūpa’ haya    ——    kṛṣṇera ’nitya-dāsa’). Az Úr szolgáiként egyek vagyunk, és nem lehet szó ellenségeskedésről vagy barátságról. Ha az ember megérti, hogy mindannyian az Úr szolgái vagyunk, hogyan merülhet fel az ellenségeskedés vagy a barátság kérdése?

Az Úr szolgálata érdekében mindenkinek barátként kell viselkednie. Dicsérnünk kell azt a szolgálatot, amit a másik végez az Úrnak, s nem szabad büszkének lennünk a saját szolgálatunkra. Így gondolkodik egy vaiṣṇava, ez a Vaikuṇṭha-gondolkodásmód. Lehet versengés és látszólagos vetélkedés a szolgák között, miközben a szolgálatukat végzik, de a Vaikuṇṭha-bolygókon a bhakták megbecsülik a másik szolgálatát, és sohasem becsmérlik. Ez a Vaikuṇṭha-verseny. Szolgák között nem lehet szó ellentétekről. Mindenkinek meg kell kapnia a lehetőséget arra, hogy legjobb képességei szerint szolgálja az Urat, és mindenkinek értékelnie kell a többiek szolgálatát. Így van ez a Vaikuṇṭha-világban. Mindenki szolga, ezért mindenki ugyanazon a szinten áll, és szolgálhatja az Urat, amennyire képességei engedik. A Bhagavad-gītā (BG 15.15) megerősíti: sarvasya cāhaṁ hṛdi sanniviṣṭo mattaḥ smṛtir jñānam apohanaṁ ca, az Úr jelen van mindenki szívében, és annak megfelelően ad útmutatást szolgájának, ahogyan az gondolkodik. Az abhaktákat és a bhaktákat azonban eltérően irányítja. Az abhakták szembeszállnak a Legfelsőbb Úr hatalmával, ezért az Úr úgy irányítja valamennyiüket, hogy életről életre megfeledkezzenek a szolgálatáról, s a természet törvényei megbüntessék őket. Ha azonban egy bhakta nagyon őszintén akarja szolgálni az Urat, az Úr másképpen vezeti őt. A Bhagavad-gītāban (BG 10.10) az Úr azt mondja:

teṣāṁ satata-yuktānāṁ

bhajatāṁ prīti-pūrvakam

dadāmi buddhi-yogaṁ taṁ

yena mām upayānti te

„Akik szüntelen odaadással és szeretettel szolgálnak Engem, azoknak megadom azt az értelmet, amellyel eljuthatnak Hozzám.” Valójában mindenki szolga, nem pedig ellenség vagy barát, és mindenki az Úr különféle útmutatásai szerint cselekszik, aki az élőlényeket saját mentalitásuknak megfelelően irányítja.

SB 7.5.11 - SB 7.5.13