HU/SB 3.27.20: Difference between revisions
(Srimad-Bhagavatam Compile Form edit) |
mNo edit summary |
||
| Line 31: | Line 31: | ||
<div class="translation"> | <div class="translation"> | ||
Még ha az elmebeli spekuláció segítségével és az alapelvekről érdeklődve megszabadulunk a kötöttség okozta rettentő félelemtől, az újra megjelenhet, | Még ha az elmebeli spekuláció segítségével és az alapelvekről érdeklődve megszabadulunk a kötöttség okozta rettentő félelemtől, az újra megjelenhet, mivel annak oka nem szűnt meg. | ||
</div> | </div> | ||
| Line 38: | Line 38: | ||
<div class="purport"> | <div class="purport"> | ||
Az anyagi kötöttség oka az, hogy az ember az anyag uralma alá helyezi magát azzal, hogy hamis egója miatt uralkodni akar az anyagi természet fölött. A Bhagavad-gītā ([[HU/BG 7.27|BG 7.27]]) azt mondja: ''icchā-dveṣa-samutthena''. Az élőlényben kétféle hajlam ébred fel. Az egyik az icchā, ami azt jelenti, hogy arra vágyik, hogy uralkodjon az anyagi természet fölött, vagy hogy olyan hatalmas legyen, mint a Legfelsőbb Úr. Mindenki a legnagyobb akar lenni ebben az anyagi világban. Dveṣa irigységet jelent. Ha valaki irigy lesz Kṛṣṇára, az Istenség Legfelsőbb Személyiségére, | Az anyagi kötöttség oka az, hogy az ember az anyag uralma alá helyezi magát azzal, hogy hamis egója miatt uralkodni akar az anyagi természet fölött. A Bhagavad-gītā ([[HU/BG 7.27|BG 7.27]]) azt mondja: ''icchā-dveṣa-samutthena''. Az élőlényben kétféle hajlam ébred fel. Az egyik az icchā, ami azt jelenti, hogy arra vágyik, hogy uralkodjon az anyagi természet fölött, vagy, hogy olyan hatalmas legyen, mint a Legfelsőbb Úr. Mindenki a legnagyobb akar lenni ebben az anyagi világban. Dveṣa irigységet jelent. Ha valaki irigy lesz Kṛṣṇára, az Istenség Legfelsőbb Személyiségére, így gondolkodik: „Miért Kṛṣṇa legyen minden? Én is vagyok olyan jó, mint Kṛṣṇa!” Ez a két dolog, hogy arra vágyunk, mi legyünk az Úr, valamint, hogy irigykedünk az Úrra, az anyagi rabság kezdeti oka. Ameddig egy filozófus, egy felszabadulásra törekvő vagy egy ürességet hirdető ember arra vágyik, hogy a legfelsőbb vagy minden legyen, vagy, hogy megtagadja Isten létét, az ok megmarad, és így felszabadulása szóba sem jöhet. | ||
Devahūti nagyon okosan azt mondja: „Az ember foglalkozhat teoretikus elemzéssel, s mondhatja, hogy a tudás következtében szabaddá vált, valójában azonban amíg az ok létezik, addig nem szabad.” A Bhagavad-gītā megerősíti, hogy miután valaki sok-sok életen keresztül efféle spekulációba merült, valódi tudatára ébredve meghódol a Legfelsőbb Úrnak, Kṛṣṇának, s tudományos kutatásának célját ekkor valóban eléri. Nagy különbséget jelent, hogy az anyagi kötelékektől elméletben szabadul-e meg valaki, vagy hogy valódi szabadságra tesz-e szert. A Bhāgavatam ([[HU/SB 10.14.4|SB 10.14.4]]) | Devahūti nagyon okosan azt mondja: „Az ember foglalkozhat teoretikus elemzéssel, s mondhatja, hogy a tudás következtében szabaddá vált, valójában, azonban amíg az ok létezik, addig nem szabad.” A Bhagavad-gītā megerősíti, hogy miután valaki sok-sok életen keresztül efféle spekulációba merült, valódi tudatára ébredve meghódol a Legfelsőbb Úrnak, Kṛṣṇának, s tudományos kutatásának célját ekkor valóban eléri. Nagy különbséget jelent, hogy az anyagi kötelékektől elméletben szabadul-e meg valaki, vagy, hogy valódi szabadságra tesz-e szert. A Bhāgavatam ([[HU/SB 10.14.4|SB 10.14.4]]) kijelenti, ha az ember nem követi az odaadó szolgálat áldásos útját, s pusztán a spekuláción keresztül próbálja