HU/SB 3.27.21
21. VERS
- śrī-bhagavān uvāca
- animitta-nimittena
- sva-dharmeṇāmalātmanā
- tīvrayā mayi bhaktyā ca
- śruta-sambhṛtayā ciram
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
śrī-bhagavān uvāca—az Istenség Legfelsőbb Személyisége így szólt; animitta-nimittena—anélkül hogy a cselekedetek gyümölcseire vágyna; sva-dharmeṇa—előírt kötelességeinek elvégzésével; amala-ātmanā—tiszta elmével; tīvrayā—komoly; mayi—Nekem; bhaktyā—az odaadó szolgálattal; ca—és; śruta—hallás; sambhṛtayā—felruházva; ciram—hosszú ideig.
FORDÍTÁS
Az Istenség Legfelsőbb Személyisége így szólt: Az ember felszabadulhat, ha komoly odaadó szolgálatot végez Nekem, s így hosszú időn keresztül hall Rólam, vagy hallgat Engem. Ha ekképpen végzi előírt kötelességeit, nem éri majd visszahatás, és meg fog szabadulni az anyag szennyeződésétől.
MAGYARÁZAT
Śrīdhara Svāmī ezzel összefüggésben megjegyzi, hogy pusztán attól, hogy kapcsolatba kerül az anyagi természettel, az ember még nem válik függővé tőle. Feltételekhez kötött élete csak azután kezdődik, hogy az anyagi természet kötőerői megfertőzik. Ha valaki kapcsolatban áll a rendőrséggel, nem jelenti egyértelműen azt, hogy bűnöző. Amíg nem követ el bűnt, nem büntetik meg, noha a rendőrség létezik. A felszabadult lelket hasonlóképpen nem éri hatás, annak ellenére, hogy az anyagi természetben van. Még az Istenség Legfelsőbb Személyisége is kapcsolatba kerül az anyagi természettel, amikor alászáll, ám az nincs Rá hatással. Az embernek úgy kell cselekednie, hogy annak ellenére, hogy az anyagi természetben van, ne érje őt szennyeződés. A lótuszvirág kapcsolatban áll a vízzel, mégsem lesz nedves tőle. Így kell az embernek is élnie, ahogyan azt a versben az Istenség Személyisége, Kapiladeva leírja (animitta-nimittena sva-dharmeṇāmalātmanā).
Az ember megszabadulhat minden kedvezőtlen körülménytől pusztán azzal, hogy komolyan végzi az odaadó szolgálatot. A következőekben arról lesz szó, hogyan fejlődik és érik meg ez az odaadó szolgálat. Kezdetben tiszta elmével előírt kötelességeinket kell végeznünk. A tiszta tudat Kṛṣṇa-tudatot jelent. Előírt kötelességeinket Kṛṣṇa-tudatban kell végrehajtanunk. Nincs szükség arra, hogy változtassunk előírt kötelességeinken; csupán Kṛṣṇa-tudatban kell cselekednünk. A Kṛṣṇa-tudatú kötelességek végzése során meg kell állapítanunk, hogy foglalkozásunk vagy hivatásunk szerinti kötelességünk teljesítésével elégedetté tettük-e Kṛṣṇát, az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. A Bhāgavatam egy másik helyen (SB 1.2.13) kijelenti: svanuṣṭhitasya dharmasya saṁsiddhir hari-toṣaṇam, mindenkinek vannak előírt kötelességei, ám ezeket akkor hajtja végre tökéletesen, ha tetteivel elégedetté teszi az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, Harit. Arjuna előírt kötelessége például a harc volt, s harca tökéletességének Kṛṣṇa elégedettsége volt a mércéje. Kṛṣṇa azt akarta tőle, hogy harcoljon, s amikor fegyvert fogott, hogy elégedetté tegye az Urat, az volt hivatásbeli, odaadó kötelessége végzésének tökéletessége. Amikor Kṛṣṇa kívánsága ellenére nem akart harcolni, az nem volt tökéletes.
Ha az ember tökéletessé akarja tenni az életét, előírt kötelességeit úgy kell végrehajtania, hogy elégedettséget okozzon vele Kṛṣṇának. Kṛṣṇa-tudatban kell cselekednie, mert az sohasem szül visszahatást (animitta-nimittena). Ezt a Bhagavad-gītā (BG 3.9) is megerősíti. Yajñārthāt karmaṇo ’nyatra: mindent egyedül Yajña, azaz Viṣṇu elégedettsége érdekében kell tennünk. Minden, amit nem ebben a szellemben hajtunk végre — anélkül, hogy örömet okoznánk vele Viṣṇunak, vagyis Yajñának —, lekötöttséget eredményez. Kapila Muni ezért ebben a versben leírja azt is, hogy az ember felülemelkedhet az anyagi kötelékeken, ha Kṛṣṇa-tudatban cselekszik, ami annyit jelent, hogy komolyan elmerül az odaadó szolgálatban. Ez a komoly odaadó szolgálat akkor alakulhat ki, ha hosszú időn keresztül követjük a hallás folyamatát. Az éneklés és a hallás az odaadó szolgálat folyamatának kezdete. Keresnünk kell a bhakták társaságát, s hallgatnunk kell őket, amint az Úr transzcendentális megjelenéséről, cselekedeteiről, eltávozásáról, tanításairól stb. beszélnek.
Kétféle śruti, azaz szentírás van. Az egyik az, amit az Úr beszél el, a másik pedig az, amit az Úrról és bhaktáiról beszélnek el. A Bhagavad-gītā az elsőhöz, a Śrīmad-Bhāgavatam pedig az utóbbihoz tartozik. Ezeket a szentírásokat megbízható forrásból újra és újra meg kell hallgatnunk, hogy megszilárduljunk a komoly odaadó szolgálatban. Ilyen odaadó szolgálatot végezve az ember megszabadul māyā szennyeződésétől. A Śrīmad-Bhāgavatam elmondja, hogy ha az Istenség Legfelsőbb Személyiségéről hallunk, az megtisztítja a szívet minden szennyeződéstől, amit az anyagi természet három kötőerejének hatása okoz. Az állandó, rendszeres hallgatás következtében a kéj és a mohóság szennyeződésének hatásai — hogy élvezni akarjuk az anyagi természetet vagy uralkodni akarunk fölötte — eltűnnek, amikor pedig a kéj és a mohóság eltűnik, az ember a jóság minőségében állapodik meg. Ez a Brahman-megvalósítás, a lelki megvalósítás szintje. Így teheti az ember szilárddá a helyzetét a transzcendentális síkon, s ha szilárdan megmarad e transzcendentális síkon, az azt jelenti, hogy megszabadult az anyagi kötelékektől.