HU/SB 3.15.31: Difference between revisions
(Srimad-Bhagavatam Compile Form edit) |
mNo edit summary |
||
| Line 31: | Line 31: | ||
<div class="translation"> | <div class="translation"> | ||
Amikor | Amikor Śrī Hari két legfőbb ajtónállója megtiltotta nekik, hogy belépjenek, annak ellenére, hogy a Kumārák megérdemelték volna, s miközben a többi félisten figyelte őket, a Kumārák szeme hirtelen vörös lett a dühtől, mert nagyon vágytak arra, hogy megpillanthassák legszeretettebb mesterüket, Śrī Harit, az Istenség Személyiségét. | ||
</div> | </div> | ||
| Line 38: | Line 38: | ||
<div class="purport"> | <div class="purport"> | ||
A védikus szokások szerint egy sannyāsī, az élet lemondott rendjének tagja sáfrányszínű ruhát visel. Ez a sáfrányszínű ruha valójában útlevél a koldus és sannyāsī számára, amellyel bárhová beléphet. A sannyāsī kötelessége az, hogy az embereket felvilágosítsa a Kṛṣṇa-tudatról. Azoknak, akik az élet lemondott rendjébe tartoznak, nincs más feladatuk, mint hogy az Istenség Legfelsőbb Személyiségének dicsőségéről és felsőbbrendűségéről prédikáljanak. A védikus társadalomban éppen ezért alapszabály, hogy egy sannyāsīt nem szabad akadályozni; bárhová mehet, s nem szabad visszautasítani, bármit is kér egy családos embertől. A négy Kumāra azért jött, hogy találkozzon az Istenség Legfelsőbb Személyiségével, Nārāyaṇával. A suhṛttama szó – jelentése: „a legjobb barát” – nagyon fontos ebben a versben. Ahogyan az Úr Kṛṣṇa mondja a Bhagavad-gītāban, Ő minden élőlény legjobb barátja. Suhṛdaṁ sarva-bhūtānām. Senki sem lehet az élőlények jobb, segítőkészebb barátja, mint az Istenség Legfelsőbb Személyisége. Ő olyan kedvesen bánik mindenkivel, hogy annak ellenére, hogy mi teljesen megfeledkezünk kapcsolatunkról Vele, Ő Maga jön el – néha személyesen, mint amikor Úr Kṛṣṇaként jelent meg ezen a Földön, néha pedig bhaktájaként, mint például az Úr Caitanya Mahāprabhu –, vagy épp igaz bhaktáit küldi el, hogy azok jó útra térítsenek minden bűnös lelket. Ő hát a legfőbb jóakarója, barátja mindenkinek, s a Kumārák Őt akarták látni. Az ajtónállóknak tudniuk kellett volna, hogy a négy bölcs semmi mást nem akar, s nem volt helyes megtiltani nekik, hogy belépjenek a palotába. | A védikus szokások szerint egy sannyāsī, az élet lemondott rendjének tagja sáfrányszínű ruhát visel. Ez a sáfrányszínű ruha valójában útlevél a koldus és sannyāsī számára, amellyel bárhová beléphet. A sannyāsī kötelessége az, hogy az embereket felvilágosítsa a Kṛṣṇa-tudatról. Azoknak, akik az élet lemondott rendjébe tartoznak, nincs más feladatuk, mint hogy az Istenség Legfelsőbb Személyiségének dicsőségéről és felsőbbrendűségéről prédikáljanak. A védikus társadalomban éppen ezért alapszabály, hogy egy sannyāsīt nem szabad akadályozni; bárhová mehet, s nem szabad visszautasítani, bármit is kér egy családos embertől. A négy Kumāra azért jött, hogy találkozzon az Istenség Legfelsőbb Személyiségével, Nārāyaṇával. A suhṛttama szó – jelentése: „a legjobb barát” – nagyon fontos ebben a versben. Ahogyan az Úr Kṛṣṇa mondja a Bhagavad-gītāban ([[HU/BG 5.29|BG 5.29]]), Ő minden élőlény legjobb barátja. ''Suhṛdaṁ sarva-bhūtānām''. Senki sem lehet az élőlények jobb, segítőkészebb barátja, mint az Istenség Legfelsőbb Személyisége. Ő olyan kedvesen bánik mindenkivel, hogy annak ellenére, hogy mi teljesen megfeledkezünk kapcsolatunkról Vele, Ő Maga jön el – néha személyesen, mint amikor Úr Kṛṣṇaként jelent meg ezen a Földön, néha pedig bhaktájaként, mint például az Úr Caitanya Mahāprabhu –, vagy épp igaz bhaktáit küldi el, hogy azok jó útra térítsenek minden bűnös lelket. Ő hát a legfőbb jóakarója, barátja mindenkinek, s a Kumārák Őt akarták látni. Az ajtónállóknak tudniuk kellett volna, hogy a négy bölcs semmi mást nem akar, s nem volt helyes megtiltani nekik, hogy belépjenek a palotába. | ||
