HU/SB 8.22.9
9. VERS
- kim ātmanānena jahāti yo ’ntataḥ
- kiṁ riktha-hāraiḥ svajanākhya-dasyubhiḥ
- kiṁ jāyayā saṁsṛti-hetu-bhūtayā
- martyasya gehaiḥ kim ihāyuṣo vyayaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
kim—mi haszna; ātmanā anena—ennek a testnek; jahāti—feladja; yaḥ—ami (a test); antataḥ—az élet végén; kim—mi haszna; riktha-hāraiḥ—akik megfosztanak a vagyontól; svajana-ākhya-dasyubhiḥ—ők, akik valójában fosztogatók, de rokonoknak nevezik magukat; kim—mi haszna; jāyayā—egy feleségnek; saṁsṛti-hetu-bhūtayā—aki az anyagi feltételek szaporodásának a forrása; martyasya—egy olyan embernek, aki elkerülhetetlenül meg fog halni; gehaiḥ—házaknak, családoknak és közösségnek; kim—mi haszna; iha—amelyik házban; āyuṣaḥ—az élet hosszának; vyayaḥ—csupán az elvesztegetése.
FORDÍTÁS
Mi haszna az anyagi testnek, amely az élet végén úgyis elhagyja tulajdonosát? És mi haszna a családtagoknak, akik valójában csak fosztogatók, akik elveszik mindazt a pénzt, melyet arra kellene használniuk, hogy a lelki gazdagságban az Urat szolgálják vele? Mi haszna a feleségnek? Csupán a növekvő anyagi feltételek forrása ő. És mi haszna a családnak, az otthonnak, az országnak és a közösségnek? Az irántuk érzett ragaszkodással az ember csupán elvesztegeti életének értékes energiáját.
MAGYARÁZAT
Az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Kṛṣṇa azt tanácsolja: sarva-dharmān parityajya mām ekaṁ śaraṇaṁ vraja: „Add fel a vallás minden változatát, és hódolj meg egyedül Énelőttem!” Egy közönséges ember nem tartja sokra az Istenség Legfelsőbb Személyiségének ezt a kijelentését, mert azt gondolja, hogy élete során a családja, a társadalom, a hazája, a teste és a rokonai jelentenek mindent. Miért adná fel bármelyiket is, és miért keresne menedéket az Istenség Legfelsőbb Személyiségénél? Az olyan kiváló személyiségek viselkedéséből azonban, mint Prahlāda Mahārāja és Bali Mahārāja, megértjük, hogy egy okos ember számára a leghelyesebb cselekedet, ha meghódol az Úrnak. Prahlāda Mahārāja apja akaratával szembeszállva Viṣṇunál keresett oltalmat. Hozzá hasonlóan Bali Mahārāja is Vāmanadeva védelmét kérte, Śukrācāryának és a vezető démonoknak az akarata ellenére. Meglehet, az ember elcsodálkozik azon, hogyan fordulhattak az ellenséghez oltalomért olyan bhakták, mint Prahlāda Mahārāja és Bali Mahārāja, lemondva minden természetes ragaszkodásukról, ami a családjukhoz és az otthonukhoz fűzte őket. Ezzel kapcsolatban Bali Mahārāja elmagyarázza, hogy a test, minden anyagi cselekedet központja szintén idegen elem. Annak ellenére, hogy meg akarjuk őrizni testünk egészségét, hogy segíteni tudjon minket tetteinkben, ez a test nem tarthat örökké. Én lélek vagyok, ami örök, de ha a testemmel nem végzek valamilyen szolgálatot annak érdekében, hogy fejlődjek az odaadó szolgálatban, a természet törvényei szerint egy másik testet kell majd elfogadnom (tathā dehāntara-prāptiḥ), miután a jelenlegit egy ideig használtam. A testet nem szabad semmilyen más célra használnunk. Tudnunk kell, hogy ha a testünket másra használjuk, azzal csupán az időnket vesztegetjük, mert amint elérkezik az ideje, a lélek automatikusan elhagyja a testet.
Olyan sokat törődünk a társadalommal, a barátsággal és a szerelemmel — de mik ezek valójában? Akik barátok és rokonok szerepében tetszelegnek, nem többek fosztogatóknál, akik elveszik a megtévedt lélek verejtékes munkával megkeresett pénzét. Mindenki szereti a feleségét, és ragaszkodik hozzá — de ki ez a feleség? A feleséget strīnek nevezik, ami azt jelenti, hogy „aki megnöveli az anyagi feltételeket”. Ha valaki nőtlen, számára az anyagi feltételek nem olyan kiterjedtek. Amint valaki megházasodik, és kapcsolatba kerül egy feleséggel, anyagi szükségletei nyomban megszaporodnak.
- puṁsaḥ striyā mithunī-bhāvam etaṁ
- tayor mitho hṛdaya-granthim āhuḥ
- ato gṛha-kṣetra-sutāpta-vittair
- janasya moho ’yam ahaṁ mameti
„Az anyagi lét alapelve a férfi és a nő közötti vonzódás. E tévfelfogás miatt, amely összekötözi a férfi és a nő szívét, az ember vonzódni kezd testéhez, otthonához, tulajdonához, gyermekeihez, rokonaihoz és vagyonához. Egyre nagyobb illúzióban él, és az „én és enyém” felfogás szerint gondolkodik.” (SB 5.5.8) Az emberi élet arra való, hogy önmegvalósítást érjünk el, s nem arra, hogy szükségtelen dolgokat halmozzunk fel. Egy feleség valójában csak szaporítja a nemkívánatos dolgokat. Ha az ember nem használja az életét, az otthonát és mindenét helyesen az Úr szolgálatában, ezek csupán olyan anyagi körülményeket eredményeznek, amelyet a háromféle gyötrelem (adhyātmika, adhibhautika és adhidaivika) okozta állandó szenvedés jellemez. Sajnos az emberi társadalomban nincsen olyan intézmény, amely erről oktatna. Ez a társadalom sötétségben tartja az embereket az élet célját illetően, és így a létért folytatott küzdelem soha véget nem ér. Azt mondjuk, hogy „mindig a legerősebb marad fenn”, valójában azonban senki sem marad fenn, mert az anyagi feltételek között senki sem lehet független.