HU/SB 10.2.32

Śrīmad-Bhāgavatam - Tizedik Ének - MÁSODIK FEJEZET: A félistenek fohásza az anyaméhben megjelent Úr Kṛṣṇához

SB 10.2.31 - SB 10.2.33

Click here for English

---

Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada

32. VERS

ye ’nye ’ravindākṣa vimukta-māninas

tvayy asta-bhāvād aviśuddha-buddhayaḥ

āruhya kṛcchreṇa paraṁ padaṁ tataḥ

patanty adho ’nādṛta-yuṣmad-aṅghrayaḥ

SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

ye anye—bárki, azaz mindenki más; aravinda-akṣa—ó, lótuszszemű; vimukta-māninaḥ—tévesen azt gondolják magukról, hogy mentesek az anyagi szennyeződés kötelékeitől; tvayi—Neked; asta-bhāvāt—számtalan módon spekulálnak, de nem ismerik lótuszlábadat, s nem is vágynak arra, hogy többet tudjanak róla; aviśuddha-buddhayaḥ—akiknek értelme még mindig nem tisztult meg, és akik nem ismerik az élet célját; āruhya—noha elérik; kṛcchreṇa—szigorú lemondások, vezeklések és verejtékes munka árán; param padam—a legfelsőbb helyzetet (elképzeléseik és kitalációik szerint); tataḥ—abból a helyzetből; patanti—leesnek; adhaḥ—újra az anyagi létbe; anādṛta—nem törődnek az odaadással; yuṣmat—Tiéd; aṅghrayaḥ—lótuszlábad iránt.

FORDÍTÁS

[Valaki azt mondhatná, hogy a bhaktákon kívül, akik mindig az Úr lótuszlábának oltalmát keresik, vannak olyanok is, akik nem bhakták, de különféle folyamatokat követnek a felszabadulás elérésére érdekében. Mi történik velük? E kérdésre válaszolva az Úr Brahmā és a többi félisten így szólt:] „Ó, lótuszszemű Urunk! Az abhakták, akik szigorú lemondásokat és vezekléseket vállalnak, hogy a legfelsőbb helyzetbe kerüljenek, talán felszabadultnak gondolják magukat, értelmük azonban tisztátalan. Leesnek felsőbbrendűnek vélt helyzetükből, mert nem törődnek lótuszlábaddal.”

MAGYARÁZAT

A bhaktákon kívül sok abhakta is van, akiket karmīknak, jñānīknak vagy yogīknak, filantrópusoknak, altruistáknak, politikusoknak, imperszonalistáknak és nihilistáknak neveznek. Sokféle abhakta van, akik mind saját útjukat követik a felszabadulás elérése érdekében, de pusztán amiatt, hogy nem ismerik az Úr lótuszlábának menedékét, elbuknak, holott tévesen azt gondolták, hogy már felszabadultak, s elérték a legfelsőbb helyzetet. Ahogyan Maga az Úr mondja ki egyértelműen a Bhagavad-gītāban (BG 9.3):

aśraddadhānāḥ puruṣā

dharmasyāsya parantapa

aprāpya māṁ nivartante

mṛtyu-saṁsāra-vartmani

„Ó, ellenség legyőzője! Akiknek nincs hitük az odaadó szolgálatban, azok nem érhetnek el Engem, hanem visszatérnek az anyagi világbeli születés és halál ösvényére.” Nem számít, hogy valaki karmī, jñānī, yogī, filantrópus, politikus vagy bármi más: ha nincs szeretete az Úr lótuszlába iránt, elbukik. Ezt a határozatot mondja ki az Úr Brahmā ebben a versben.

Vannak olyan emberek, akik azt hirdetik, hogy bármilyen folyamatot elfogadhatunk, s kijelentik, hogy bármilyen utat választunk, ugyanazt a célt érjük el. Ez a vers azonban elutasítja ezt, s az ilyen embereket vimukta-māninaḥ-nak nevezi, jelezve, hogy habár azt gondolják magukról, hogy elérték a legmagasabb rendű tökéletességet, valójában erről szó sincs. Napjainkban a nagy-nagy politikusok szerte a világon azt hiszik, hogy tervezgetéssel elfoglalhatják a legmagasabb politikai pozíciókat, hogy elnökök vagy miniszterelnökök lehetnek, de a valóságban azt látjuk, hogy ezek a nagy miniszterelnökök, elnökök és politikusok még ebben az életükben elbuknak (patanty adhaḥ), mert abhakták. Elnökké vagy miniszterelnökké válni nem könnyű; az embernek nagyon keményen kell dolgoznia (āruhya kṛcchreṇa), hogy elérje ezt a pozíciót, s aztán annak ellenére, hogy talán eléri a célját, az anyagi természet bármelyik pillanatban a mélybe taszíthatja. Az emberi társadalomban sokszor megesett már, hogy egy hatalmas, kiemelkedő politikus kibukott a kormányból, s a történelem során feledésbe merült. Ennek az oka az aviśuddha-buddhayaḥ: értelmük tisztátalan. A śāstra azt mondja: na te viduḥ svārtha-gatiṁ hi viṣṇum (SB 7.5.31). Az élet tökéletességét úgy érhetjük el, hogy Viṣṇu bhaktájává válunk, az emberek azonban nem tudják ezt. Ezért ahogy a Bhagavad-gītā (BG 12.5) mondja, kleśo ’dhikataras teṣām avyaktāsakta-cetasām. Azoknak, akik végül nem fogadják el az Istenség Legfelsőbb Személyiségét és az odaadó szolgálatot, hanem ehelyett az imperszonalizmushoz és a nihilizmus filozófiájához ragaszkodnak, verejtékes munkát kell végezniük, hogy elérjék céljaikat.

