HU/SB 4.31.11
11. VERS
- śrutena tapasā vā kiṁ
- vacobhiś citta-vṛttibhiḥ
- buddhyā vā kiṁ nipuṇayā
- balenendriya-rādhasā
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
śrutena—a védikus műveltség által; tapasā—lemondások által; vā—vagy; kim—mi értelme; vacobhiḥ—szavakkal; citta—tudatnak; vṛttibhiḥ—elfoglaltságok által; buddhyā—értelemmel; vā—vagy; kim—mi haszna; nipuṇayā—jártas; balena—testi erővel; indriya-rādhasā—az érzékek erejével.
FORDÍTÁS
Odaadó szolgálat nélkül mi értelme a szigorú lemondásoknak, mi értelme, hogy hallunk, hogy beszélni tudunk, hogy elménk gondolkodni képes, és mi értelme az emelkedett értelemnek, az erőnek és az érzékek képességeinek?
MAGYARÁZAT
Az Upaniṣadokból (Muṇḍaka Up. 3.2.3) a következőket tudhatjuk meg:
- nāyam ātmā pravacanena labhyo
- na medhayā na bahunā śrutena
- yam evaiṣa vṛṇute tena labhyas
- tasyaiṣa ātmā vivṛṇute tanūṁ svām
Kapcsolatunk a Legfelsőbb Úrral sohasem fejlődik pusztán a Védák tanulmányozása útján. Sok māyāvādī sannyāsī van, akik minden idejüket a Védák, a Vedānta-sūtra és az Upaniṣadok tanulmányozására fordítják, sajnos azonban nem képesek a tudás igazi lényegét megérteni, azaz nem ismerik az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. Mi haszna hát a Védák tanulmányozásának, ha az ember nem képes megragadni a Védák lényegét, Kṛṣṇát? Az Úr a Bhagavad-gītāban (BG 15.15) megerősíti: vedaiś ca sarvair aham eva vedyaḥ. „Valamennyi Védából Engem kell megismerni.”
Sok olyan vallás van, amely nagy hangsúlyt fektet a vezeklésekre és a lemondásokra, de végül senki sem érti meg Kṛṣṇát, az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. Az ilyen vezeklésnek (tapasyának) nincs értelme. Ha valaki már az Istenség Legfelsőbb Személyisége felé fordult, nincs szüksége szigorú lemondásokra. Az Istenség Legfelsőbb Személyiségét az odaadó szolgálat folyamatával lehet megérteni. A Bhagavad-gītā kilencedik fejezete az odaadó szolgálatot rāja-guhyamnak, minden bensőséges tudás királyának nevezi. Szép számmal vannak olyan emberek, akik jól értenek a védikus írások elismétléséhez, s olyan műveket olvasnak fel vagy ismételnek el, mint a Rāmāyaṇa, a Śrīmad-Bhāgavatam és a Bhagavad-gītā. E hivatásos felolvasók közül néhányan nagyon műveltek, és ügyesen bánnak a szavakkal, de egyikük sem a Legfelsőbb Úr bhaktája, ezért nem adhatják át a hallgatóságnak a tudás valódi lényegét, Kṛṣṇát. Sok bölcs író és kreatív filozófus van, de ha nem az Istenség Legfelsőbb Személyisége felé mennek, akkor minden tudásuk dacára valamennyien csak haszontalan elmebeli spekulálók. Sok éleseszű ember van az anyagi világban, és az érzékkielégítés érdekében számtalan dolgot feltalálnak. Analitikus tanulmányozásnak vetik alá az anyagi elemeket, de annak ellenére, hogy nagy tudással rendelkeznek, s rendkívüli hozzáértéssel tanulmányozzák a kozmikus megnyilvánulás egészét, törekvéseik hiábavalóak, mert nem érthetik meg az Istenség Legfelsőbb Személyiségét.
Ami az érzékeinket illeti, sok olyan állat van — vadállatok, madarak stb. —, amelyik sokkal nagyobb hozzáértéssel tudja használni érzékeit, mint az emberi lény. A keselyűk vagy a sólymok például rendkívül magasra képesek felszállni, s még onnan is tisztán látják egy kis állat tetemét a földön. Ez azt jelenti, hogy a látásuk olyan éles, hogy még a nagy távolság ellenére is megtalálják a táplálékul szolgáló tetemet. Látásuk kétségtelenül sokkal jobb az emberi lényekénél, de ez nem jelenti azt, hogy létük fontosabb, mint az emberi lét. A kutyák távolról is megérzik a dolgok szagát, s vannak olyan halak, amelyek a hang segítségével észlelik, ha ellenség közelít. A Śrīmad-Bhāgavatam beszámol ezekről a példákról. Ha az embert az érzékei nem segítik abban, hogy elérje az élet legmagasabb szintű tökéletességét, a Legfelsőbb megvalósítását, akkor érzékei mind haszontalanok.