Ebben a versben jelképesen az áll, hogy a vágy öccse hirtelen személyesen megjelent, amikor a két ajtónálló megtiltotta a bölcseknek, hogy lássák a legszeretettebb Istenség Legfelsőbb Személyiségét. A vágy öccse a düh. Ha az ember vágya nem teljesül, akkor őt ifjabb testvére, a düh követi. Meg kell jegyeznünk, hogy még a nagy szenteket, például a Kumārákat is hatalmába kerítheti a düh, ők azonban nem saját érdekeik védelmében dühösek. Azért lettek mérgesek, mert megtiltották nekik, hogy belépjenek a palotába, s lássák az Istenség Személyiségét. Ezért ez a vers nem támasztja alá azt az elméletet, mely szerint a tökéletes szinten az ember nem lehet dühös. A düh ott van még a felszabadult szinten is. A négy kolduló testvér, a Kumārák felszabadult személyeknek számítottak, mégis dühbe gurultak, mert akadályozták őket az Úr szolgálatában. Egy közönséges ember és egy felszabadult személy haragja között az a különbség, hogy egy közönséges ember azért lesz haragos, mert nem teljesül érzékeinek a vágya, míg a felszabadult személyek, mint például a Kumārák, akkor lesznek mérgesek, ha akadályozzák őket kötelességük végzésében az Istenség Legfelsőbb Személyiségének szolgálata közben. | Ebben a versben jelképesen az áll, hogy a vágy öccse hirtelen személyesen megjelent, amikor a két ajtónálló megtiltotta a bölcseknek, hogy lássák a legszeretettebb Istenség Legfelsőbb Személyiségét. A vágy öccse a düh. Ha az ember vágya nem teljesül, akkor őt ifjabb testvére, a düh követi. Meg kell jegyeznünk, hogy még a nagy szenteket, például a Kumārákat is hatalmába kerítheti a düh, ők azonban nem saját érdekeik védelmében dühösek. Azért lettek mérgesek, mert megtiltották nekik, hogy belépjenek a palotába, s lássák az Istenség Személyiségét. Ezért ez a vers nem támasztja alá azt az elméletet, mely szerint a tökéletes szinten az ember nem lehet dühös. A düh ott van még a felszabadult szinten is. A négy kolduló testvér, a Kumārák felszabadult személyeknek számítottak, mégis dühbe gurultak, mert akadályozták őket az Úr szolgálatában. Egy közönséges ember és egy felszabadult személy haragja között az a különbség, hogy egy közönséges ember azért lesz haragos, mert nem teljesül érzékeinek a vágya, míg a felszabadult személyek, mint például a Kumārák, akkor lesznek mérgesek, ha akadályozzák őket kötelességük végzésében az Istenség Legfelsőbb Személyiségének szolgálata közben. | ||
Latest revision as of 07:41, 2 April 2019
31. VERS
- tābhyāṁ miṣatsv animiṣeṣu niṣidhyamānāḥ
- svarhattamā hy api hareḥ pratihāra-pābhyām
- ūcuḥ suhṛttama-didṛkṣita-bhaṅga īṣat
- kāmānujena sahasā ta upaplutākṣāḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
tābhyām–e két ajtónálló által; miṣatsu–miközben nézték; animiṣeṣu–a Vaikuṇṭhán élő félistenek; niṣidhyamānāḥ–megtiltva; su-arhattamāḥ–a legméltóbb személyiségek; hi api–bár; hareḥ–Harinak, az Istenség Legfelsőbb Személyiségének; pratihāra-pābhyām–a két ajtónálló által; ūcuḥ–mondták; suhṛt-tama–legszeretettebb; didṛkṣita–mohó vágy, hogy láthassák; bhaṅge–akadály; īṣat–csekély; kāma-anujena–a kéj öccse (a düh) által; sahasā–hirtelen; te–a nagy bölcsek; upapluta–izgatott; akṣāḥ–szemek.
FORDÍTÁS
Amikor Śrī Hari két legfőbb ajtónállója megtiltotta nekik, hogy belépjenek, annak ellenére, hogy a Kumārák megérdemelték volna, s miközben a többi félisten figyelte őket, a Kumārák szeme hirtelen vörös lett a dühtől, mert nagyon vágytak arra, hogy megpillanthassák legszeretettebb mesterüket, Śrī Harit, az Istenség Személyiségét.
