HU/SB 10.12.27
27. VERS
- tān vīkṣya kṛṣṇaḥ sakalābhaya-prado
- hy ananya-nāthān sva-karād avacyutān
- dīnāṁś ca mṛtyor jaṭharāgni-ghāsān
- ghṛṇārdito diṣṭa-kṛtena vismitaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
tān—azok a fiúk mindannyian; vīkṣya—látva; kṛṣṇaḥ—az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Kṛṣṇa; sakala-abhaya-pradaḥ—aki a rettenthetetlenség forrása mindenki számára; hi—valójában; ananya-nāthān—különösen a tehénpásztorfiúk számára, akik Kṛṣṇán kívül nem ismertek senki mást; sva-karāt—kezének irányítása alól; avacyutān—most kikerült; dīnān ca—tehetetlen; mṛtyoḥ jaṭhara-agni-ghāsān—akik mint a szalmaszálak, mind Aghāsura gyomrának tüzébe kerültek, aki nagyon merész és éhes volt, mint maga a halál (az asura egy hatalmas testet öltött magára, ezért bizonyára nagyon nagy étvágya volt); ghṛṇā-arditaḥ—mivel indokolatlan kegyéből megszánta őket; diṣṭa-kṛtena—azon dolgok által, melyeket belső energiája rendezett el; vismitaḥ—egy időre Ő Maga is elcsodálkozott.
FORDÍTÁS
Kṛṣṇa látta, hogy a tehénpásztorfiúk, akik egyedül Őt tekintették Uruknak, nem voltak már a kezében, s mind tehetetlenek voltak, mert mint a szalmaszálak, úgy léptek be Aghāsura hasának tüzébe, aki maga volt a halál megtestesülése. Kṛṣṇa képtelen volt elviselni, hogy elszakították barátaitól, a tehénpásztorfiúktól, ezért mintha látta volna, hogy ezt belső energiája rendezte így, egy pillanatra meglepődött, s nem tudta, mit tegyen.