HU/SB 10.13.58: Difference between revisions
(Srimad-Bhagavatam Compile Form edit) |
(Vanibot #0035: BhagChapterDiac - change chapter link to no diacritics form) |
||
| Line 38: | Line 38: | ||
<div class="purport"> | <div class="purport"> | ||
Valójában nem halunk meg. A halálkor csupán tétlenek maradunk egy ideig, ugyanúgy, mint alvás közben. Éjszaka alszunk, s minden cselekedetünk megszűnik, amint azonban felkelünk, emlékezetünk visszatér, és azt gondoljuk: „Ó, hol vagyok? Mit kell most tennem?” Ezt nevezik suptotthita-nyāyának. Tételezzük fel, hogy meghalunk. Meghalni azt jelenti, hogy egy időre tétlenné válunk, majd újra hozzákezdünk cselekedeteinkhez. Ez életről életre bekövetkezik, karmánknak, azaz tetteinknek, és a svabhāvánknak, a társulásból származó természetünknek megfelelően. Ha a lelki élet tetteihez látva felkészülünk rá, akkor most, az emberi életben visszatérhetünk valódi életünkhöz, s elérhetjük a tökéletességet, másképp a karma, a svabhāva, a prakṛti stb. szerint különböző életeink és cselekedeteink folytatódnak, s ugyanígy folytatódik majd számunkra a születés és a halál is. Bhaktivinoda Ṭhākura így írt: ''māyāra vaśe, yāccha bhese, khāccha hābuḍubu bhāi''. „Kedves fivéreim! Miért sodornak el benneteket māyā hullámai?” El kell érnünk a lelki szintet, s akkor tetteink örökek lesznek. ''Kṛta-puṇya-puñjāḥ'': erre a szintre azután juthatunk el, hogy sok-sok életen keresztül gyűjtögettük jámbor cselekedeteink eredményeit. ''Janma-koṭi-sukṛtair na labhyate'' (Cc. Madhya 8.70). A Kṛṣṇa-tudatú mozgalom véget akar vetni a koṭi-janmának, az ismétlődő születésnek és halálnak. Egyetlen élet alatt az embernek mindent jóvá kell tennie, s el kell jutnia az örök életig. Ez a Kṛṣṇa-tudat. | Valójában nem halunk meg. A halálkor csupán tétlenek maradunk egy ideig, ugyanúgy, mint alvás közben. Éjszaka alszunk, s minden cselekedetünk megszűnik, amint azonban felkelünk, emlékezetünk visszatér, és azt gondoljuk: „Ó, hol vagyok? Mit kell most tennem?” Ezt nevezik suptotthita-nyāyának. Tételezzük fel, hogy meghalunk. Meghalni azt jelenti, hogy egy időre tétlenné válunk, majd újra hozzákezdünk cselekedeteinkhez. Ez életről életre bekövetkezik, karmánknak, azaz tetteinknek, és a svabhāvánknak, a társulásból származó természetünknek megfelelően. Ha a lelki élet tetteihez látva felkészülünk rá, akkor most, az emberi életben visszatérhetünk valódi életünkhöz, s elérhetjük a tökéletességet, másképp a karma, a svabhāva, a prakṛti stb. szerint különböző életeink és cselekedeteink folytatódnak, s ugyanígy folytatódik majd számunkra a születés és a halál is. Bhaktivinoda Ṭhākura így írt: ''māyāra vaśe, yāccha bhese, khāccha hābuḍubu bhāi''. „Kedves fivéreim! Miért sodornak el benneteket māyā hullámai?” El kell érnünk a lelki szintet, s akkor tetteink örökek lesznek. ''Kṛta-puṇya-puñjāḥ'' ([[HU/SB 10.12.7-11|SB 10.12.11]]): erre a szintre azután juthatunk el, hogy sok-sok életen keresztül gyűjtögettük jámbor cselekedeteink eredményeit. ''Janma-koṭi-sukṛtair na labhyate'' (Cc. Madhya 8.70). A Kṛṣṇa-tudatú mozgalom véget akar vetni a koṭi-janmának, az ismétlődő születésnek és halálnak. Egyetlen élet alatt az embernek mindent jóvá kell tennie, s el kell jutnia az örök életig. Ez a Kṛṣṇa-tudat. | ||
</div> | </div> | ||
Latest revision as of 00:40, 7 September 2020
58. VERS
- tato ’rvāk pratilabdhākṣaḥ
- kaḥ paretavad utthitaḥ
- kṛcchrād unmīlya vai dṛṣṭīr
- ācaṣṭedaṁ sahātmanā
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
tataḥ—akkor; arvāk—külsőleg; pratilabdha-akṣaḥ—visszanyerve tudatát; kaḥ—az Úr Brahmā; pareta-vat—épp úgy, mint egy halott ember; utthitaḥ—felállt; kṛcchrāt—nagy nehézség árán; unmīlya—kinyitva; vai—valójában; dṛṣṭīḥ—a szemét; ācaṣṭa—látta; idam—ezt az univerzumot; saha-ātmanā—magával együtt.
FORDÍTÁS
Ekkor az Úr Brahmā visszanyerte külső tudatát, s úgy állt fel, mint az az ember, aki a halálból tért vissza. Amikor nagy nehezen kinyitotta szemét, megpillantotta az univerzumot, saját magával együtt.
MAGYARÁZAT
Valójában nem halunk meg. A halálkor csupán tétlenek maradunk egy ideig, ugyanúgy, mint alvás közben. Éjszaka alszunk, s minden cselekedetünk megszűnik, amint azonban felkelünk, emlékezetünk visszatér, és azt gondoljuk: „Ó, hol vagyok? Mit kell most tennem?” Ezt nevezik suptotthita-nyāyának. Tételezzük fel, hogy meghalunk. Meghalni azt jelenti, hogy egy időre tétlenné válunk, majd újra hozzákezdünk cselekedeteinkhez. Ez életről életre bekövetkezik, karmánknak, azaz tetteinknek, és a svabhāvánknak, a társulásból származó természetünknek megfelelően. Ha a lelki élet tetteihez látva felkészülünk rá, akkor most, az emberi életben visszatérhetünk valódi életünkhöz, s elérhetjük a tökéletességet, másképp a karma, a svabhāva, a prakṛti stb. szerint különböző életeink és cselekedeteink folytatódnak, s ugyanígy folytatódik majd számunkra a születés és a halál is. Bhaktivinoda Ṭhākura így írt: māyāra vaśe, yāccha bhese, khāccha hābuḍubu bhāi. „Kedves fivéreim! Miért sodornak el benneteket māyā hullámai?” El kell érnünk a lelki szintet, s akkor tetteink örökek lesznek. Kṛta-puṇya-puñjāḥ (SB 10.12.11): erre a szintre azután juthatunk el, hogy sok-sok életen keresztül gyűjtögettük jámbor cselekedeteink eredményeit. Janma-koṭi-sukṛtair na labhyate (Cc. Madhya 8.70). A Kṛṣṇa-tudatú mozgalom véget akar vetni a koṭi-janmának, az ismétlődő születésnek és halálnak. Egyetlen élet alatt az embernek mindent jóvá kell tennie, s el kell jutnia az örök életig. Ez a Kṛṣṇa-tudat.