HU/SB 3.27.13
13. VERS
- evaṁ trivṛd-ahaṅkāro
- bhūtendriya-manomayaiḥ
- svābhāsair lakṣito ’nena
- sad-ābhāsena satya-dṛk
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
evam—így; tri-vṛt—a háromféle; ahaṅkāraḥ—hamis ego; bhūta-indriya-manaḥ-mayaiḥ—amelyet a test, az érzékek és az elme alkotnak; sva-ābhāsaiḥ—saját tükröződései által; lakṣitaḥ—megmutatkozik; anena—ezáltal; sat-ābhāsena—Brahman tükröződése által; satya-dṛk—az önmegvalósított lélek.
FORDÍTÁS
Az önmegvalósított lélek így először a háromféle egóban, azután a testben, az érzékekben és az elmében tükröződik.
MAGYARÁZAT
Egy feltételekhez kötött lélek úgy gondolkozik, hogy „én ez a test vagyok”, ezzel szemben a felszabadult lélek azt gondolja: „Én nem ez a test, hanem szellemi lélek vagyok.” Ezt az „én vagyok”-ot egónak nevezik, önazonosításnak. Az „én ez a test vagyok”, illetve a „minden, ami a testtel kapcsolatos, az enyém” felfogást hamis egónak hívják. Amikor azonban az ember szert tesz az önmegvalósításra, s úgy gondolkodik, hogy ő a Legfelsőbb Úr örök szolgája, ez a fajta azonosítás a valódi ego. Az egyik felfogás az anyagi természet három kötőereje, a jóság, a szenvedély és a tudatlanság sötétségében tapasztalható, míg a másik a jóság tiszta állapotában, amit śuddha-sattvának vagy vāsudevának neveznek. Amikor azt mondjuk, hogy lemondunk az egónkról, az azt jelenti, hogy hamis egónktól válunk meg, valódi egónk azonban mindig jelen van. Amikor a lélek a test és az elme anyagi szennyeződésén át tükröződik vissza a hamis önazonosításban, feltételekhez kötött állapotban van, ellenben amikor a tiszta állapotban tükröződik, felszabadultnak hívják. A feltételekhez kötött állapotra jellemző felfogást, melyben anyagi tulajdonainkkal azonosítjuk magunkat, meg kell tisztítanunk, s fel kell ismernünk, hogy önvalónk a Legfelsőbb Úrral áll kapcsolatban. A feltételekhez kötött állapotban mindent az érzékkielégítés tárgyaként fogadunk el, míg a felszabadult szinten mindent a Legfelsőbb Úr szolgálatában használunk. A Kṛṣṇa-tudat, vagyis az odaadó szolgálat az élőlény igazán felszabadult helyzete. Máskülönben az elfogadás és az elutasítás — akár anyagi síkon, akár az üresség vagy az imperszonalizmus felfogásában — tökéletlen helyzetet jelent a tiszta lélek számára.
A satya-dṛknek nevezett tiszta lélek megértésével az ember mindent az Istenség Legfelsőbb Személyisége tükröződéseként láthat. Ezzel kapcsolatban a vers nagyon jó példát említ. Amikor a feltételekhez kötött lélek lát egy gyönyörű rózsát, azt gondolja, hogy az illatos virággal saját érzékeinek kell örömet okoznia. Ez az egyik fajta látásmód. Egy felszabadult lélek azonban ugyanezt a virágot a Legfelsőbb Úr visszatükröződéseként látja. „Ez a gyönyörű virág a Legfelsőbb Úr felsőbbrendű energiája révén jöhetett létre, ezért a Legfelsőbb Úrhoz tartozik, s az Ő szolgálatában kell használni” — gondolja. Ez a kétféle látásmód létezik. A feltételekhez kötött lélek a virágot úgy látja, hogy annak az ő élvezetét kell szolgálnia, a bhakta pedig úgy tekint rá, mint valamire, amit az Úr szolgálatában használhat. Ugyanígy láthatja az ember a Legfelsőbb Úr tükröződését saját érzékeiben, elméjében és testében — mindenben. E megfelelő szemlélettel az ember mindent az Úr szolgálatába állíthat. A Bhakti-rasāmṛta-sindhu elmondja, hogy aki mindenét — életenergiáját, vagyonát, intelligenciáját és szavait — az Úr szolgálatába állította, illetve aki vágyik rá, hogy ezt tegye, azt helyzetétől függetlenül felszabadult léleknek, satya-dṛknek kell tekinteni. Az ilyen ember mindent eredeti valójában ért meg.