HU/SB 10.2.39
39. VERS
- na te ’bhavasyeśa bhavasya kāraṇaṁ
- vinā vinodaṁ bata tarkayāmahe
- bhavo nirodhaḥ sthitir apy avidyayā
- kṛtā yatas tvayy abhayāśrayātmani
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
na—nem; te—a Tiéd, Urunk; abhavasya—akinek számára nincs születés, halál vagy fennmaradás, mint a közönséges lények számára; īśa—ó, Legfelsőbb Úr; bhavasya—megjelenésednek, születésednek; kāraṇam—az oka; vinā—nélkül; vinodam—kedvtelések (annak ellenére, amit mondanak, Téged semmilyen ok sem kényszerít arra, hogy eljöjj ebbe a világba); bata—azonban; tarkayāmahe—nem tudunk vitatkozni (hanem egyszerűen csak meg kell értenünk, hogy ezek a Te kedvteléseid); bhavaḥ—születés; nirodhaḥ—halál; sthitiḥ—fennmaradás; api—szintén; avidyayā—a külső, illuzórikus energia által; kṛtāḥ—tett; yataḥ—mert; tvayi—Neked; abhaya-āśraya—ó, mindenki félelmet nem ismerő menedéke; ātmani—a közönséges élőlénynek.
FORDÍTÁS
„Ó, Legfelsőbb Úr! Te nem egy közönséges élőlény vagy, aki a gyümölcsöző tettek eredményeként jelensz meg ebben az anyagi világban. Megjelenésednek vagy születésednek e világban ezért nincs más oka, mint saját gyönyörenergiád. Éppen így az élőlények számára, akik a Te részeid, szintén semmi sem okoz olyan szenvedéseket, mint a születés, a halál és az öregkor, csupán akkor, ha külső energiád irányítása alatt állnak.”
MAGYARÁZAT
A Bhagavad-gītā (BG 15.7) kijelenti: mamaivāṁśo jīva-loke jīva-bhūtaḥ sanātanaḥ, az élőlények a Legfelsőbb Úr szerves részei, s így természetüket tekintve azonosak az Úrral. Megérthetjük, hogy amikor a Legfelsőbb Úr megjelenik vagy eltávozik, mint inkarnáció, ennek nincs más oka, mint az Úr gyönyörenergiája. Az Istenség Legfelsőbb Személyiségét nem kényszeríthetjük arra, hogy megjelenjék. Ahogyan Ő Maga mondja a Bhagavad-gītāban (BG 4.7):
- yadā yadā hi dharmasya
- glānir bhavati bhārata
- abhyutthānam adharmasya
- tadātmānaṁ sṛjāmy aham
„Ó, Bharata leszármazottja! Bárhol legyen a vallás gyakorlása hanyatlóban, s kerüljön fölényes túlsúlyba a vallástalanság, alászállok Én Magam.” Amikor enyhíteni kell a terhen, melyet a démonok jelentenek, a Legfelsőbb Istenség számtalan módon megteheti ezt, hiszen számtalan energiája van. Neki nincs szüksége arra, hogy eljöjjön inkarnációként, mivel a közönséges élőlénnyel ellentétben Őt egyetlen tett végrehajtására sem kényszeríti semmi. Az élőlények élvező mentalitásban jönnek ebbe az anyagi világba, mivel azonban Kṛṣṇa nélkül akarnak élvezni (kṛṣṇa-bahirmukha haiyā bhoga-vāñchā kare), az illuzórikus energia irányítása alatt a születéstől, a haláltól, az öregkortól és a betegségtől szenvednek. Amikor azonban az Istenség Legfelsőbb Személyisége jelenik meg, annak nincs ilyen oka: alászállása nem más, mint gyönyörenergiájának működése. Mindig emlékeznünk kell erre a különbségre, amely az Úr és a közönséges élőlény között áll fenn, és nem szabad fölöslegesen azzal érvelnünk, hogy az Úr nem képes eljönni. Vannak filozófusok, akik nem hisznek az Úr alászállásában, s megkérdezik: „Miért jönne el a Legfelsőbb Úr?” A válasz azonban az: „Miért ne jönne el? Miért irányítaná Őt az élőlény vágya?” Az Úr szabadon megteheti, amit csak akar. Ez a vers éppen ezért azt mondja: vinā vinodaṁ bata tarkayāmahe. Egyedül saját öröme kedvéért száll alá, noha nem kellene eljönnie.
Amikor az élőlények az anyagi élvezet érdekében ebbe az anyagi világba jönnek, az Úr illuzórikus energiájának hatására a karma és a karma-phala szövevényeibe bonyolódnak. De ha valaki menedéket keres az Úr lótuszlábánál, újra eredeti, felszabadult állapotába kerül. Ahogy a versben olvashatjuk, kṛtā yatas tvayy abhayāśrayātmani: aki az Úr lótuszlábánál keres oltalmat, az mindig mentes a félelemtől. Az Istenség Legfelsőbb Személyiségétől függünk, ezért fel kell hagynunk azzal a gondolattal, hogy Kṛṣṇa nélkül szabadságot élvezhetünk ebben az anyagi világban. Ez a gondolat az oka annak, hogy az anyagi világ börtönébe keveredtünk. Most kötelességünk újra menedéket keresni az Úr lótuszlábánál. Ezt a menedéket abhayának, félelem nélkülinek nevezik. Kṛṣṇa nem tartozik engedelmességgel a születésnek, a halálnak, az öregkornak vagy a betegségnek, s mivel mi Kṛṣṇa szerves részei vagyunk, mi sem vagyunk alárendelve nekik. Amiatt azonban, hogy megfeledkeztünk Kṛṣṇáról és helyzetünkről, mint az Ő örök szolgái (jīvera ’svarūpa’ haya — kṛṣṇera ’nitya-dāsa’), ezek az illuzórikus problémák fölénk kerekedtek. Ha tehát örökké az Úrra gondolunk, mindig Őt dicsőítjük és Róla énekelünk — ahogyan a 37. vers leírta (śṛṇvan gṛṇan saṁsmarayaṁś ca cintayan) —, s így odaadó szolgálatot végzünk, akkor visszakerülünk majd eredeti, örök helyzetünkbe, s megmenekülünk. A félistenek biztatták Devakīt, hogy ne féljen Kaṁsától, hanem gondoljon az Istenség Legfelsőbb Személyiségére, aki már a méhében volt.