megismerni a valóságot, csupán értékes idejét vesztegeti (''kliśyanti ye kevala-bodha-labdhaye''). Az efféle önkéntes munka eredménye pusztán a munka; nincs más haszna. A spekuláció végül csupán kimerültséget okoz. Jól illusztrálja ezt az a példa, hogy semmi haszna az üres rizskalászokat csépelnünk; már nincsen bennük rizs. Hasonlóképpen a spekulálás folyamatával sem szabadulhat meg az ember az anyagi kötelékektől, mert rabságának oka még mindig létezik. Meg kell szüntetnie az okot, s akkor meg fog szűnni a hatása is. Ezt magyarázza el az Istenség Legfelsőbb Személyisége a következő versekben. | ||
</div> | </div> | ||
Latest revision as of 08:06, 12 May 2019
20. VERS
- kvacit tattvāvamarśena
- nivṛttaṁ bhayam ulbaṇam
- anivṛtta-nimittatvāt
- punaḥ pratyavatiṣṭhate
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
kvacit—adott esetben; tattva—az alapelvek; avamarśena—tükröződve rajta; nivṛttam—elkerült; bhayam—félelem; ulbaṇam—nagy; anivṛtta—nem szűnt meg; nimittatvāt—mivel az ok; punaḥ—újra; pratyavatiṣṭhate—megjelenik.
FORDÍTÁS
Még ha az elmebeli spekuláció segítségével és az alapelvekről érdeklődve megszabadulunk a kötöttség okozta rettentő félelemtől, az újra megjelenhet, mivel annak oka nem szűnt meg.
MAGYARÁZAT
Az anyagi kötöttség oka az, hogy az ember az anyag uralma alá helyezi magát azzal, hogy hamis egója miatt uralkodni akar az anyagi természet fölött. A Bhagavad-gītā (BG 7.27) azt mondja: icchā-dveṣa-samutthena. Az élőlényben kétféle hajlam ébred fel. Az egyik az icchā, ami azt jelenti, hogy arra vágyik, hogy uralkodjon az anyagi természet fölött, vagy, hogy olyan hatalmas legyen, mint a Legfelsőbb Úr. Mindenki a legnagyobb akar lenni ebben az anyagi világban. Dveṣa irigységet jelent. Ha valaki irigy lesz Kṛṣṇára, az Istenség Legfelsőbb Személyiségére, így gondolkodik: „Miért Kṛṣṇa legyen minden? Én is vagyok olyan jó, mint Kṛṣṇa!” Ez a két dolog, hogy arra vágyunk, mi legyünk az Úr, valamint, hogy irigykedünk az Úrra, az anyagi rabság kezdeti oka. Ameddig egy filozófus, egy felszabadulásra törekvő vagy egy ürességet hirdető ember arra vágyik, hogy a legfelsőbb vagy minden legyen, vagy, hogy megtagadja Isten létét, az ok megmarad, és így felszabadulása szóba sem jöhet.
Devahūti nagyon okosan azt mondja: „Az ember foglalkozhat teoretikus elemzéssel, s mondhatja, hogy a tudás következtében szabaddá vált, valójában, azonban amíg az ok létezik, addig nem szabad.” A Bhagavad-gītā megerősíti, hogy miután valaki sok-sok életen keresztül efféle spekulációba merült, valódi tudatára ébredve meghódol a Legfelsőbb Úrnak, Kṛṣṇának, s tudományos kutatásának célját ekkor valóban eléri. Nagy különbséget jelent, hogy az anyagi kötelékektől elméletben szabadul-e meg valaki, vagy, hogy valódi szabadságra tesz-e szert. A Bhāgavatam (SB 10.14.4) kijelenti, ha az ember nem követi az odaadó szolgálat áldásos útját, s pusztán a spekuláción keresztül próbálja megismerni a valóságot, csupán értékes idejét vesztegeti (kliśyanti ye kevala-bodha-labdhaye). Az efféle önkéntes munka eredménye pusztán a munka; nincs más haszna. A spekuláció végül csupán kimerültséget okoz. Jól illusztrálja ezt az a példa, hogy semmi haszna az üres rizskalászokat csépelnünk; már nincsen bennük rizs. Hasonlóképpen a spekulálás folyamatával sem szabadulhat meg az ember az anyagi kötelékektől, mert rabságának oka még mindig létezik. Meg kell szüntetnie az okot, s akkor meg fog szűnni a hatása is. Ezt magyarázza el az Istenség Legfelsőbb Személyisége a következő versekben.