HU/SB 3.25.10
10. VERS
- atha me deva sammoham
- apākraṣṭuṁ tvam arhasi
- yo ’vagraho ’haṁ mametīty
- etasmin yojitas tvayā
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
atha—most; me—enyém; deva—óh, Uram; sammoham—káprázat; apākraṣṭum—eloszlatni; tvam—Te; arhasi—légy elégedett; yaḥ—ami; avagrahaḥ—tévfelfogás; aham—én; mama—enyém; iti—így; iti—így; etasmin—ebben; yojitaḥ—elfoglalt; tvayā—Általad.
FORDÍTÁS
Most légy kegyes, Uram, és oszlasd el nagy illúziómat! A hamis egónak köszönhetően māyād foglalt le, s a testtel és a vele járó testi kapcsolatokkal azonosítottam magam.
MAGYARÁZAT
Māyānak hívják azt a hamis énképzetet, amikor az ember a testével azonosítja magát, és magáénak tekinti mindazt, ami a testtel kapcsolatban van. A Bhagavad-gītā tizenötödik fejezetében az Úr azt mondja: „Én ott lakozom mindenki szívében, s Tőlem származik mindenki emlékezése és felejtése.” Devahūti azt mondja, hogy az a hamis azonosítás, hogy a testet az önvalónak tekintjük, valamint az, hogy a testtel kapcsolatban álló dolgokat a tulajdonunknak tekintjük és ragaszkodunk hozzájuk, szintén az Úr irányítása alatt áll. Azt jelentené ez, hogy az Úr különbséget tesz, s valakit odaadó szolgálatával, míg másokat az érzékkielégítéssel foglal le? Ha ez igaz lenne, akkor a Legfelsőbb Úr hibát követne el. Ez azonban nem így van. Amint az élőlény megfeledkezik valódi, eredeti helyzetéről, arról, hogy az Úr örök szolgája, s inkább az érzékkielégítés révén csupán élvezni akarja az életet, māyā azonnal rabul ejti. A testtel való téves önazonosítás tudata és a test tulajdonaihoz való ragaszkodás māyā csapdája. Így működik māyā, s mivel ő is az Úr segítője, tettei közvetve az Úr tettei. Az Úr kegyes: ha valaki el akarja felejteni Őt, s élvezni akarja ezt az anyagi világot, akkor minden lehetőséget megad erre; nem közvetlenül, hanem anyagi energiáján keresztül. Mivel tehát az anyagi energia az Úr energiája, közvetve az Úr ad lehetőséget arra, hogy megfeledkezzünk Róla. Devahūti ezért azt mondja: „Miattad merültem bele az érzékkielégítésbe is. Most kegyesen szabadíts meg ettől a köteléktől!”
Az Úr kegyéből az ember élvezheti ezt az anyagi világot, de amikor megundorodik az anyagi élvezettől, kiábrándul belőle, s őszintén meghódol az Úr lótuszlábának, akkor az Úr olyan kegyes, hogy megszabadítja a kötelékektől. Kṛṣṇa ezért azt mondja a Bhagavad-gītāban: „Először hódolj meg, aztán majd gondoskodom rólad, s megszabadítalak a bűnös cselekedetek minden visszahatásától!” A bűnös cselekedetek azok a cselekedetek, amelyeket az Úrhoz fűződő kapcsolatunkról megfeledkezve hajtunk végre. Ebben az anyagi világban mindaz, amit az anyagi élvezetért teszünk, s amelyeket jámbor tetteknek tekintenek, szintén bűnösek. Az emberek például néha adományt adnak egy nélkülözőnek, azzal a gondolattal, hogy a pénz négyszeresét kapják majd vissza. Ha valaki azzal a céllal ad, hogy utána ő nyerjen valamit, azt a szenvedély kötőereje alatt álló adományozásnak nevezik. Ebben a világban mindent az anyagi természet kötőerőinek hatása alatt teszünk, ezért az Úr szolgálatán kívül minden cselekedet bűn. A bűnös tettek miatt vonzódunk az anyagi ragaszkodás illúziójához, s gondoljuk azt, hogy „én ez a test vagyok”. A testről azt gondoljuk, hogy mi vagyunk, ami pedig a testtel kapcsolatos, arról azt mondjuk: „az enyém”. Devahūti arra kérte az Úr Kapilát, hogy szabadítsa meg a hamis azonosítás és a hamis tulajdonérzet e kötelékétől.