śreyaḥ-sṛtiṁ bhaktim udasya te vibho

kliśyanti ye kevala-bodha-labdhaye

Annak érdekében, hogy megértésre tegyenek szert, az ilyen emberek erejüket megfeszítve dolgoznak, és szigorú lemondásokat végeznek, de az egyetlen eredmény, amit elérnek, az csupán ez a fáradságos munka és a lemondás, mert valójában nem érik el az élet igazi célját.

Dhruva Mahārāja eleinte a leghatalmasabb anyagi birodalomra és az apjáénál is hatalmasabb anyagi tulajdonra akart szert tenni, amikor azonban valóban elnyerte az Úr kegyét, aki megjelent előtte, hogy megadja neki az áldást, amelyre vágyott, Dhruva Mahārāja visszautasította, s kijelentette: svāmin kṛtārtho ’smi varaṁ na yāce. „Most teljesen elégedett vagyok. Nem kívánok semmilyen anyagi áldást.” (Hari-bhakti-sudhodaya 7.28). Ez az élet tökéletessége. Yaṁ labdhvā cāparaṁ lābhaṁ manyate nādhikaṁ tataḥ (BG 6.22). Ha valaki elnyeri az Úr lótuszlábának oltalmát, teljesen elégedetté válik, és nincs szüksége arra, hogy bármilyen anyagi áldást kérjen.

Éjszaka senki sem láthat lótuszvirágot, mert a lótuszok csak nappal nyílnak. Az aravindākṣa szónak éppen ezért jelentősége van. Akit nem bűvöl el a Legfelsőbb Úr lótuszszeme vagy transzcendentális formája, az sötétségben van, éppen úgy, mint az, aki nem látja a lótuszt. Aki nem jutott el arra a szintre, hogy lássa Śyāmasundara lótuszszemét és transzcendentális alakját, az kudarcot vallott. Premāñjana-cchurita-bhakti-vilocanena santaḥ sadaiva hṛdayeṣu vilokayanti. Akiket szeretetteljes ragaszkodás fűz az Istenség Legfelsőbb Személyiségéhez, azok mindig látják az Úr lótuszszemét és lótuszlábát, míg mások nem láthatják az Úr szépségét, ezért anādṛta-yuṣmad-aṅghrayaḥ-nak nevezik őket, olyan embereknek, akik nem törődnek az Úr személyes formájával. Akik nem törődnek az Úr formájával, azok kétségtelenül kudarcot vallanak az élet minden területén, ha azonban valakiben akár csak egy parányi szeretet is felébred az Istenség Legfelsőbb Személyisége iránt, akadály nélkül felszabadul (svalpam apy asya dharmasya trāyate mahato bhayāt). Az Istenség Legfelsőbb Személyisége ezért a Bhagavad-gītāban (BG 9.34) azt javasolja: man-manā bhava mad-bhakto mad-yājī māṁ namaskuru. „Egyszerűen csak gondolj Rám, légy a bhaktám, imádj Engem, és mutass egy kevés tiszteletet Irántam!” Pusztán e folyamatot követve az ember kétségtelenül hazatér, vissza Istenhez, és így eléri a tökéletesség legmagasabb szintjét. Az Úr a Bhagavad-gītāban (BG 18.54-55) ezenkívül megerősíti:

brahma-bhūtaḥ prasannātmā

na śocati na kāṅkṣati

samaḥ sarveṣu bhūteṣu

mad-bhaktiṁ labhate parām

bhaktyā mām abhijānāti

yāvān yaś cāsmi tattvataḥ

tato māṁ tattvato jñātvā

viśate tad-anantaram

„Aki ekképpen eljutott a transzcendentális síkra, az egyszerre megvalósítja a Legfelsőbb Brahmant, és teljes boldogság tölti el. Sohasem bánkódik, nem vágyik semmire, és egyenlő minden élőlénnyel szemben. Ebben az állapotban tiszta odaadó szolgálatot végezhet Nekem. Engem, az Istenség Legfelsőbb Személyiségét egyedül az odaadó szolgálat által lehet igazán megérteni. Ha valaki az ilyen odaadás révén tudatát teljesen Bennem merítette el, beléphet Isten birodalmába.”

SB 10.2.31 - SB 10.2.33