MAGYARÁZAT
A védikus szokások szerint egy sannyāsī, az élet lemondott rendjének tagja sáfrányszínű ruhát visel. Ez a sáfrányszínű ruha valójában útlevél a koldus és sannyāsī számára, amellyel bárhová beléphet. A sannyāsī kötelessége az, hogy az embereket felvilágosítsa a Kṛṣṇa-tudatról. Azoknak, akik az élet lemondott rendjébe tartoznak, nincs más feladatuk, mint hogy az Istenség Legfelsőbb Személyiségének dicsőségéről és felsőbbrendűségéről prédikáljanak. A védikus társadalomban éppen ezért alapszabály, hogy egy sannyāsīt nem szabad akadályozni; bárhová mehet, s nem szabad visszautasítani, bármit is kér egy családos embertől. A négy Kumāra azért jött, hogy találkozzon az Istenség Legfelsőbb Személyiségével, Nārāyaṇával. A suhṛttama szó – jelentése: „a legjobb barát” – nagyon fontos ebben a versben. Ahogyan az Úr Kṛṣṇa mondja a Bhagavad-gītāban (BG 5.29), Ő minden élőlény legjobb barátja. Suhṛdaṁ sarva-bhūtānām. Senki sem lehet az élőlények jobb, segítőkészebb barátja, mint az Istenség Legfelsőbb Személyisége. Ő olyan kedvesen bánik mindenkivel, hogy annak ellenére, hogy mi teljesen megfeledkezünk kapcsolatunkról Vele, Ő Maga jön el – néha személyesen, mint amikor Úr Kṛṣṇaként jelent meg ezen a Földön, néha pedig bhaktájaként, mint például az Úr Caitanya Mahāprabhu –, vagy épp igaz bhaktáit küldi el, hogy azok jó útra térítsenek minden bűnös lelket. Ő hát a legfőbb jóakarója, barátja mindenkinek, s a Kumārák Őt akarták látni. Az ajtónállóknak tudniuk kellett volna, hogy a négy bölcs semmi mást nem akar, s nem volt helyes megtiltani nekik, hogy belépjenek a palotába.
Ebben a versben jelképesen az áll, hogy a vágy öccse hirtelen személyesen megjelent, amikor a két ajtónálló megtiltotta a bölcseknek, hogy lássák a legszeretettebb Istenség Legfelsőbb Személyiségét. A vágy öccse a düh. Ha az ember vágya nem teljesül, akkor őt ifjabb testvére, a düh követi. Meg kell jegyeznünk, hogy még a nagy szenteket, például a Kumārákat is hatalmába kerítheti a düh, ők azonban nem saját érdekeik védelmében dühösek. Azért lettek mérgesek, mert megtiltották nekik, hogy belépjenek a palotába, s lássák az Istenség Személyiségét. Ezért ez a vers nem támasztja alá azt az elméletet, mely szerint a tökéletes szinten az ember nem lehet dühös. A düh ott van még a felszabadult szinten is. A négy kolduló testvér, a Kumārák felszabadult személyeknek számítottak, mégis dühbe gurultak, mert akadályozták őket az Úr szolgálatában. Egy közönséges ember és egy felszabadult személy haragja között az a különbség, hogy egy közönséges ember azért lesz haragos, mert nem teljesül érzékeinek a vágya, míg a felszabadult személyek, mint például a Kumārák, akkor lesznek mérgesek, ha akadályozzák őket kötelességük végzésében az Istenség Legfelsőbb Személyiségének szolgálata közben.
Az előző versben egyértelműen az állt, hogy a Kumārák felszabadult személyek voltak. Viditātma-tattva azt jelenti: „aki érti az önmegvalósítás igazságát”. Aki nem érti az önmegvalósítás igazságát, azt tudatlannak nevezik, ám aki megérti az önvalót, a Legfelső Önvalót, a kettő kapcsolatát és az önmegvalósítás érdekében végzett tetteket, azt viditātma-tattvának hívják. Annak ellenére, hogy a Kumārák már felszabadult lelkek voltak, haragosak lettek. Ennek nagy jelentősége van. A felszabadulás nem vonja magával, hogy az embernek megszűnnek az érzékekkel kapcsolatos cselekedetei – ezek a cselekedetek a felszabadult szinten sem szűnnek meg. A különbség abban rejlik, hogy a felszabadult állapotban az érzékszervek cselekedetei egyedül a Kṛṣṇa-tudattal állnak kapcsolatban, míg a feltételekhez kötött szinten e tetteket az ember saját érzékeinek kielégítése érdekében hajtja végre.