HU/SB 9.4.15-16
15-16. VERSEK
- śrī-śuka uvāca
- ambarīṣo mahā-bhāgaḥ
- sapta-dvīpavatīṁ mahīm
- avyayāṁ ca śriyaṁ labdhvā
- vibhavaṁ cātulaṁ bhuvi
- mene ’tidurlabhaṁ puṁsāṁ
- sarvaṁ tat svapna-saṁstutam
- vidvān vibhava-nirvāṇaṁ
- tamo viśati yat pumān
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
śrī-śukaḥ uvāca—Śrī Śukadeva Gosvāmī mondta; ambarīṣaḥ—Ambarīṣa király; mahā-bhāgaḥ—a nagyon szerencsés király; sapta-dvīpavatīm—hét szigetből álló; mahīm—az egész világot; avyayām ca—és kimeríthetetlen; śriyam—szépség; labdhvā—miután elérte; vibhavam ca—és gazdagságot; atulam—határtalan; bhuvi—ezen a földön; mene—úgy döntött; ati-durlabham—amit ritkán érnek el; puṁsām—sok embernek; sarvam—minden (amit elért); tat—ami; svapna-saṁstutam—mintha egy álomban képzelné el; vidvān—teljesen megértve; vibhava-nirvāṇam—e gazdagság megsemmisülését; tamaḥ—tudatlanság; viśati—beleesett; yat—ami miatt; pumān—egy személy.
FORDÍTÁS
Śukadeva Gosvāmī így szólt: A végtelenül szerencsés Ambarīṣa Mahārāja a hét szigetből álló Föld egész területe fölött uralkodott, és kimeríthetetlen, határtalan gazdagságra és jómódra tett szert. Noha nem sokan kerülnek ilyen helyzetbe, Ambarīṣa Mahārāja a legkevésbé sem törődött mindezzel, mert nagyon jól tudta, hogy az efféle gazdagság csupán anyagi. Ahhoz hasonlóan, mint amit álmunkban elképzelünk, ez a gazdagság szintén szertefoszlik egyszer. A király tudta, hogy akik nem bhakták, s ilyen gazdagságra tesznek szert, egyre jobban elmerülnek az anyagi természet sötétség-kötőerejében.
MAGYARÁZAT
Egy bhakta számára az anyagi gazdagság nem jelent semmit, míg az abhaktát ez a gazdagság egyre inkább lekötözi, hiszen egy bhakta tudja, hogy minden anyagi dolog mulandó, ezzel szemben az abhakta az átmeneti, állítólagos boldogságot tekinti mindennek, és megfeledkezik az önmegvalósítás útjáról. Az abhaktát így az anyagi pompa alkalmatlanná teszi a lelki fejlődésre.