HU/SB 4.8.54
54. VERS
- oṁ namo bhagavate vāsudevāya
- mantreṇānena devasya
- kuryād dravyamayīṁ budhaḥ
- saparyāṁ vividhair dravyair
- deśa-kāla-vibhāgavit
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
oṁ—óh, Uram; namaḥ—tiszteletteljes hódolatomat ajánlom; bhagavate—az Istenség Legfelsőbb Személyiségének; vāsudevāya—a Legfelsőbb Úrnak, Vāsudevának; mantreṇa—ezzel a himnusszal vagy mantrával; anena—ez; devasya—az Úrnak; kuryāt—így kell tennie; dravyamayīm—fizikai; budhaḥ—aki bölcs; saparyām—az előírt folyamatot követve imádja; vividhaiḥ—különféle; dravyaiḥ—tartozékokkal; deśa—a helynek megfelelően; kāla—idő; vibhāga-vit—aki ismeri a felosztást.
FORDÍTÁS
Oṁ namo bhagavate vāsudevāya — ezzel a tizenkét szótagú mantrával kell imádnunk az Úr Kṛṣṇát. Oltárra kell helyeznünk az Úr anyagi formáit, s e mantra éneklésével virágokat, gyümölcsöket és más ételeket kell felajánlanunk Nekik, pontosan követve a hiteles források által előírt szabályozó elveket. Mindezt azonban a hely, az idő, valamint a kedvező és kedvezőtlen körülmények figyelembevételével kell tenni.
MAGYARÁZAT
Az oṁ namo bhagavate vāsudevāya mantra dvādaśākṣara-mantraként ismeretes. A praṇavával, vagyis az oṁkārával kezdődik, s a vaiṣṇava bhakták éneklik. Van egy olyan utasítás, amely szerint azok, akik nem brāhmaṇák, nem tudják kiejteni a praṇava mantrát. Dhruva Mahārāja azonban kṣatriyának született. Azonnal beismerte Nārada Muninak, hogy kṣatriya lévén nem tudja elfogadni utasítását a lemondást és az elme kiegyensúlyozottságát illetően, ami a brāhmaṇákra vonatkozik. Nem brāhmaṇa, hanem kṣatriya volt tehát, Nārada engedélyével mégis kiejthette a praṇava oṁkārát. Ezt nagyon fontos megjegyeznünk. A kaszt-brāhmaṇák — különösen Indiában — rendkívül ellenzik, amikor más kasztokba tartozó, nem brāhmaṇa családban született emberek ismétlik ezt a praṇava mantrát. Most azonban rejtett bizonyítékot találhatunk arra, hogy ha valaki elfogadja a vaiṣṇava mantrát vagy a mūrti imádat vaiṣṇava útját, akkor kiejtheti a praṇava mantrát. A Bhagavad-gītāban az Úr Maga fogadja el, hogy bárki, még a legalacsonyabb rendű ember is a legmagasabb szintre emelkedhet, s hazatérhet, vissza Istenhez, pusztán azzal, hogy megfelelően imádja az Urat.
Ennek szabályai — ahogy Nārada Muni elmondja — a következők: az embernek egy hiteles lelki tanítómestertől kell megkapnia a mantrát, s a jobb fülén át kell hallania. Azonkívül hogy ismételnie kell a mantrát, mindezt a mūrti, az Úr anyagi formája előtt kell tennie. Természetesen amikor az Úr megjelenik, az a forma többé nem anyagi. Ha például egy vasrudat tűzben felizzítunk, az többé már nem vas, hanem tűz. Éppen így ha az Urat megformázzuk — fából, kőből, fémből, drágakövekből, festékből vagy épp az elmében —, az az Úr hiteles, lelki, transzcendentális formája. És nem elég csupán megkapnunk a mantrát egy hiteles lelki tanítómestertől, mint amilyen Nārada Muni vagy bármelyik képviselője a tanítványi láncolatban, de vibrálnunk is kell azt, ezenkívül pedig az időt és a lehetőségeket figyelembe véve fel kell ajánlanunk az Úrnak azokat az ételeket, amelyek a világnak azon a táján, ahol élünk, beszerezhetők.
Az Úr Caitanya Mahāprabhu azt tanácsolta, hogy nevét a világ legtávolabbi tájain is hallaniuk kell az embereknek. Hogyan válhatna ez valóra, ha nem prédikálnánk mindenhol? Az Úr Caitanya Mahāprabhu kultusza a bhāgavata-dharma, és különösen a kṛṣṇa-kathāt, a Bhagavad-gītā és a Śrīmad-Bhāgavatam tanulmányozását javasolja. Kijelenti, hogy minden indiainak az a feladata — para-upakārának, jótékony cselekedetnek tekintve —, hogy eljuttassa az Úr üzenetét mindenki másnak a világon. A „mindenki másnak a világon” nemcsak azokra vonatkozik, akik pontosan olyanok, mint az indiai brāhmaṇák és kṣatriyák, vagy mint a kaszt-brāhmaṇák, akik amiatt, hogy brāhmaṇa családban születtek, brāhmaṇáknak tekintik magukat. Az az elv, miszerint a vaiṣṇava kultuszt csak indiaiak vagy hinduk gyakorolhatják, téves elképzelés. Úgy kell prédikálnunk, hogy mindenki csatlakozzon a vaiṣṇava kultuszhoz. A Kṛṣṇa-tudatos mozgalomnak éppen ez a célja. A Kṛṣṇa-tudatos mozgalom terjesztésének nincsenek korlátai: még olyan emberek között is lehetséges, akik caṇḍāla, mleccha vagy yavana családokban születtek. Ezt a gondolatot Indiában Śrīla Sanātana Gosvāmī is kiemelte a Hari-bhakti-vilāsa című könyvében, ami smṛti, s hiteles védikus útmutatást ad a vaiṣṇavák számára mindennapi tetteikre vonatkozóan. Sanātana Gosvāmī elmondja, hogy ahogyan a harangfémet arannyá lehet változtatni, ha egy kémiai folyamat során higannyal vegyítik, úgy a hiteles dīkṣa, azaz avatás révén bárkiből vaiṣṇava lehet. Avatást kell kapnia egy hiteles lelki tanítómestertől, aki a tanítványi láncolathoz tartozik, s akit így az őt megelőző lelki tanítómester hatalmaz fel. Ezt nevezik dīkṣā-vidhānának. Az Úr Kṛṣṇa a Bhagavad-gītāban kijelenti: vyapāśritya, az embernek el kell fogadnia egy lelki tanítómestert. Ezt a folyamatot követve az egész világ Kṛṣṇa-tudatossá válhat.